Húsvéthétfőig még lehet regisztrálni a csíksomlyói pápalátogatásra

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. április 05. péntek

Újabb tudnivalókat és friss információkat közölt a csíksomlyói pápalátogatást előkészítő sajtóbizottság április 4-én, a Kolozsváron megrendezett sajtótájékoztatón.

A szentszéki sajtóiroda a legutóbbi sajtótájékoztató óta közzétette Ferenc pápa hivatalos romániai útjának programját – mondta el Bodó Márta. A mostani sajtótájékoztató vendége Pál József Csaba temesvári megyéspüspök volt, aki Csíksomlyón született. A püspök a szent hely vonzásáról beszélt: Ferenc pápa oda jön el, ahova az emberek évtizedek óta elhozzák örömeiket, bánataikat. Azt is kiemelte, hogy a pápa egyik titulusa pontifex maximus – azaz hídépítő. Ez az egyik legfontosabb szerepe: hogy összekössön bennünket. Pál József Csaba hozzátette: Mária-kegyhelyre jön el a Szentatya, és általában azt mondjuk, hogy az édesanya köti össze a családot. A pápalátogatás lehetőség a kapcsolatok építésére, az ország számára is nagy segítség lehet.

Oláh Zoltán kanonok, a főegyházmegye sajtóbizottságának elnöke ismertette a gyakorlati tudnivalókat. Az elhangzottakat román nyelven Veres Stelian tolmácsolta.

A sajtóközleményt az alábbiakban olvashatják:

Regisztráció

Örvendetes dolog, hogy sokan, mondhatni várakozásainkat felülmúlóan sokan regisztráltak. Mielőtt a számokról beszélnénk, hadd térjünk vissza arra a kérdésre, hogy egyáltalán miért szükséges a regisztráció. Erről többször beszéltünk, de úgy néz ki, hogy nem eleget, még mindig vannak félreértések:

– Ahhoz, hogy időben és megfelelőképpen elő tudjuk készíteni Ferenc pápa csíksomlyói látogatását, szükséges tudnunk, hány zarándok szeretne részt venni ezen a történelmi eseményen. Már számtalan alkalommal kérdezték a szervezőktől, hány személy vesz részt az eseményen. Regisztráció nélkül csak tapogatóznánk, de nem tudnánk konkrét számokból kiindulni. Így módunkban áll a biztonságért felelős állami szerveket is időben tájékoztatni, és ki tudjuk számítani, hogy körülbelül hány biztonsági kapura lesz szükség ahhoz, hogy a regisztráltak lehetőleg gyorsan bejussanak a biztosított, lezárt területre.

– A regisztrációnál arra is választ kértünk, mivel és milyen irányból érkeznek a zarándokok. Így már lehet tervezni, ha tudjuk, hányan érkeznek autóbusszal, vonattal, gyalog, biciklivel, illetve motorkerékpárral. Ezek nagyon hasznos információk. Itt a regisztráció elindításakor előregondolkodtunk. Most konkrét információkkal állunk a helyi és az országos civil hatóságok rendelkezésére.

– A résztvevők számától függ, hány mentőszolgálatra, hány mellékhelyiségre és hány önkéntesre, mekkora és hány szektorra lesz szükség.

– Ezeknek a fényében, reméljük, lassan mindenkinek érthetőek a regisztráció előnyei. Történelmi eseményre készülünk, ami több kihívással jár, mint a szokásos pünkösdszombati búcsú. Ezúttal több előírásnak kell megfelelnünk. Ezek nem teljesíthetetlen követelmények, és főleg nem akadályok a pápai szentmisén való részvételben. Senkit sem szeretnénk távol tartani ezzel, csupán az eseményt a lehető legjobban megszervezni.

A regisztráltak száma meghaladta a százezret, de ez még változhat. Kilencven százalékuk az országból, főleg a gyulafehérvári és a többi három egyházmegyéből jelentkezett. Már az is körvonalazódott, hogy mivel érkeznek a zarándokok: vonattal megközelítőleg 25 ezren, buszokkal körülbelül 25 ezren, gyalog hozzávetőleg 33 ezren. Mások biciklivel (nagyjából 140-en), motorkerékpárral (körülbelül 467-en). Körülbelül 350 pap és 150 szerzetes, illetve szerzetesnő regisztrált.

