Egy brazil család Pio atya közbenjárásának tulajdonítja kisfiuk gyógyulását a rákból

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. szeptember 05. csütörtök

soda vagy az orvostudomány eredménye? Vagy mind a kettő? Greicy Schmitt, egy háromgyerekes brazil édesanya tett tanúságot arról, hogy legkisebb gyermeke, Lázaro meggyógyult súlyos betegségéből, melynek idején a család Pietrelcinai Szent Pio atya közbenjárásáért fohászkodott.

2015 októberében kezdődik a történet: akkor ment oda hozzájuk a helyi O Caminho közösség egyik megszentelt életet élő tagja mise után. Megkérdezte kisfiuk nevét, és azt mondta, Pio atyához imádkozzanak a gyermekért. Addig még csak nem is hallottak a szentről, de rögtön utánaolvastak, és lelkes tisztelői lettek.

Akkor még nem is tudták, miért kell Pio atya imáit kérni Lázaróért, ám úgy tűnik, a Lélek működött a megszentelt életet élő testvérben. 2016 májusában az akkor másfél éves kisfiúról kiderült, retinoblastomája van (rosszindulatú daganat a szemben), és hirtelen új értelmet nyert a Pio atyához mondott ima.

Az édesanya elmondta, a hitük és a Pio atya közbenjárásában való bizalmuk erőt adott nekik. Lázaro számára a következő kilenc hónap a műtétekről és kezelésekről szólt, bal szemét elvesztette. „Az utolsó kemoterápia után ígéretet tettem Pio atyának, örök védelmét kérve Lázaro számára, hogy egy őt ábrázoló gyönyörű szobrot ajándékozok az O Caminho noviciátusának.” 2017 januárjában tette Greicy Schmitt ezt a fogadalmat – és a szent szobra 2017. szeptember 23-án, emléknapján, a helyére is került.

Lázaro meggyógyult. Szüleivel és két bátyjával Paranában él; mindhárom fiú ministrál. Vannak, akik szerint a kisfiú gyógyulása kizárólag az orvosok hozzáértésének köszönhető, ám ne felejtsük: Isten gyakran emberi eszközökön keresztül működik. Pio atya közbenjárása segített, hogy a család erős maradjon, és ne veszítsék el a reményt, és talán okkal hihetjük, hogy kiesdette a kegyelmet Istentől, hogy az Úr vezesse a Lázarót kezelő orvosi csapatot, és Ő erősítse meg a kisfiú egészségét.

Kérjük, hogy a hit, amely átvezette a Schmitt családot ezen a súlyos próbatételen, és megőrizte őket erőben és reményben, ez a hit legyen továbbra is szikla és erős alap számukra; és kérjük Pio atyát, hogy továbbra is vigyázzon Lázaróra és testvéreire, egész életükben. Pio atya, könyörögj érettünk!

Forrás: Aleteia.org

Fotó: Irmaoscavaleiros/Instagram

Magyar Kurír
(vn)

You have no rights to post comments