A Google hivatalosan is bejelentette a kvantumfölényt

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. október 24. csütörtök

Ami már egy hónapja kiszivárgott, ma hivatalossá vált. A Google kutatói a Nature-ben publikálták, hogy kvantumszámítógépük elérte a kvantumfölényt, vagyis egy olyan problémát oldottak vele elképesztően gyorsan, ami a hagyományos elven működő szuperszámítógépeknek is több tízezer évbe telt volna.

A kvantuminformatika a várakozások szerint olyan lehetőségeket nyit meg, amelyekről a konvencionális számítógépeken nevelkedett emberek eddig nem is álmodhattak. Mindeddig törhetetlennek tűnt titkosítások válhatnak nevetségessé, valós időben modellezhetjük az anyag molekuláinak mozgását, az idegrendszer összes neuronjának aktivitását, és így tovább, egyenesen a sci-fi territóriumáig.
Úgy tűnik, a Google szolgáltatta az első kísérletes bizonyítékát annak, hogy a kvantumgyorsítás valós rendszerekben is elérhet - értékelte az eredményt a Nature-nek Michelle Simmons, az ausztrál Új-Dél-Wallesi Egyetem kvantumfizikusa. Arra azonban nem kell számítani, hogy a kvantumfölény elérése már holnap át fogja alakítani világunkat. A technológia jelenleg még erősen kísérleti stádiumban van (bár a nagy cégek már elkezdték kvantumszámítási szolgáltatásaikat kereskedelmi jelleggel is kínálni a kutatóknak).
A mostani eredmény eléréséhez nagy gonddal választottak ki egy olyan problémát, amelybe köztudomásúlag beletörik a konvencionális számítógépek bicskája, viszont az is sejthető volt, hogy ez a probléma az alapvetően más elvek szerint működő kvantumszámítógépet nem nagyon izzaszthatja meg. Az egész kísérlet egyetlen funkciója az volt, hogy ezúton demonstrálják a kvantumszámítógépben rejlő jövőbeli lehetőségeket.
(index.hu)

You have no rights to post comments