Egy terjedő áltudományos gyógymódról

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2011. október 28. péntek

Az Új Germán Medicina egy 1981-ben megjelent áltudományos, alternatív gyógymód. 2003 óta regisztrált védjegy. Ez a gyógymód eddig igen sok (minimum 140) bizakodó rákbeteg halálát okozta. Az Új Germán Medicinát Ryke Geerd Hamer találta fel, akit sok európai országban üldöztek már azért, mert illegálisan próbált betegeket gyógyítani.

Hamer jelenleg a Norvégia déli részén található Sandefjordban lakik. A címe ugyanaz, mint a saját kiadó cégének: GERMANISCHE NEUE MEDIZIN FORLAG DR. HAMER Sandkollveien 11, N-3229 Sandefjord/Norway. 2007 szeptemberében két interjúban is azt nyilatkozta, hogy Spanyolországból Norvégiába menekült, hogy megússzon egy német letartoztatási parancsot. A vád közösség elleni izgatás volt, ugyanis Hamer többször tett szóban és írásban a weblapjain nyilvános antiszemita megjegyzéseket, melyekben egy nemzetközi zsidó összeesküvést gyanúsít több milliárd ember megölésével, mégpedig az Új Germán Medicinával kapcsolatos igazságok eltitkolása által. Ezen gyógymód segítségével Hamer saját állításai szerint az összes rákos megbetegedés 98%-a gyógyítható lenne.

Az Új Germán Medicina alapelvei nem kompatibilisek a modern bizonyíték alapú orvoslással, sőt nem kevés helyen teljesen ellentmondanak neki, így aztán ezt a gyógymódot nem fogadják be az orvostudományos közösségek. Hamer azonban rendíthetetlenül terjeszti saját ötleteit a saját kiadású könyveiben, különböző internetes portálokon és néhány olyan publikációban, melyeket támogatói segítségével publikált.

Hamer szerint minden emberi, állati vagy növényi betegségnek egyetlen oka van: egy előző biológiai konfliktus (ez a fogalom nincs pontosan definiálva), amely pontosan öt úgynevezett természet biológiai törvénye szerint működik. Ezeket a törvényeket saját állítása szerint Hamer fedezte fel, azonban egy tudós sem tudta eddig őket megerősíteni. Hamer szerint csak a sugárzások hatásai és a különböző külső sérülések okai nem ezen biológia konfliktusok.

Az Új Germán Medicina első sorban a következőkből áll: egy diagnosztizálási rendszer, több elavult fogalom újra feltalálása a pszichoszomatikus orvoslásból, áltudományos és nem megerősített, Hamer által kitalált tesztek és agyi CT vizsgálatok egy furcsa és hibás értelmezése. Egyes ötleteit (például Keresztény Tudomány vagy antropozófus orvoslás) már több helyen felvetették. Amit hétköznapi értelemben betegségnek nevezünk az Hamer szemében nem más, mint egy érzékeny biológiai program (eredeti német nyelven: sinnvolles biologisches Sonderprogramm), ami egy egészséges biológiai rendszer reakciója az állítólagos biológiai konfliktusokra. Hamer elmélete szerint minden komolyabb betegség (mint például a rák) az esetek 95%-ában gyógyítható, ha végrehajtunk egy úgynevezett konfliktolízist (conflictolysis) a GNM alapelvei szerint. Ha ez a módszer nem működik vagy a kezelt beteg meghal, akkor az azért van, mert a páciens által esetlegesen kapott hagyományos orvoslásbeli kezelés belezavart a dologba, vagy a beteg egész egyszerűen nem kötelezte el magát kellőképpen a GNM mellett.

Hamer egészen a mai napig képtelen volt bármivel is igazolni állításait. Nem volt képes a komoly orvostudományi irodalomban olyan publikációkat mutatni, amelyek támogatnák állításait. Ugyancsak nem végzett komoly tudományos kutatásokat, melyek a gyógymódjának a hatékonyságát mutatták volna ki.