Még mindig nagy az érdeklődés, ennek szívből örülünk. Érthető okokból még sokan nem tudták a csoportok szervezését plébániákon, lelkiségi csoportokban lezárni. A négy erdélyi egyházmegyéből és Magyarországról egyaránt kérték, hogy hosszabbítsuk meg a regisztrációt. Mérlegeltük az időpontot, hogy a szervezés szempontjából mi vállalható. A szervezőbizottságunk végül a regisztráció idejének április 22-ig (húsvéthétfőig) való meghosszabbítása mellett döntött.

A csoportvezetők e-mailben kapják meg a vonalkódos belépőket, amelyeket ki kell nyomtatniuk és a csoportok tagjainak kézbesíteniük. A regisztráció lezárása után még egy hónap áll majd rendelkezésre. Május elseje után kezdik majd szétküldeni őket.

Sajtóakkreditáció a Román Elnöki Adminisztrációnál

Április 15-től kérhetnek akkreditációt a sajtó, a média képviselői. A Román Elnöki Adminisztráció honlapjának Media menüjében található az akkreditációs aloldal, amely egyelőre csak románul érhető el. Március 28-án Oláh Zoltán írt az elnöki adminisztráció médiafelelősének, Dana Bârsan elnöki tanácsadónak, hiszen ha valamely külföldi média képviselői szeretnének akkreditálni, nehézséget jelenthet, hogy csak románul tehetik meg. Azt az ígéretet kapta, hogy április 15-től angolul is megjelennek az akkreditációra vonatkozó tájékoztatások.

A sajtóbizottság tagjai köszönetüket fejezték ki a Hargita megyei szerveknek az ügy felkarolásáért. Azt is elmondták, vannak vállalkozók, akik az ügy mellé álltak. A romániai Telekom társaság például vállalta, hogy internetszolgáltatást biztosít. A másik három erdélyi egyházmegye is támogatja ezt az eseményt. Érdekesség, hogy a nagyváradi egyházmegyéből körülbelül ötszáz szlovák ajkú zarándok vesz részt az eseményen. Szeretettel várják őket, és nekik is biztosítják majd a fordítást.

Önkéntesség Csíksomlyón

Bodó Márta a háttérmunka fontosságát emelte ki: az önkéntesek munkáját.

„Az úgynevezett fizetség ez esetben az, hogy az önkéntességet vállaló többet tehet, mint hogy pusztán résztvevője legyen ennek az eseménynek. Nyilván ez a szolgálat olyan lelki többletet is adhat, ami hosszú ideig meghatározhatja az illető életét” – mondja a csíksomlyói pápalátogatást előkészítő bizottság önkénteskoordinátora, Csobot Györgydeák Szabolcs. „Az önkéntesek számára nem elég az a néhány óra, amit a Szentatyával tölthetnek. Ők ki szeretnék venni részüket az eseményből, úgymond házigazdái szeretnének lenni ennek a történelmi pillanatnak.”

A mi felhívásunk: egy kicsit legyünk mindannyian önkéntesek, ahogyan ezt évszázadok óta tesszük. Ha valaki elesik, emeljük fel, ha valaki elfáradt, segítsük, ha valaki nem találja a szektorát, segítsünk az eligazodásban… Példaértékű, ahogyan évek óta a csíksomlyói búcsújárás történik – ennek az alapja a felebaráti szeretet.

A szervezőbizottság és az önkénteskoordinátor, Csobot Györgydeák Szabolcs a csíksomlyói pápalátogatás idején tevékenykedő önkéntesek munkáját több területen igényli a  csíksomlyói nyereg előkészítési munkájától a speciálisabb, orvosi, betegápolói önkéntes szolgálatig, illetve szükség lesz idegen nyelveket beszélő, a nemzetközi sajtót segítő önkéntesekre is.

