Motoroztál már metropolitával? – Rendkívüli programok a fogyatékkal élőknek a Szent Damján-táborban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. augusztus 09. péntek

A görögkatolikus papnövendékek 22. alkalommal szervezték meg a Szent Damján orvos vértanúról elnevezett tábort a Debrecenhez közeli kempingben, ahol fogyatékkal élőkről gondoskodnak augusztus 5. és 10. között.

„Hordozzuk egymás terhét” – idén is a Galatákhoz írt levélből származó gondolat (6,2) a jelmondata a Szent Damján-tábornak, amelyet a Vekeri-tó melletti Dorcas Kempingben rendeznek meg.

A Görögkatolikus Papnevelő Intézet szervezésében létrejövő tábor – névadójához, az orvos Szent Damjánhoz hűen – az ingyenes és önkéntes segítségnyújtás helyszíne. A cél az, hogy felejthetetlen élményt adjanak a fogyatékkal élőknek, és hogy egy hétre levegyék a családok válláról a gondozás terhét.

A szervezők a táborlakóknak minden napra színes, szórakoztató programmal készülnek, a szerdai nap pedig kifejezetten élménydúsra sikeredett. Délelőtt a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelem tűzoltói látogattak el a kempingbe fecskendős kocsikkal, hogy esőt varázsoljanak, délután pedig az elmaradhatatlan motorozás következett. 

Idén minden eddiginél több, csaknem harminc motoros érkezett a kempingbe – volt, aki a Dunántúlról jött –, hogy felejthetetlen perceket szerezzen fogyatékkal élő embertársának. A konvojt Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezette; a főpásztor maga is motoroztatta a gondozottakat.

Idén is több mint száz fogyatékkal élő és ugyanennyi segítő vesz részt a táborban, ami egy héten át a szeretet és az elfogadás szigete.

Az Egyház mindig szolgálni akar, és keresi, hol tud szolgálni. Ez olyan terület, ahol elkél mindenféle szolgálat, és az a nagyszerű az egészben, hogy a fiatalok, akik segíteni, szolgálni jönnek, közben hihetetlenül feltöltődnek – hangsúlyozta Kocsis Fülöp.

A fel-felzúgó motorok hangja aztán idővel elcsendesedett, hogy helyét a közös imádkozás vegye át: az érsek-metropolita vezetésével parakliszt végeztek a nap végén.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Szent Damján-tábor Facebook-oldala

Magyar Kurír