Nincs egyetlen olyan dokumentált eset sem olyan rákos betegekről, akik túléltek volna GNM terápiákat, úgy, hogy közben nem kaptak hagyományos kezeléseket is. Ahogy azt megszokhattuk az ilyen csodagyógymódoknál csak anekdoták vannak. Például van egy német emberünk, akik állítása szerint tizenegyszer gyógyult ki leukémiából hála a GNM-nek[3] másvalaki azt állítja, hogy varázsszerűen gyógyult ki egy aterómából (az nem is rák), megint másvalaki pedig azt hiszi, hogy a nyakmerevsége tulajdonképpen nyirokdaganat volt[4]. A GNM követői és támogatói szerint több ezer olyan rákbeteg van, aki ennek a gyógymódnak köszönheti az életét. Egy semleges szemlélőt mindenképpen érdekelne, hogy hol vannak ezek az emberek és miért nem mutatják ki támogatásukat.

Pár figyelemre méltó eset

Igen sok rákban szenvedő GNM beteg halt már meg. Ezek száma 2008-ban minimum 140 volt. Több helyen vannak ezek az esetek dokumentálva: bírósági jegyzékekben és ítéletekben, újságcikkekben, hozzátartozók riportjaiban és az Aribert Deckers által készített listában[5]. Ezen betegek jelentős részének amúgy jó esélye lett volna a túlélésre, hiszen olyan típusú rákos megbetegedéseik voltak, melyek jól kezelhetők a modern orvostudomány eszközeivel (például hererák, Hodgin betegség). Egy részletes, angol nyelvű listát itt találhatunk: Victims of New Medicine.

Hamerben 1979-ban hererákot diagnosztizáltak, ezután a hagyományos kezelést választotta és sebészeti beavatkozáson esett át egy klinikán Tübingenben. Túlélte az operációt, saját állítása szerint csodával határos módon és csak 2%-os gyógyulási esélye volt[6]. A daganata két hónappal a fia, Dirk halála után jelent meg és Hamer meg volt győződve róla, hogy ez a tragikus esemény okozta a rákot[7]. Az ilyen megbetegedések azonban több év alatt alakulnak ki és nem két hónap alatt. Felesége mellrákban halt meg 1985-ben, Hamer őt a GNM módszereivel kezelte.

Elemzés

Hamer soha sem publikálta hipotéziseit komoly, tudományos szaklapokban (a doktori disszertációjának semmi köze ehhez) és egyet leszámítva nem találni egyetlen publikációt sem, amely elemezné a gyógymódját. Ez az egy pedig Sören Ventegodt cikke, mely egy igen jelentéktelen folyóiratban jelent meg[8]. Ventegodt azóta elvesztette az orvosi engedélyét és gyakran kritizálták őt amiért áltudományosan dolgozott. A folyóirat, ahol az írása megjelent csak fizetés után jelentet meg cikkeket[9]. Ezért ötleteit nagyon nehéz kielemezni.

Úgy tűnik Hamer nem is akarja sohasem igazolni elméletét komoly kettősvak és kontrollált klinikai vizsgálatokkal. Ehelyett rendszeresen anekdoták szintjén lévő riportokat és leveleket mutat be, amelyeket ő vagy egy laikus írt.

Továbbá Hamer nem ismeri fel a saját orvosi ismereteinek határait sem és szakértőként viselkedik az orvostudomány szinte összes területén, pontosan úgy, ahogy azt a Dunning-Kruger[10][11] hatás megjósolja, ezáltal persze veszélyt jelent a pácienseire nézve.

Külső és belső ellentmondások és egyértelmű hibák

Hamer rengeteg nyilvános állítást tett saját gyógymódjával kapcsolatban. Ezek között akad bőven olyan, amely ellentmond az aktuális orvostudományi ismereteinknek, de vannak köztük önellentmondásra vezetők is. Íme egy rövid összefoglaló ezekről.

