Trianon-nappá nyilvánítanák román képviselők június 4-ét

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. július 01. hétfő

A "trianoni szerződés napjává" nyilvánítaná Romániában két kormánypárti szenátor június 4-ét, ami azt jelentené, hogy ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti lobogót.

Az erről szóló törvénytervezetet Serban Nicolae, a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője és Titus Corlatean volt külügyminiszter terjesztette a parlament elé, sürgősségi eljárást igényelve a jogszabály elfogadására.
A törvénytervezet szerint a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell majd arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A jogszabály felhatalmazza az állami és helyi hatóságokat, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.
"A trianoni szerződés nemcsak Erdélynek az anyaországhoz, Romániához történt visszatérését szentesítette jogilag, hanem a térség többségi román lakosságának politikai és polgári jogait is elismerte" - írta a törvénytervezet indoklásában a két szociáldemokrata szenátor. Szerintük ez a dokumentum képezi a kétoldalú román-magyar kapcsolatok alapját, előírásainak tiszteletben tartása pedig - a nemzetközi jog többi szabályának tiszteletben tartásával együtt - magától értetődő feltétele a két ország közti kapcsolatok fejlődésének.
A törvénytervezet kezdeményezői azt állítják: mostanában a "trianoni szerződés mibenlétének eltorzított értelmezését népszerűsítő próbálkozásokkal" szembesültek, és úgy értékelik, a mai Európai Unióban elfogadhatatlan minden olyan próbálkozás, amely "a történelem átírására és revizionista álláspontok hangoztatására irányul".
A román média értelmezése szerint - a június 4-ét Romániában Trianon-nappá nyilvánító törvénytervezet parlament elé terjesztésével - a román kormánypárti szenátorok arra reagáltak, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulóját.
A magyar parlament döntését egy korábbi közleményében a bukaresti külügyminisztérium megalapozatlannak nevezte, és annak indoklását elutasította, mivel Románia szerint Trianon nem okozott "máig megoldatlan politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémákat", és nem jelent tragédiát, miként azt a budapesti parlamenti nyilatkozat "beállítja".
(index.hu)