Érdekesség: Tojást is rak, és elevenszülő

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. április 07. vasárnap

A világon először figyelték meg kutatók, hogy egy háromujjú szkink tojást rak, majd három héttel később elevenszüléssel utódot hoz világra, írja a Guardianre hivatkozva az MTI. A felfedezés a Sydney-i Egyetem kutatóinak köszönhető, a kutatás vezetője Camilla Whittington, a Biology Letters folyóiratnak azt nyilatkozta, ez volt az első eset, hogy bárki elevenszülést figyelt meg és ugyanabból a terhességből tojásrakást egy gerinces állat esetében, ez igen-igen szokatlan.

Whittington szerint a kutatók tudatában vannak annak, hogy e fajok kissé furcsák, mivel kétféle módon szaporodnak: egyes területeken, például az Ausztrália északi részén élő szkinkek elevenszüléssel, a keleti országrészben, Sydney térségben honosok tojásrakással.
"Azt azonban nem tudtuk, hogy egyes egyedek képesek arra, hogy válasszanak aközött, hogy tojást raknak vagy megszülik utódaikat. Elképesztő dolog" - mondta.
Korábbi kutatásból már kiderült, hogy ha a sydney-i szkinket északra viszik, akkor is tojást rak, és ha az északon élők délre kerülnek, elevenszüléssel hozzák világra csemetéjüket.
"Kíváncsi lennék arra, mi történik akkor, ha pároztatunk egy tojásrakót egy elevenszülővel - mit fognak fiaik vagy lányaik csinálni?" - tette fel a kérdést Whittington.
Egy Dél-Ausztráliában élő másik szkinkfajtáról szintén kiderült, hogy kétféle módon szaporodik. A bougainville-i szkinkek Kangaroo-szigeten elevenszülők, ám ugyanezen faj, ha a kontinensen él, tojást rak.
A világon csak igen kevés hüllőfajról ismert, hogy mindkét szaporodási módot alkalmazza.
(index.hu)

You have no rights to post comments