  • Rákos megbetegedések: Hamer saját állítása szerint képes volt a rákbetegeinek 98%-át meggyógyítani, de képtelen akárcsak egy gyógyult beteget bemutatni. Ezzel szemben igen jól ismert tény, hogy igen sok rákos beteg, aki Hamer gyógymódját követte meghalt (lásd például a már említett Aribert-Decker listát, vagy a következő két cikket: Victims of New Medicine, Testimonies of former associates of Hamer). Hamer egyes állításai azt sugallják, hogy az Új Medicina működési elve egy ma még ismeretlen folyamat: a spontán gyógyulása a daganatoknak egy, a páciens általi pszichoterapeutikus beavatkozás által, melyet a GNM terapeuta segít. Ezzel szemben azonban a spontán gyógyulás valószínűsége igen jól ismert és igen alacsony; az összes rákos megbetegedést figyelembe véve 1:50000 és 1:140000 között van. Ezek a gyógyulások nem elég, hogy ritkák, de jelenleg nem ismert olyan gyógymód, mely előidézné őket. Továbbá minden ilyen gyógyulásnál fenn áll a visszaesés esélye, ezért ilyenkor a betegeknek még minimum 5 évet várniuk kell mire ki lehet jelenteni, hogy a javulásuk végleges. Legalább két szakértőkből álló kutatócsoport végez kutatómunkát a spontán gyógyulásokkal kapcsolatban (az egyik például Nurembergben van). Hamer többször állította, hogy a modern tudományos orvoslás csak 2%-os túlélési arányt tud biztosítani a rákbetegeknek[13]. Gyakran Ulrich Abelre hivatkozik, aki azonban soha nem tett ilyen állítást. Valójában a mai modern orvoslásnak köszönhetően Németországban a ráknak a túlélési aránya (minden esetet figyelembe véve) körülbelül 55%[14]. Ez a szám egyes országokban, például Ausztráliában vagy az Amerikai Egyesül Államokban még magasabb, 60% fölötti[15]. Ráadásul a National Cancer Institue (USA) egy 20%-os túlélési arányt sugall 1920-ra. Emellett a rákos megbetegedések előfordulása 10 éve kezdett csökkenni Németországban[16].
  • Egy újabb nagy hiba: Hamer azt állítja, hogy Németországban a tudomány alapú orvoslás naponta 1500 nem zsidó rákbeteg haláláért felelős. Ez tisztán hallatszik egy videó interjúban[17] és több nyílt levélben és weblapon is megtalálható[18]. Ez az állítás azonban ellentmond a publikált német statisztikáknak, melyek szerint 2002-ben 420000 embert diagnosztizáltak valamilyen ráktípussal és ugyanebben az évben 210000-en haltak meg rákban. Ezek alapján Hamer számai nem stimmelhetnek, hiszen az ő haláleseteinek száma nagyobb, mint a diagnosztizált betegek száma 120000-rel. Ez pedig lehetetlen.
  • Kemoterápia: Hamer szerint ha kemoterápiát alkalmazunk rákos megbetegedések kezelésére, akkor annak halálos következményei lesznek minden egyes esetben. Ezzel szemben azonban a kemoterápiát legtöbbször egy hatásnövelő kezelésként alkalmazzák sebészeti beavatkozás vagy sugárterápia mellett. Néhány ráktípus (nem mindegyik!) nagyon érzékeny adott gyógyszerekre. Ilyenek például a leukémia, a Hodgin betegség vagy a hererák[19]. A kemoterápia hozzájárulását a rákos megbetegedések túléléséhez körülbelül 5-10%-ra becsülik.
  • Daganatok átültetésre váró szervekben: daganatok megjelenhetnek átültetett szervekben is. Ezek lehetnek olyanok, hogy még átültetés előtt alakultak ki, de túl kicsik voltak ahhoz, hogy detektálják őket, de az is közismert, hogy átültetés után is kialakulhatnak daganatok. De az átültetés után nincs idegi kapcsolat a szerv és az agy között, így aztán itt is bukik az Új Germán Medicinás elmélete[20][21][22][23][24][25][26].
