Az emberekhez közel lévő egyház igénye – A pánamazóniai szinódusról (1. rész)

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. július 03. szerda

Ferenc pápa 2017. október 15-én jelentette be, hogy 2019-ben az amazóniai térség problémáit előtérbe helyező, rendkívüli szinódust fog összehívni. A La Croix francia katolikus napilap Emmanuel Lafont-t, a térségben fekvő Francia Guyana fővárosa, Cayenne püspökét kérdezte a közelgő szinódus témáiról.

Az amazóniai szinódust előkészítő hosszú és több mindenre kiterjedő munka 2019 nyarán zárult le. Június közepétől már a szinódusi atyák forgathatják azt a terjedelmes munkadokumentumot, melynek megvitatására idén október 6. és 27. között kerül sor a Vatikánban. A 7,8 millió négyzetkilométeren fekvő Amazóniai-medence hatalmas térsége kilenc ország – Brazília, Bolívia, Peru, Ecuador, Kolumbia, Venezuela, Guayana, Suriname és Francia Guayana – területét érinti. A munkadokumentum utolsó, pasztorális kérdésekkel foglalkozó része megoldást keres a szentségi élet ápolására.

Emmanuel Lafont, Cayenne püspöke érdeklődéssel fogadja a felvetést, mely szerint egyes esetekben érett korú nős férfiakat is pappá lehetne szentelni, de attól tart, hogy amennyiben a média a szinódusi munkát e kérdésre szűkíti le, ezáltal elvonja a figyelmet a térséget érintő más, rendkívül fontos problémákról.

– Június 17-én tették közzé az amazóniai szinódus munkadokumentumát, mely a régió legtávolabbi területeinek lelkipásztori ellátása céljából reflexióra bocsátja nős férfiak pappá szentelésének kérdését. Hogyan vélekedik erről?

– Sajnálatosnak tartom e hosszú dokumentumot csupán ezen leszűkített látószögön keresztül szemlélni, miközben sokkal tágabb megközelítésről van szó: megadni a beszéd lehetőségét mindazoknak, akiket a gyarmatosítók, s néha még a katolikus egyház tagjai sem tiszteltek. Nem kell mindent saját ekkleziológiai kérdéseinkre redukálni. Másképp mondva: örülök a nyitottságnak, mely a realitásból fakad. Az Eucharisztiát nem lehet félreeső, távoli helyekre elvinni, ezért más eszközöket kell találnunk. A papi cölibátus, tudjuk, egyházi törvény, mely nem Isten szaván alapul, de nem vagyok bizonyos abban, hogy a javaslat minden esetben megoldás.

– Ez egy olyan kérés, mellyel Ön a terepen élve találkozott?

– Egy kisközösség vezetője pár évvel a megkeresztelkedése után kérte diakónussá szentelését, de nem a papságot. Francia Guyanában az emberek ritkán laknak olyan [földrajzi] messzeségben a paptól, mint ahogy Amazóniában megszokott. A nagy nehézséget számunkra inkább az okozza, hogy közelséget teremtsünk azokkal a népcsoportokkal, melyek eltérő kultúrával és nyelvvel rendelkeznek. Nem mindig találok olyan papokat, akik beszélik a helyi nyelveket, vagy olyan személyeket, akik meg tudnák tanítani nekik. A kihívás, vagyis az Egyház első missziós feladata a közellét megteremtése. A pünkösdista karizmatikus csoportok ezt élik. Meg kell hallgatni e népeket, s kéréseiket empatikusan fogadni. S főként nem szabad kész elgondolásokkal érkezni. Nem szabad a szentségi életből kiindulni. Ha közeledünk hozzájuk, ez elsődlegesen az örömhír meghirdetését jelenti. Krisztus hároméves szolgálat után alapította az Eucharisztiát, anélkül, hogy a tanítványok tudatában lettek volna gesztusai jelentőségének.

– Nem fél attól, hogy a szinódus a nős férfiak pappá szentelése kérdésére fog fókuszálni?

– Attól tartok, hogy a média fogja erre redukálni. De a szinódusi tanácskozás nem korlátozódik erre a témára. Számomra a prioritás az, hogy az indián népek beszélhessenek múltjukról, szenvedéseikről, beleértve azokat is, melyeket az Egyház okozott. Egyébként a munkadokumentum is nagy súlyt helyez erre. Meg vagyok döbbenve azon a várakozáson, mely részükről megnyilvánul. Társakat szeretnének találni, és erős jelekben reménykednek. Remélem, hogy Francia Guyana katolikus egyháza képes lesz segíteni a betelepülőket az őslakosok meghallgatásában. Ez nem evidens, mivel félelem él bennünk meghallani azokat a múltba nyúló szenvedéseket, amelyekért részben mi is felelősök vagyunk. Szeretném azt is, hogy Franciaország teljes mértékben elismerje azt az ENSZ-határozatot, mely az autochton népek jogairól szól. [A 2007-ben elfogadott állásfoglalás védi az őslakos népeket, összegzi jogaikat, ellenben nincs jogi kényszerítő ereje.]

Fordította: Hantos-Varga Márta

Forrás és fotó: La Croix/Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

You have no rights to post comments