Lengyel dokumentumfilm a papi pedofíliáról - csak felnőtt olvasóknak!

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. május 17. péntek

Összeállítás három hírportál (hvg.hu, index.hu, magyarkurir.hu) beszámolójából:
- Lázban tartja Lengyelországot a hét végén bemutatott dokumentumfilm, amely az EP-kampány közepébe robbant bele.
Közösségi finanszírozásban készült el az a kétórás lengyel dokumentumfilm, amelyben nemcsak bemutatják az áldozatok történetét, hanem rejtett kamerás felvételeket is közbeszúrtak, amelyeken a pedofil papokat szembesítik az áldozataikkal. A Ne mondd el senkinek című film szombat óta elérhető, és angol felirattal a YouTube-on is látható – jelenleg csaknem hétmillió megtekintésnél jár.

A filmet Tomasz Sekielski és testvére, Marek Sekielski forgatta, és abban különbözik a legtöbb, egyházi pedofíliával foglalkozó dokumentumfilmtől, hogy ebben az áldozatok szembesítik bántalmazóikat a tetteikkel, és azt is megkérdezik tőlük, hogy miért tették ezt velük.
A film komolyan veszi a saját küldetését, rögtön az elején bemutatják Anna Misiewicz történetét, aki elmeséli, hogyan elégítette ki magát egy pap a hatéves lány kezét használva. Az idős papot aztán felkeresik egy otthonban, ahol Misiewicz szembesíti azzal, mit tett vele.
A papnak kitakarják az arcát, de így is egyértelmű, hogy szemlátomást fogalma sincs, mit tegyen. Nem tagad, és elismeri, hogy nem lett volna szabad ezt tennie, az ördögre és „férfidolgokra” hivatkozik, és szerinte az „apai szeretet megnyilvánulásai” fordultak át fizikai vonzalomba.
Azt is bevallja, hogy másokkal is tett hasonlót. Miután megbeszélik, hogy pénzzel nem lehet jóvátenni, ha ilyen történik, a pap meg akarja csókolni Misiewicz kezét, aki ezt nem hagyja.
Eközben az egyik rendező, Marek Sekielski végig jelen van, mivel a nő férjének adja ki magát, és az egészet felveszi rejtett kamerával.
A film esetében különösen számít az időzítés is. Az EP-kampány hajrájában jelent meg, amelynek Lengyelországban fontos témája a vallás, az egyház és a szexualitás. A liberálisok kritikái szerint az egyház túlságosan belefolyt a politikába, és túl sok kérdésben gyakorol befolyást a döntéshozókra. A konzervatívok szerint viszont a katolikus hit az identitás meghatározó eleme – a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt egyik fő kampányígérete a hagyományos értékek védelme.
Érthető módon a Ne mondd el senkinek szombat óta lázban tartja Lengyelországot. A Reuters szerint a PiS vezetője, Jaroslaw Kaczynski a film megjelenése után azt nyilatkozta, hogy szigorítani kell a pedofil bűncselekmények büntetését. 15 éven aluliak szexuális zaklatásáért most 12 év börtönt lehet kapni, ezt akár 30 évre is növelnék.
Wojciech Polak érsek azt mondta, felkavarta, amit a filmben látott, és sajnálatát fejezte ki. Anna Frankowska, az áldozatokat segítő Ne féljetek nevű szervezet munkatársa szerint viszont ez a bocsánatkérés nem ér semmit, amíg az egyház el nem kezd konkrét lépéseket tenni. (hvg.hu)

