Egy egykori "transznemű" vallomása
Újra férfinak tartja magát Amerika egyik első médiacelebbé vált transznemű, majd nemnélküli személyisége, Jamie Shupe, aki nemrég kapta meg erről új igazolványát. Shupe egy óriási hazugság támogatásával vádolja mind a transznemű mozgalmat, mind az orvostudományt, a terapeutákat és még a bürokráciát is, ugyanis „nincs harmadik gender vagy harmadik nem.”
„Négy évvel ezelőtt arról írtam a New York Times-ban, hogy eldöntöttem: nőként élek tovább, és hogy »utentikusan a nőként szeretnék élni, aki mindig is voltam«, illetve hogy »sikeresen túladtam a fehér privilégiumomon, hogy Amerika leggyűlöltebb kisebbségének tagjává váljak«. Három évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy nem vagyok sem férfi, sem nő, hanem nonbináris – és a címlapokra kerültem, miután egy oregoni bíró úgy döntött, hogy identifikálhatom magam harmadik neműként, mint sem férfi, sem nő. Most megint akként a férfiként szeretnék élni, aki vagyok.”
Ezzel kezdi vallomását a The Daily Signalban Jamie Shupe, „Amerika első nonbináris személyisége”.
Az 1963-ban született Shupe a cikkben kifejti: miként lett transznemű, miként segítettek neki ebben szinte kérdés nélkül mind az orvosok, a pszichológusok és a bürokrácia. Végül kifejti: mindez hazugság volt, képzelgés, és operációk helyett súlyos mentális problémáit kellett volna kezelni, de ezt senki nem merte neki megmondani.
Shupe, aki legutóbb azzal tűnt fel, hogy támogatta Trump elnök rendeletét, ami kitiltotta a hadseregből a transzneműeket, megjegyzi: azon szerencsések közé tartozik, akiket hat évnyi testi beavatkozások után is van még visszaút, bár „elmém örökké sérült marad”.
Shupe elmondása szerint 2013-ban fenyegetett meg egy nővért, hogy ha nem ír fel hormonkezelő szereket, megszerzi azokat máshogy. „A nővér ignorálta, hogy krónikus poszttraumás stresszem van, minthogy előzőleg 18 évig szolgáltam a katonaságnál. Ebben minden orvosom egyetért. Mások azt gondolják, bipoláris zavarom van (mániás depresszió) és valószínűleg borderline személyiségzavarom is. Meg kellett volna állítaniuk, de a transzgender aktivizmus megfélemlítette a nővért, és nem mert nemet mondani.”
Ezután Shupe kifejti: a transzmozgalom szerint csak egy hormonterápiára és a pénisze vaginává operálására volt szükség. „Legalábbis a transzmozgalom ezt a fantáziálást adta be nekem. Én pedig bevettem a hazugságot és hittem nekik.” Csak egy terapeuta próbált ellenvetést tenni, de Shupe őt beperelte. A transzmozgalom szerint az illető nő „kapuőr” pozícióban volt. „A professzionális szakma stigmái a „konverziós terápia” ellen lehetetlenné tette, hogy megkérdőjelezze a nemváltó motivációimat.” Pedig „bőséges szakirodalom van róla a neten, hogy a nemváltás nem valós”.
Jamie Shupe azt is megjegyzi, hogy gyermekkorában szexuálisan zaklatta egy férfi rokon, és szülei rendszerint verték. Majd összefoglalja Ray Blanchard elméletét, mely szerint kétféle transznemű van a férfiak között: a férfiakhoz vonzódó homoszexuálisok, illetve azok, akik a saját magukról, mint nőről alkotott képhez vonzódnak – ő maga az utóbbi. „Miután éveken át néztem pornót a hadseregben, és elvettem egy nőt, aki elutasította, hogy ideális nővé váljon, inkább én váltam az ideális nővé. Legalábbis a saját fejembem.”
Mindezt pedig a nőkre vonatkozó sztereotípiáknak való megfeleléssel próbálta megvalósítani. Ezt a feministák nem vették be. „Nem a férfivá vált nők vívják a transzmozgalom háborúit. Hanem nőnek öltöző férfiak teszik ezt.”
Shupe szerint egy intenzív terápiára lett volna szüksége, de „az orvosok ma annyira tartanak a transzmozgalomtól, hogy nem merik vállalni a Blanchard-féle diagnózist. A transzmozgalom megnyerte a csatát az orvoslásban, és megnyerte a nyelvi csatát is.”
Akármivel is próbálkozott – vallja be Shupe –, a modern orvostudomány minden hormonkezelése ellenére sem tűnt egyáltalán nőnek. Ezután inkább „nonbináris” akart lenni, harmadik nemű, sem férfi, sem nő, s ebben különösebb ellenvetések nélkül segítettek neki a doktorok is és a bürokrácia is. Mindebben segítségére siettek az LMBTQ-szervezetek is.
Aztán amikor 2017-ben fellépett a transzneműek katonai szolgálata ellen és a nemiidentitás-zavarral küzdő gyermekek „sterilizálása és megcsonkítása” ellen, akkor kihátráltak mögüle.
„Egyik napról a másikra a liberális média kedvencéből konzervatív pária lettem.”
Shupe hozzáteszi: „az igazság az, hogy nonbináris nemváltásom tudományos és orvostudományi csalás volt.” Ugyanis „nincs semmiféle szexuális fejlődési zavarom. Minden szexuális zavarom a fejemben volt. Kezelni kellett volna engem. Ezzel szemben minden egyes lépésnél az orvosok, bírák és lobbicsoportok megerősítették álmodozásaimat.”
Például a bíróról, aki kérdés nélkül aláírta kérelmét, hogy dokumentumain a a neme helyén egy „X” legyen feltüntetve, semmilyen orvosi vagy más bizonyítékot nem kért be. Egyszerűen meghozta a döntést; s később kiderült, hogy neki is „transznemű” gyereke van. „Egy értelmes bíró udvariasan nemet mondott volna és nem írta volna alá a kérelmemet. Azt kellett volna mondani, ahogy a gender csak egy koncepció, és a biológiai nemünk határoz meg minket.”
Jamie Shupe azzal zárja írását: „2019 januárjában, minthogy képtelen voltam tovább hazudni még egy napot, visszanyertem férfi nememet. A lelkiismeretemre nehezedő súly nehezebb volt, mint a az elnyert hírnév értéke, amit ebből a bonyolult svindliből szereztem. Két hamis nemi identitás nem rejtheti el biológiai valóságom igazságát. Nincs harmadik gender vagy harmadik nem. Akárcsak én, az interszex emberek is vagy férfiak vagy nők. Állapotuk a szexuális fejlődés zavarából adódik, segítségre és együttérzésre van szükségük. Szerepet játszottam abban, hogy terjesszem ezt az óriási tévedést. Nem áldozat vagyok. A feleségem, a lányom és az amerikai adófizetők – ők az igazi áldozatok.”
2019 januárjában Jamie Shupe megkapta új katonai igazolványát, amiben újra férfiként van feltüntetve.
(mandiner.hu)