Istent játszók - mesterséges élőlényt hoztak létre

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. május 18. szombat

Cambridge-i kutatók létrehozták az első élőlényt, amelynek örökítőanyagát teljesen mesterségesen szintetizálták, és a természetes mintához képest radikálisan át is alakították. Ebből a megfontolásból a létrejött élőlényt teljesen mesterségesnek is tekinthetjük. Ilyenre eddig még nem volt példa.

A laborban alkotott mikróba alapját egy a talajban, illetve az emberi bélrendszerben tenyésző baktérium, az Escherichia coli adta. A létrejött új baktérium azonban természetes rokonánál jóval kisebb génkészlettel is elboldogul. Minthogy a baktérium életképes a mesterséges DNS-sel, a kutatók értékelése szerint immár semmilyen elvi akadálya nincs annak, hogy teljesen a nekünk tetsző módon működő élő szervezeteket (első körben persze egysejtűeket) alkossunk, amelyek például meghatározott összetételű anyagot termelnek, vagy betegségek ellen rendelkeznek rezisztenciával.
A cambridge-i Molekuláris Biológiai Kutatóintézet munkatársai kétéves munkával hozták létre a baktériumot. A lerövidített, mesterséges genom sem rövid, hiszen 4 millió bázispár tartalmaz. Ha A4-es papírokra szeretnénk nyomtatni a bázispárokat jelző betűket, majdnem ezer lapra lenne szükségünk.
Ezzel messze ez a legnagyobb mesterséges genom, amit valaha laboratóriumban hoztak létre. Teljes mértékig bizonytalan volt, hogy egyáltalán lehetséges-e ilyen nagy genomot létrehozni, és ilyen radikálisan módosítani azt - nyilatkozta a Guardiannek a kutatást vezető Jason Chin.
A Nature-ben publikált tanulmány szerint a bakteriális DNS-t úgy szintetizálták meg, hogy abban legalább 18 ezer módosítást hajtottak végre a természeteshez képest. Amikor ezzel megvoltak, kis darabokban adták a természetes E. coli baktériumokhoz, és molekuláris biológiai módszerekkel lecserélték a baktérium megfelelő génszakaszát a mesterséges megfelelőjére. Ezt mindaddig csinálták, míg az utolsó természetes szegmenst is felváltotta a mesterséges változat. A létrehozott baktériumtörzset Syn61-nek nevezték el. Kicsit hosszabb, mint a természetes E. coli, és lassabban úszik nála, de egyértelműen él.
(index.hu)