  • Örökölt rákos betegségek: Egyes ráktípusoknál közismert, hogy öröklődnek és ezáltal genetikailag adódnak tovább. Pár példa erre: adenomatozus polipozis[27], xeroderma pigmentosum[28], Louis-Bar szindróma, Gardner szindróma, Turcot szindróma. Ezekben az esetekben is kizárható a biológiai konfliktus, mint ok.
  • Vírusok okozta rákos megbetegedések: A rákos megbetegedések körülbelül 15%-át okozzák vírusok, egy vírusos fertőzés jelenléte megnöveli a rák kialakulásának esélyét. Erre példa a HPV vagy a HIV és a Burkitt-limfóma kapcsolata.
  • A GNM-ben nincsenek rákkeltő anyagok: Hamer elmélete szerint nem léteznek olyan kémiai anyagok, melyek rákot okoznak. Ezek a vegyületek nincsenek a daganatok kialakulására hatással; a dohányzás például nem okoz tüdőrákot. Rák szerinte azért alakulhat ki, mert az emberek megijednek, amikor például olyasvalamit hallanak, hogy az azbeszt káros.
  • A GNM-ben nincsenek áttétek: Az ÚJ Germán Medicina elmélete szerint áttétek nem léteznek és létük nincs is tudományosan bizonyítva. Azok a daganatok, melyek egy már előző daganat diagnosztizálása után jelentek meg valójában azért alakultak ki, mert a beteg megijedt és pánikolt, amikor megtudta, hogy rákos. Az elmélet szerint egyedülálló rákos sejtek nem detektálhatóak a vérben, különösen nem az ütőerekben[29]. Rengeteg tudományos publikáció mondja azonban ennek az ellenkezőjét. 1869 óta (140 évvel ez előttről van szó!) közismert, hogy a daganatok rákos sejteket vagy azok csoportját bocsátják ki magukból. Egy tumor naponta akár több millió ilyen sejtet bocsáthat ki magából, amelyek nagy része elpusztul ugyan, de ha már akár a 0,01%-kuk megmarad, akkor oka lehet egy áttét kialakulásának[30][31][32][33][34][35][36][37][38][39][40][41] . Hamer ezzel szemben azt hiszi, hogy nem létezik olyan tanulmány, amely rákos sejteket mutatott volna ki ütőeres vérben. Íme egy pár cikk abból a sokból, amelyekben rákos sejteket mutattak ki artériás vérben:[43][44][45][46]. Továbbá találtak izolált rákos sejteket köpetben, vizeletben, spermában és ürülékben is[47]. A tumorsejtek a vérből a szövetekbe tudnak vándorolni[49][50], az áttétképződés valószínűsége pedig pozitívan korrelál a keringő tumorsejtek számával. Egyes ráktípusokban az áttétek kialakulásának mechanizmusa nagyon jól ismert vagy nyilvánvaló is (Krukenberg).
  • A GNM-ben nincsenek agyi daganatok: az agyi tumorok egész egyszerűen nem léteznek az Új Medicina világában. Úgy próbáltak emellett érvelni, hogy az idegsejtek nem is osztódnak. Azonban Rita-Levi Montalcini és az orvosi Nobel díja mást mond és pont az ellenkezőjét bizonyítja be a dolognak. Ugyanezt teszi több tanulmány is: [51][52][53]. Sok agyi daganat eredete glia- és más sejtekre vezethető vissza, amik nem neuronok. Az a tény, hogy léteznek agyi daganatok teljesen ellentmond az Új Medicina egyik főszabályának, annak, hogy egy már említett biológiai konfliktus egyrészt létrehozhat egy úgynevezett DHS-t, másrészt pontosan meghatározza az esetlegesen kialakuló daganat helyét. Ez a hely az elmélet szerint a DHS-től függ és attól, hogy a páciens jobb- vagy balkezes.
  • Átterjedő rákos megbetegedések állatokban: több helyen figyeltek már meg átterjedő rákos megbetegedéseket állatokban és ez is ellentmond a Új Medicina elméletének. Pár példa: CTVT kutyákban[54][55][56] , DFTD erszényes ördögökben[57]. Tanaka (1990) munkái során laboratóriumi körülmények között mutatta be, amint egy rákos megbetegedés átterjedt egerek között[59].