*

- Wojciech Polak érsek, prímás már a premier napján a nyilvánosság elé állt, hogy egy videóüzenetben mondja el nyilatkozatát. A lengyel egyház tulajdonképpeni feje azt mondja, rendkívül megindította a film, és bocsánatot kért minden sérülésért, amit egyházi személyek okoztak. Pedig amikor a pedofíliatéma korábban előkerült az egyházban, még múlt ősszel, a lengyel püspöki kar konferenciáján is, sokkal több volt az egyrészt-másrésztozás. Ehhez képest most a film után a lengyel klérus legmagasabb szintjeiről is félremagyarázhatatlan üzenetek jöttek arról, hogy a szavakban korábban is hirdetett zéró toleranciát valóban komolyan veszik.
Az érsek azt is egyértelművé tette, hogy a filmet nem érzi az egyház elleni támadásnak. „Ellenkezőleg: Sekielskit hallgatva úgy tűnik számomra, hogy ez egy újabb elem a harcunkban”.
Bár nem hivatalosan, de mintha a Vatikán is beavatkozna: hamarosan Lengyelországba érkezik az a Charles Scicluna érsek, aki a pápa megbízásából Chilében is vizsgálta az ott a teljes püspöki kar lemondásához vezető visszaéléseket. Bár az egyházzal szemben kritikusabbak ezeket a lépéseket inkább csak utólagos tűzoltásnak és a válságkommunikáció részének tekintik, az, hogy az egyházi pedofília tabukérdésből mostanra legfőbb üggyé vált, lényegi változásnak tűnik.
Mindez nem független a világegyház folyamataitól. A gyermekekkel szembeni visszaélések megszüntetése XVI. Benedek, majd Ferenc pápa alatt is egyre központibb kérdés lett. Az argentin pápa éppen két nappal a lengyel botrányok kirobbanása előtt adott ki apostoli levelében új rendelkezést: ez alapján mostantól kötelező lesz minden visszaélési bejelentést jelenteni, és minden egyházmegyében megkönnyíteni, hogy mindenki jelezhesse az ilyen eseteket. (index.hu)

*

- A lengyel püspöki konferencia tagjai megköszönték az alkotóknak a május 11-én a YouTube-on megjelent „Ne mondd el senkinek” című dokumentumfilmet, mely a lengyel papok által elkövetett szexuális bántalmazásokkal foglalkozik, és őszinte bocsánatkérésüket fejezték ki az áldozatoknak.
Az angol felirattal ellátott, 16 milliós nézettséget meghaladó dokumentumfilm rejtett kamerás felvételekkel bemutatja, ahogy az egykori áldozatok szembesítik az elkövetőket tetteikkel. Feltárja azt is, hogy sok esetben az elkövetőket áthelyezték az egyik plébániáról a másikra – tájékoztat a KAI lengyel katolikus hírügynökség honlapja.
Stanisław Gądecki poznańi érsek, a Lengyel Püspöki Konferencia elnöke május 13-án közleményében a következőket írta: „Mélységesen megérintett és elszomorított a Sekielski testvérek dokumentumfilmje, szeretném nekik megköszönni, hogy elkészítették.” Hozzátette: „A film üzenete legnagyobb részben egyezik azzal a tapasztalattal, amit akkor szereztem, amikor számtalan alkalommal beszélgettem áldozatokkal.”
Wojciech Polak gnieznói érsek, Lengyelország prímása, a lengyel főpásztori testület gyermek- és ifjúságvédelemmel megbízott tagja megerősítette a poznańi érsek szavait. „A sebeket szerezett emberek óriási szenvedése fájdalmat és szégyent okoz.” Hangsúlyozta: „Ebben a pillanatban magam előtt látom mindazon áldozatok tekintetét és fájdalmát, akikkel találkoztam. Mindenkinek köszönöm a bátorságot, akik a fájdalmukról beszélni tudtak.”
Jarosław Kaczyński, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke május 12-én a filmre reagálva ígéretet tett a gyermekbántalmazás szigorúbb büntetésére, akár 30 éves szabadságvesztést is kilátásba helyezve. Lengyelországban jelenleg a 15 éven aluli gyermekekkel szembeni szexuális bántalmazás büntetési tételének maximuma 12 év.
„Az egész Lengyel Püspöki Konferencia nevében szeretném kérni minden áldozat legőszintébb bocsánatát. De tudom, semmi sem teheti jóvá az elszenvedett rosszat” – mondta Gądecki érsek. Mindkét főpásztor hangsúlyozta, hogy a Ferenc pápa által kiadott és május 9-én közzétett Vos estis lux mundi (Ti vagytok a világ világossága) kezdetű motu proprio a probléma megoldásának elengedhetetlen kulcsa. „A rendelkezés végrehajtása elengedhetetlen, hogy ezáltal feltárják, megelőzzék és megakadályozzák az Egyházon belüli szexuális visszaéléseket a kiskorúakkal és a kiszolgáltatott személyekkel szemben” – hangsúlyozta a lengyel prímás. „Meg vagyok győződve arról, hogy ez a film is közelebb vihet ahhoz, hogy mindenki határozottan tiszteletben tartsa azokat a szigorú előírásokat, melyek az Egyházban a gyermekek és fiatalok védelmét szolgálják, és minden püspök végrehajtsa a Ferenc pápa által kiadott moto proprióval összhangban” – fogalmazott Stanisław Gądecki. (Magyar Kurír)

You have no rights to post comments