Magánkinyilatkoztatások Magyarországról - 5. rész
Az üzenetek meghallásának felelőssége
Jézus beszél második eljöveteléről, majd ezt mondja: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18, 8)
Úgy tűnik, a XX. századra a keresztény hit hatalmas válságba került. A természetfelettivel való kapcsolatnak a lehetőségét is elvetették sokan, s a hit helyébe a racionalitás, a tervezés és szervezés lépett. Nem tarthatjuk véletlennek, hogy a magánkinyilatkoztatásokat kapó személyek is vagy egyre fiatalabbak, gyermeki lelkületűek, vagy pedig egyszerű, tanulatlan férfiak és asszonyok, akiket még nem rontott meg az észérvekkel operáló hitetlenség.
Mennyi csapást elkerülhettünk volna, ha hallgatunk Isten üzeneteire! Ha az egyház hallgatott volna az 1917-es fatimai üzenetre, egészen más lett volna a XX. század története. Végül Szűz Máriának igaza lett – „Szeplőtelen Szívem végül győzni fog” -, de milyen áron?
Mária megjelent 1981-ben Medugorjéban és a ruandai Kibehoban is. Mindkét helyen könyörgött a békéért, és utat mutatott a béke elérésére. Bár egyszerű lelkek sokasága próbálta követni, szavai nagy ellenállásba ütköztek mindkét országban. Az Egyház pedig hallgatott – és a kilencvenes évek elején megtapasztalhatta mindennek gyümölcsét: a délszláv háborúkat és a ruandai népirtást.
Utólag már láthatjuk, milyen nagy csapás lett volna, ha az újraszerveződő Dél- és Közép-Európában mi is beszállunk a határrevíziós küzdelmekbe. A nálunk háborúra jobban felkészült Szerbia tíz év harcaival semmilyen területet nem nyert, sőt még azt is elveszítette, amit megtarthatott volna. A volt Jugoszlávia területe megtelt a népirtás szörnyűségeivel, népeinek nemzetközi tekintélye meredeken zuhant. Ugyanez történt volna velünk, ha Csehszlovákia szétválását akartuk volna „kihasználni – az erdélyi területekről nem is beszélve. Nem jött azonban létre a magyarellenes nagykoalíció a térségben – Isten előre kijelentette ezt is! Natália nővér 1986-ban megkérdezte Jézust[1]: „Jézusom, milyen kegyelmeket kap a magyar nép?” – kérdeztem. - „Szeplőtelen Édesanyám, a Világ Királynője és a ti Győzelmes Királynőtök, nem Magyarország területét akarja kibővíteni, határait rendezni. Ő most azt kívánja és akarja, hogy a magyar nép őt jobban megismerje és szeresse. Ezt a népet Szeplőtelen szívére akarja ölelni, mert az ő szíve a legbiztosabb út, amelyen Hozzám, Isten Fiához juthatnak. Mert életük és üdvösségük Én vagyok.” (Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem lehetséges határrendezés, hanem azt, hogy annak nem most van itt az ideje. Először azonban azoknak a lelki feltételeknek kell teljesülni, amelyek lehetővé teszik az egyesülés valamilyen formáját – mert a magyar nép kárpát-medencei küldetése az egész területre vonatkozik. Ez azonban nem jogi vagy határrendészeti kategória!)
A medugorjei magánkinyilatkoztatáshoz körülményeiben és az stílusában is nagyon hasonlóak a szőkefalvi üzenetek[2]. A Szűzanya az ezredforduló óta megtérésre és a békesség megőrzésére hív minket. Vajon megfogadjuk ezt az üzenetet, vagy megint elszalasztjuk a kegyelmi időszakot, ahogy megtettük a múlt század ’40-es éveiben?
Hazánkban a II. Világháború előtt és annak évei alatt Mária Natália nővéren keresztül szólt Jézus.[3] Arról beszélt, hogyan menekülhetne meg az ország a kezdődő veszedelemből és azt is elmondta, hogy mi lesz a következménye, ha nem hallgatnak rá. Kérte a papok és a nép visszatérését Hozzá, az engesztelő-mozgalmat és az engesztelő kápolnát. Biztatta az Egyházat, hogy ossza meg földjeit, gazdagságát a szegényekkel – „mert ha nem, jönnek az idegenek és még azt is elveszik, ami megmaradt volna”. (Milyen más lett volna a történelmünk, ha az Egyház oszt földet a háború előtt, és nem a kommunisták a háború után! Ha megőrizzük a Jugoszláviával kötött semlegességi szerződést, és nem üzenünk hadat a Szovjetúniónak és az Amerikai Egyesült Államoknak! Ha nem mi maradunk az „utolsó csatlós” és nem részesedünk a Holokauszt bűnében…) Nem hittek neki, nem bíztak benne. Sok-sok érvet fel lehetett hozni ezen „őrült elképzelések” ellen – míg aztán Jézus szavai mind beteljesedtek: az egyházi földeket elvették, a híveket üldözték, s birodalmi álmaink a Rákosi-korszakba torkollottak…
Natália nővér így írt felelősségünkről: „1942 során az Üdvözítő sok olyan lelket mutatott nekem, akik akadályok miatt nem részesülhettek kegyelemben. Ha ezek a lelkek együttműködhettek volna Isten akaratával, Magyarország, és az egész világ, sok veszedelemtől megmenekült volna. Amikor az Úr ilyen dolgokat mutat nekem, kimondhatatlanul sokat szenvedek. Eddig nem tudtam, hogy ekkora nagy az emberek felelőssége. Jaj azoknak, akik miatt Isten kegyelemadományai hiábavalókká válnak! Nemcsak azok jutnak a kárhozat közelébe, akik a kegyelmet visszautasítják, hanem azok is, akik ezek mulasztásai miatt nem részesülhetnek kegyelmekben.”