A morfium szerepe az Új Medicinában

A morfiumot (ami ópiumból származik) körülbelül 200 éve, 1804-ben fedezte fel Friedrich Wilhelm Sertürner, miután az ópiumot már több ezer éve használták. A morfium felfedezése után lehetségessé vált a kezeléshez használt adag pontosabb kontrollálása. Hamer és követői azonban meg vannak győződve arról, hogy a morfium és a hozzá hasonló gyógyszerek használata rengeteg rákos beteg haláláért felelős. Ezzel szemben a morfium az egyik legerősebb fájdalomcsillapító, amit ismerünk és nincs olyan pont, amitől kezdve az adagot tovább növelve ne növekedne a hatása. A morfium könnyedén adagolható, akár a kezelt beteg által. A mellékhatásai pedig 200 éve ismertek és minden orvostanhallgatónak tudnia kell őket. Dániában a 80-as években a morfiumhasználat tízszerese volt a Németországénak, ez azonban nem befolyásolta a rákkal kapcsolatos halálozási arányokat. Ráadásul 2002-re a németországi morfiumhasználat is megemelkedett, miközben a rákos betegek halálozási aránya csökkent.

A fájdalom szerepe

A fájdalmat Hamer szerint nem kell kezelni (lásd Testimonials of former associates of Hamer). Az Új Medicina szakértői szerint az ópiumszármazékok használatát egészen addig kell halasztani, amíg van még esély a gyógyulásra. Ez persze azt jelenti, hogy a pácienseknek olykor nagyon erős rák okozta fájdalmakat kell kibírniuk, mert az Új Medicina elmélete szerint ez szükséges a gyógyulásukhoz (lásd Victims of the New Medicine). Továbbá, ha a rák tovább terjed, akkor a páciensekben a kudarc érzése és bűntudat jelenhet meg, hiszen az Új Medicina azt feltételezi, hogy a rákból való kigyógyulás azon múlik, hogy a beteg mennyire volt képes a belső konfliktusait feloldani.

A jobb- és balkezesség kérdése

Az Új Medicinában fontos szerepet játszik az, hogy bal vagy jobb kezes a kezelt beteg, ugyanis az elmélet szerint ez is meghatározza egy esetleges betegség (például a rák) kialakulásának helyét. Hamer azonban ezen a területen is sok hibás állítást tett, amelyek egyértelműen ellentmondanak jelenlegi ismereteinknek.

  • Egypetéjű ikrek: Hamer meg van győződve arról, hogy egypetéjű ikrek esetén mindig az egyik jobb-, a másik pedig balkezes lesz. Ezen állítását azonban semmilyen hivatkozással nem támasztja alá[60][61]. Az ilyeneknek könnyedén utána lehet nézni, nagy mennyiségű tudományos irodalom létezik, ami ezzel foglalkozik. A balkezesek aránya az egykékben, az egypetéjű és kétpetéjű ikrekben egyaránt 10-15% körül mozog és nem találni olyan forrást, mely szerint egypetéjű ikrek esetén ez a szám pontosan 50% lenne[62][63].
  • Hamer -féle tesztek: Hamer a saját vitatott vizsgálatát használja a jobb-, illetve balkezesség megállapítására; ezek nevei „Applause test” és „Bet-Test”. Ezek az egyszerű tesztek sosem lettek tudományosan megerősítve és áltudományos jellemzőik vannak. A tudományos adatbázisokban semmilyen információt nem találni ezekkel a tesztekkel kapcsolatban. Volt már rá példa, hogy ezen tesztek segítségével más GNM szakértők ugyanannál a személynél más következtetésre jutattak a jobb- illetve balkezességet illetően.
  • Csecsemők ringatása: Hamer meg van győződve arról is, hogy a férfiak és nők mindig a domináns kezükkel ellentétes oldalon ringatják a csecsemőjüket. Egy balkezes nő például szerinte mindig saját testének a jobb oldalán tartja a kisbabáját. Ez természetesen nem igaz, a tudományos források mást mondanak. Mind a férfiak, mind a nők az esetek 80%-ában a saját testük bal oldalán ringatják csecsemőiket, függetlenül attól, hogy jobb- vagy balkezesek. Ez igaz egyes majmokra is[64][65][66][67][68][69][70][71][72][73][74][75][76][77].

