Felébredt az arab nő, aki 1991 óta volt kómában

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. április 24. szerda

1991-ben a 32 éves Munira Abdulla a fiát vitte haza az óvodából kocsival (amit a sógora vezetett), amikor összeütközött egy busszal. A nő a hátsó ülésen az ütközés előtt még gyorsan átölelte a 4 éves Omar Webairt, aki így sértetlenül megúszta a balesetet, Munira Abdulla agya viszont úgy megsérült, hogy kómába esett.

2018-ban viszont magához tért egy németországi kórházban. A fia beszélt az egyesült arab emírségekbeli Nationalnek az anyja utóbbi években kapott kezeléseiről. A nőt a baleset után órákig nem kezelték, aztán Londonba vitték, ahol megállapították, hogy vegetatív állapotba került, vagyis érez fájdalmat, de nem tud reagálni. Aztán a lakóhelyére, Al Ainba vitték, ami az Egyesült Arab Emirátusokban, az ománi határnál van. Itt volt néhány évig, ahol csövön át táplálták, és fizioterápián vett részt, hogy az izmai ne sorvadjanak el.
A hatóságok 2017-ben engedélyezték, hogy a nőt egy németországi kórházba szállítsák, ahol az elgyengült karjait és a lábait is megműtötték, illetve gyógyszereket kapott, hogy magához térhessen. Egy évvel később, éppen akkor, amikor a fia valami félreértés miatt vitatkozott a szobájában, a nő hirtelen hangokat adott ki, de azt mondták, ez normális. Három nappal viszont a férfi arra kelt fel, hogy az anyja a nevét mondogatja.
A nő már valamennyire beszélni is tud, hazament Abu-Dzabiba, ahol fizioterápián és egyéb rehabilitációs kezeléseken vesz részt.
(BBc, 444.hu)

You have no rights to post comments