10 különbség Mohamed és Jézus között

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. április 10. szerda

A következő néhány szempont abban segíthet, hogy összehasonlítsuk Jézus Krisztust, mint a keresztény hit alapítóját és szerzőjét Mohameddel, aki az iszlám alapító prófétája.

Mivel a kereszténység és az iszlám arról szól, hogy az alapító életútját és tanítását követi, fontos látni, hogy mi jellemzi Jézust és Mohamedet. Amilyen ugyanis a vallás alapítója, olyanná válnak a követők is. Ezt a Biblia is kijelenti, amikor Pál apostol ezt írja: “Mi azonban mindannyian fedetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét. Eközben pedig az Úr Szelleme által fokozatosan átváltozunk, egyre jobban hasonlítunk őhozzá, és dicsőségről-dicsőségre jutunk” (2Kor 3:18, EFO). Nézzük hát, mik a különbségek Jézus és Mohamed között.

1. Mohamed megölte a harcban foglyul ejtett embereket (Ibn Ishaq 451). Jézus soha nem ejtett foglyokat, és soha nem ölt embert.
2. Mohamed arra biztatta embereit, hogy erőszakolják meg a foglyul ejtett nőket (Abu Dawood 2150, Korán 4:24). Jézus soha nem ejtett foglyul nőket, soha nem biztatott senkit erőszakra, és maga sem követett ilyet el.
3. Mohamedet sosem kínozták meg, ő maga azonban sokakat megkínzott (Muslim 4131, Ibn Ishaq 436, 595, 734, 764). Jézus soha nem kínzott meg senkit, ő maga azonban sokat szenvedett értünk, emberekért.
4. Mohamed azt hirdette, hogy követői harcoljanak azok ellen, akik más vallást követnek, míg mindenki nem követi majd Allahot (Korán 8:39). Jézus arra biztatta a követőit, hogy szeressék Istent és az embertársaikat, mint saját magukat — függetlenül a nemzetiségüktől, vallásuktól (Mt 5:44).
5. Mohamed helyénvalónak tartotta egy félig vak ember brutális meggyilkolását (al-Tabari 1440). Jézus meggyógyított egy születése óta vak férfit (Mk 8:28).
6. Mohamed egy rabszolgát arra utasított, hogy emelvényt készítsen neki, amiről az iszlám tanítását hirdetheti (Bukhari 47:743). Jézus megmosta a tanítványai lábát (Jn 13:5).
7. Mohamed szerint a legnagyobb parancsolat az Allahban és a Jihadban való hit (Muslim 1:149). Jézus szerint pedig ez: szeressük Istent és a felebarátunkat, mint magunkat (Mt 22:34-40).
8. Mohamed gazdagon halt meg, azzal a vagyonnal, melyet másoktól zsákmányolt. Jézus szegényen halt meg, mert másokat szolgált, és nem halmozott fel vagyont.
9. Mohamed helyesnek tartotta mások keresztre feszítését (Korán 5:33, Muslim 16:4131). Jézust keresztre feszítették.
10. A követői szerint Mohamed elvárta, hogy mások az életüket adják érte (Sahih Muslim 4413). A követői szerint Jézus az életét odaadta másokért (Jn 18:11).

(levélben kaptam)