A jobb- és balkezesség kérdése már nagyon régóta kutatás tárgya, az eldöntése pedig igen bonyolult tesztekkel lehetséges. Ezeket az 1940-es években fejlesztették ki és figyelembe vesznek bizonyos kulturális hatásokat is[78][79][80][81][82][83][84][85][86]

Magyar vonatkozások

A Szkeptikus Társaság is írt már az Új Medicina magyar vonatkozásairól a hírfigyelőben. Innen az derül ki, hogy Soma mamagésa, azaz Spitzer Gyöngyi az egyik népszerűsítője ennek a gyógymódnak hazánkban. Továbbá megtudhatjuk, hogy

Hamer követői Új Orvostudomány néven képzési központot tartanak fenn Budapesten és fórumot tartanak fenn, ahol tanácsokat adnak rákos betegeknek, és ismertetik az Új Germán Medicina alapelveit.

Ezen kívül létezik egy debreceni fórumuk is. Mindkettő nagyon erős áltudományos tartalmakkal bír.

Záró gondolatok

Sok mindent megtudhattunk a rák legújabb univerzális gyógymódjáról. Ez egy olyan elmélet, mely szerint minden ráktípusnak nem elég, hogy egyetlen, univerzális oka van, de ugyancsak egyetlen univerzális gyógymódja is van. Amikor valaki ilyet állít, ott már sejteni lehet, hogy gond van.

Van egy nagyon visszatetsző dolog azonban, ami nem csak az Új Medicinára, hanem más alternatív rákgyógyszer háttérelméletében is egyre gyakoribb manapság. Ez pedig a „hibáztassuk a beteget” mentalitás. Az Új Medicina azt mondja ugyanis, hogy a rák nem egy betegség, hanem egy, az elménkben lejátszódó folyamat manifesztációja. Ha a páciens nem tudja legyőzni ezt a traumát, nem képes megoldani a saját belső konfliktusát, akkor meghal. Ez pedig azt sugallja, hogy az egész a beteg hibája. Bárcsak jobban hitt volna ebben az áltudományos gyógymódban és akkor a mai nap is életben lenne. Az ilyen gondolkodás pedig erősen megvetendő.

A legfontosabb azonban, amit ki szeretnék emelni az, hogy az Új Medicina elmélete nagyon sok helyen homlokegyenest ellentmond a jelenlegi orvostudományi ismereteinknek. Ettől persze nem lesz hamis. A gond az ott van, hogy a jelenleg elfogadott tudásunk nem véletlenül az ami. Rengeteg bizonyíték, megfigyelés, kísérlet és tanulmány igazolja azt. Éppen ezért ha valaki egy olyan elmélettel jön elő, amely ha igaz, akkor orvostudományi ismereteink nagy része hamis, akkor igazolnia kell állításait. Legalább annyi jó minőségű és mennyiségű bizonyítékot kell felhoznia saját álláspontja mellett, mint amennyi jelenlegi tudásunk mellett szól. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Hamer és hívei eddig nem tettek ilyet. A viselkedésükből pedig arra lehet következtetni, hogy nem is áll szándékukban ilyet tenni. Hamer érvelése során szinte mindig csak anekdotákat képes felhozni, elméletét pedig nem is hajlandó a kritikákkal szemben megvédeni. Minden korszakalkotó felfedezés először szkepticizmussal találta magát szemben, de pont attól vált korszakalkotóvá, hogy megfelelően reagált a kritikákra. Tapasztalatom szerint az Új Medicina híveinek viselkedése teljesen hasonló Hameréhoz. Nem reagálnak a kritikákra, a kellemetlen kérdéseket pedig a szőnyeg alá söprik. Minden bizonnyal sokuk fog valamilyen érvelési hibát elkövetve elnyomásra, kirekesztésre vagy valami igazán paranoid nemzetközi összeesküvésre hivatkozni. Ehelyett az előbb leírt módon bizonyítékokat kellene felmutatni. Ennek ellenére örömmel látnám, ha valaki rácáfolna erre. Mutassák meg az Új Medicina hívei a hibákat ezen bejegyzés kritikai pontjaiban! Nagyon boldog lennék, ha ténylegesen bebizonyosodna, hogy korunk egyik legnagyobb betegségének létezik ilyen egyszerű gyógymódja. Ha azonban minden bizonyíték az ellenkező irányba mutat, akkor nincs mit tenni: el kell vetni ezt az elméletet és tovább kell lépni.

Részletek a  szkeptikus.blog.hu-n megjelent írásból

You have no rights to post comments