Hasonló a helyzet most is, a szőkefalvi üzenetekkel[4] kapcsolatban. Békességre hívnak, imára és kiengesztelődésre. És valóban, az ezredforduló óta egyre növekszik a feszültség hazánkban, ami akár polgárháborús helyzetté – és háborúvá - ia fajulhat. Mi történik, ha nem tesszük magunkévá a Szűzanya szavait? Nem tudjuk – de a bő-rünkön már tapasztalhatjuk.
Nincs azonban veszve minden! Kindelmanné Erzsébet asszony írja le a Szeretetláng Lelkinaplóban, ahogy elhívása kezdetén megmutatta neki az Úr Magyarország nyomorúságos állapotát. (1962. május 16.) „Egy nagy fekete korongot láttam, körülötte szürkésen gomolygó felhőkkel. A korong oldalán különös kinézésű férfiakat láttam. Egészen soványak, majdnem testnélküliek voltak, szürkés ruha volt rajtuk. Arcukat nem láttam, csak tarkójukat. Hirtelen megéreztem, hogy ördögök, mégpedig a főgonoszok. Mikor a korongra pillantottam, éppen akkor lettek készen valami vasszerű lemezzel. Elfedték az imént még kristálytisztán látható korongot. Amikor a vaslemezzel elfedték, jól megvizsgálták, és nagy, vigyorgó önteltséggel megállapították, hogy jó munkát végeztek. A jobboldali fehér felhőkből, éreztem, hogy valaki nézi őket. Nem tudom, hogy ki volt az. Csak éreztem, hogy nem rosszindulattal van. Lábánál három férfit láttam. Nem tudom, hogy kik voltak, de úgy éreztem, a gonosz ellenfelei lehettek, mert ahogy nézték a fekete korongot, azon tanakodtak, hogy miképpen lehetne eltávolítani. Közben a baloldali személyek közül az, aki a legközelebb állt a jobboldali személyekhez, közel hajolt, és így szólt szörnyű kárörvendően, mint aki egészen biztos a dolgában: Ezt aztán vizsgál-gathatjátok. Ezt jól megcsináltuk! - és még azt is mondták: Sok bajotok lesz vele!
Álmomban én is jól szemügyre vettem a korongot, és nem tudom, hogy a jobboldali személyek is észrevették-e, de ahogy én elgondolkodva nézegettem, miként lehetne a korongot a sötétségtől megszabadítani, észrevettem, hogy a szélénél kis hajszálnyi rés van. Miután ezt észrevettem, nagy megkönnyebbülés vett erőt rajtam. Elhatároztam, hogy szólok a többieknek, nincs minden elveszve. Csak fogjunk hozzá a fekete lap eltávolításához, mert úgy érzem, sikerülni fog. (...)”
Jézus magyarázata: “Tudod-e, mi az a fekete korong? Az a Magyarok Nagyasszonya országa. (...) tudod-e, mit jelent a korongon a sűrű feketeség? Ez a hét főbűn. Ez a korong hét lemezből van összerakva, és úgy van elfedve egyenként, de mégis úgy látszik, mintha eggyé lenne olvasztva. A legfelső a bujaság. Ez igen vékony és erős, de hajlítható lemez, melyet el kell onnan hajlítani. Azt sok áldozatos imádság teszi hajlíthatóvá. Utána következik a másik, ez a jóra való restség[5]. Ezt nem lehet elhajlítani. Ez olyan fekete fémből van, mely törik, és csak apró szilánkokra törve, rettentő nagy fáradtsággal lehet egy-egy porszemnyit lekoptatni belőle. De félni nem kell. Én veletek leszek a nagy munkánál. De vigyázzatok, mert a gonosz sem marad tétlenül és csak a szünet nélküli törekvés az, amely lekoptatja a jóra való restséget, a kemény korongot.”
A Szent Szűz könyörögve hozzátette: “Tekintsetek rám már és vegyétek igénybe közbenjárásomat, közbenjáró segitségemet Én akarok és tudok is segíteni csak már látnám a jóindulatú és szorgalmas elindulástokat. Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal több eredménnyel és szorgalommal dolgozik mint ti. Úgy fáj ez Nekem.”
Hazánk kiszabadult a szovjet birodalom fojtogató öleléséből – de még nem szabadult ki a bűnök még erősebb szorításából. Én azonban biztos vagyok benne, hogy ez is sikerülhet. Csak rajtunk múlik – ha lehetetlen lenne, nem kapnánk újra és újra biztatást erre. A magyarországi egyház megújulása pedig – amelyet mutat az imamozgalmak szaporodása, a lelkiségi mozgalmak megerősödése, az egyházi intézményrendszer bővülése, az évek óta szervezett Nemzeti Imanap, a 2006-as Nemzeti Imaév és most a Szent Erzsébet év, a Budapesti Városmisszió valamint egyházunk nemzetközi tekintélyének növekedése is – reménnyel töltheti el szívünket. Valóban, „Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!”
[1] Lásd bővebben a szöveggyűjteményben
[2] Lásd bővebben a szöveggyűjteményben
[3] Lásd bővebben a szöveggyűjteményben
[4] Lásd bővebben a szöveggyűjteményben
[5] Natália nővér is a jóra való restséget nevezi meg az egyik fő bűnünknek.
(Részlet: Sípos (S) Gyula: Magánkinyilatkoztatások Magyarországról című könyvéből (2007., már rég elfogyott)