Az egyik legfontosabb, hogy minden zarándokcsoportnak (egyházmegyei, plébániai vagy lelkiségi közösségi) legyenek saját önkéntesei, akik a saját csoportjukat felkészítik, például arra, hogy mit hozhatnak magukkal, és mit nem; segítenek a plébánosnak, csoportvezetőnek a belépők kinyomtatásában; együtt utaznak saját csoportjukkal, gondoskodnak a csoport szükségleteiről. A csoportvezetők maguk is valamilyen szinten önkéntesnek számítanak – ők is részt vesznek, vehetnek a főesperességi központokban megszervezendő felkészítőkön.

A szervezők felhívása tehát: minden csoportnak legyen önkéntese, önkéntes csapata, általuk lelkesítjük a zarándokcsoportokat. Az önkéntesek egy lépéssel előtte járnak ismeretekben, lelkesedésben, szolgálatvállalásban a zarándokoknak. Bárki jelentkezhet, aki betöltötte 16. életévét, felső korhatár nincs, feltétel a jó egészségi állapot.

A szervezők elképzelése szerint 2000 fős önkéntes csapatra lesz szükség ahhoz, hogy fennakadások nélkül le tudják bonyolítani az eseményt. Jelentkezni a Pontifex.ro internetes portálon lehet, ahol magyar és román nyelvű kérdőív is van. Ugyanakkor különböző csoportok segítenek a toborzásban: székelyföldi egyetemi központok gyűjtenek önkénteseket diákjaik körében, de egyházi középiskolák is vállalták ezt a feladatot a Máltai Szeretetszolgálat és a Gyulafehérvári Caritas mellett.

Számok

A Pontifex.ro honlapon eddig kétszáz önkéntes regisztrált a magyar felületen, a román nemzetiségűek köréből eddig ennél több jelentkező van. Az említett szervezeteknél zajlik a toborzás, onnan még nincsenek számadatok. A jelentkezők többsége csíkszéki, a legtávolabbi jelentkező eddig – Magyarországról – mosonmagyaróvári, szolnoki, budapesti, kecskeméti, pécsi; Romániából pedig ploiești-i és bukaresti román ajkúak.

Felkészülés

A regisztrált önkénteseket a szervezők felkészítik a szolgálatra. A koordinációs csapat tagjai a gyergyói, udvarhelyi, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi kerületekbe látogatnak, és ott készítik fel az illető körzet önkénteseit. Ez Székelyföldet jelenti, de ha igény van rá, felkészítést tartanak akár a szatmári, nagyváradi, temesvári egyházmegyében is.

A felkészítő nemcsak technikai és szervezési tudást ad, hanem lelki előkészítést, amiben a segítőnővérek nyújtanak segítséget. Az önkéntes nem lesz feltétlenül kint a nyeregben a szentmisén. Sok olyan feladatot kell ellátni, ami Csíkszereda különböző pontjain teszi szükségessé a jelenlétet. Az önkéntesek nem puszta résztvevők, hanem házigazdák.

Tischler Ferenc, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat főtitkára konkrétan beszélt arról, hogy mit is jelent tevékenységük. Elmondta, hogy számukra megtiszteltetés jelen lenni. Szakosodott önkénteseik is vannak: szegény családok gyerekeit is el akarják kísérni Csíksomlyóra, illetve segítenek a mozgáskorlátozottaknak is. Ha sok zarándok lesz, sok önkéntesre lesz szükség. Magyarországi, ausztriai, ír és németországi máltai testvérek is megkeresték őket, ők is szívesen segítenének. Számos orvos és egészségügyi szakember jelezte, hogy segítene az eseményen. 1500 önkéntessel dolgoznak, s mind a négy egyházmegyében vannak máltaiak; közülük több mint száz lesz jelen.

Az álhírekről

Veres Stelian hangsúlyozta, hogy a sajtóban számos olyan írás is megjelent, amelyek uszító szándékkal összeesküvés-elméleteket szőnek, mások politikai tőkét akarnak kovácsolni az eseményből. A zarándoklat, annak szelleme s Ferenc pápa tanítása ezekkel a hangokkal ellentétesek. A sajtóbizottság felhívja a figyelmet arra, hogy ne adjunk hitelt azoknak az írásoknak, amelyek nem a béke, a szeretet üzenetét hordozzák.

Forrás: Fábián Róbert/Romkat.ro

Fotó: Serbán Mária 

Magyar Kurír

You have no rights to post comments