Az introvertált gyerek hét tulajdonsága

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. május 06. hétfő

Vannak gyerekek, akik inkább elvonulnak magányosan játszani ahelyett, hogy az iskolatársaikkal bandáznának, közben igazán mély gondolataik vannak, és szeretnék megismerni nemcsak a saját maguk, de a környezetük működését is. Ők az introvertáltak, akik inkább a saját értékrendjüket követik, és nem akarnak mindenáron beilleszkedni egy közösségbe.

Bár a mai világban az introvertáltak hátrányban vannak a nagydumás és nyomulós extrovertáltakkal szemben, ettől még ugyanannyira értékesek, mint bárki más. Szülőként fontos, hogy felismerjük, ha gyermekünk közéjük tartozik, mert számos kellemetlen élménytől és kiborulástól megkímélhetjük őt (és magunkat), ha nem kényszerítjük bele olyan helyzetekbe, amelyekben nem érzi jól magát. Noha nem minden introvertált ember ugyanolyan, a Psychology Today összegyűjtött hét olyan jellegzetességet, ami általában az ilyen gyerekeknél megfigyelhető.

#1 Nagyon gazdag belső világa van
Szereti a képzeletbeli játékokat, gyakran játszik egyedül vagy maximum egy-két társával. Szeret elvonulni a szobájába, és zárt ajtók mögött olvasni, rajzolni vagy épp számítógépes játékot játszani.
A gazdag belső világ sajnos kétélű fegyver, ugyanis emiatt gyakran úgy érzi, elidegenedik a többiektől. A szülőknek ezért felelősségük megtanítani a gyermeküknek, hogy az ő különcsége hogyan válhat erősséggé.

#2 Választ keres az élet nagy kérdéseire
Az introvertált gyerek nem fél a nagy kérdésektől. Tudni akarja, valami miért van úgy, ahogy. Meglepő módon már egészen kicsi korban képes arra, hogy kívülről nézze a saját viselkedését. Szeretné megérteni nemcsak saját magát, de mindent és mindenkit, aki körbeveszi őt.

#3 Először megfigyel, aztán cselekszik
Általában először szereti tanulmányozni a játékot, mielőtt beszállna. Néha úgy tűnhet, hogy hezitál vagy túl óvatos, amikor új helyzetbe kerül. De otthon, ahol biztonságban érzi magát, bátrabb és beszédesebb lehet.

#4 Nem akar mindenáron beilleszkedni
A döntéseit általában a saját értékrendje szerint hozza meg, ahelyett, hogy követné a tömeget. Ez egy nagyon pozitív hozadéka lehet az introvertáltságnak, hiszen kevésbé van kitéve a külső hatásoknak, és nem tesz meg valamit csak azért, hogy beilleszkedjen.

#5 Lassan nyílik ki
Ahogy az introvertált felnőttnek, úgy a gyereknek is időre van szüksége ahhoz, hogy egy új helyzetben feloldódjon. Lehet, hogy az első találkozáskor csendes és visszafogott, de ahogy biztonságban érzi magát, már közvetlenebb lesz.
A felnőttekhez hasonlóan az introvertált gyerek is jó hallgatóság: odafigyel a másikra, és meg is jegyzi, amit mond. Lehet, hogy beszélgetés közben néha félrenéz, amíg összeszedi a gondolatait, és keresi a szavakat, de tartja a szemkontaktust, miközben hallgatja a beszélgetőpartnerét.

#6 Nehezen küzd meg a csoportos helyzetekkel
Társadalmunkban az értékek mára átalakultak, és az extrovertáltság lett az ideális. Előny a magabiztosság, és ha valaki jól be tud illeszkedni egy közösségbe, és hátrány, ha valaki magányosan szeret dolgozni, és lassan, megfontoltan hoz döntést. Ez sajnos nemcsak a felnőttek világában, de az oktatási intézményekben is így van, rendszerint már az óvodától kezdve. Az iskolában naponta 6-8 órát kell eltölteniük akár 25-30 másik gyerek társaságában, miközben csoportos feladatokat kell végrehajtaniuk. Ez pedig nagy kihívás lehet egy introvertált személyiség számára, aki gyerekként otthoni környezetben jobban teljesít, és csak fokozatos tanul bele a csoportos munkába.

#7 Másmilyen társasági életet él
Általában csak 1-2 közeli barátja van, de velük nagyon mély kapcsolatot ápol, számára ugyanis ez fontosabb, mint a széles baráti kör. Az extrovertált gyerekekkel szemben kevesebb időt tölt társaságban, majd elvonul töltekezni. Ha erre nincs lehetősége, akkor annak könnyen kiborulás és sírás lehet a vége.

Milyen ehhez képest az extrovertált gyerek?
Lehet például:
•hangos és gyors beszédű, főleg, ha ideges
•gyakran vált témát
•úgy tűnhet, hogy szakértője egy témának, miközben nem
•közel áll ahhoz, akihez beszél
•félbeszakítja a másikat
•elnéz, miközben hallgatja a másikat
•beszéd közben sokat gesztikulál
•könnyen elun egy beszélgetést, ha túl sokáig tart
•a legtöbb emberre barátjaként tekint
•gyorsan beleveti magát az új szituációkba
•feltöltődik a stimuláló tevékenységektől, főleg, ha társas dologról van szó
•panaszkodik, ha túl sok időt kell egyedül töltenie
Ha a gyermeked introvertált, akkor a legjobb, ha megpróbálod elfogadni és tiszteletben tartani a személyiségét. Segíts neki, hogy megértse, társaságban miért fárad el egy idő után, és miért lesz rosszkedvű. Tanítsd meg neki, hogy semmi baj nincs azzal, ha szeretne egyedül lenni. De mindenekfölött, ne engedd, hogy azt gondolja, ő rosszabb másoknál azért, mert introvertált!
(divany.hu)