Újabb Trianon fenyeget – Dizájnerdrogokkal arat a halál a mélyszegény gettókban
Bátor konferenciát rendeztek szombaton a jezsuiták: a tanácskozás során a szegregátumokban megjelenő új pszichoaktív szerhasználat jelenségével foglalkoztak. A konferencia szervezésében megjelenik az a felelősség, amely kialakult olyan egyházi szereplőkben, akik rendszeresen jelen vannak a mindentől elzárt, mélyszegény gettókban. A konferencia fővédnöke, Székely János püspök, a Boldog Ceferino Roma Misszió Vezetője a tanácskozást egy olyan történettel nyitotta, ami szerinte azt illusztrálja, hogyan fordul a konferencia által tárgyalt probléma felé egy keresztény, egy tiszta gondolkodású ember.
E történetben egy munkahelyen pszichológiai vizsgálat folyik. Egy háromgyerekes édesanya kerül sorra. Azt kérdezi tőle a szakember, hogy melyik gyermekét szereti a legjobban. Nincs különbség, mindhárom gyermekét egyformán szereti, válaszolta. Csakhogy a pszichológus ezzel nem elégedett meg, a választ nem értékelte megfelelőnek, és felszólította az anyát, hogy beszéljen őszintén, mert ha nem így tesz, annak következményei lesznek. Az anya szemében könnyek gyűltek, és elmondta, hogy valóban nem egyformán szereti a gyerekeit. Azt szereti jobban, amelyik éppen bajban van: amelyik elesik és sír, vagy éppen beteg, és fájdalmai vannak. E kivételektől eltekintve minden gyermekét egyformán szereti.
– Észak-kelet Magyarország most segítségért kiállt, cigány testvéreink bajban vannak, nyomoruk, fájdalmuk kimondhatatlan. Ezt a kiáltást az érző szívnek meg kellene hallania – mondta a püspök, aki a helyzet drámai voltának illusztrálására egy másik történetet is elmesélt: ebben egy kisfiú mesél apjának különleges álmáról. Két farkas vív elkeseredett harcot egymással: egy fekete, rosszindulatú és egy fehér, szelíd, nemes állat. Az apja azt feleli, neki is van néha olyan érzése, mintha két farkas küzdene benne. A kisfiú megkérdezte, melyik farkas győz.
– Amelyiket jobban eteted. Az fog győzni, melyiket gondolatainkkal, tetteinkkel etetünk – válaszolta Székely János püspök, aki hangsúlyozta, hogy a probléma rendkívüli, hiszen a magyar diákok több mint húsz százaléka próbált már kábítószert.
– Mi a romák általi különleges érintettség oka? – kérdezte a püspök, majd elmesélte, hogy Kanadában egyszer részt vett egy papszentelésen, és ott hasonló dolgokat meséltek a még megmaradt indiánokról, akik rezervátumokban élnek. Az indián fiatalok egy nagy része alkoholista, kábítószerfüggő, teljesen céltalanul, a társadalom peremére szorulva él.
Székely János kanadai példája azért is figyelemre méltó, mert az elkülönítés teljes kudarcát illusztrálja. Az elkülönítés ugyanis – akár lakóhelyi, akár iskolai – a semmibe vezető út. Azt, hogy Magyarország milyen elképesztő lemaradásban van, mi sem illusztrálja jobban, mint például az, hogy a magyar kormány hisz az „elkülönítve, de egyenlően” doktrínában. Ezt a téves hitet több egyház is osztja. Az „elkülönítve, de egyenlően” doktrínája 1896-ba vezethető vissza: ekkor az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróság törvényesnek mondta ki a faji elkülönítést, méghozzá épp e doktrínát alkalmazva. A polgári jogi mozgalmaknak 1954-ben sikerült ezt az elvet megsemmisíteniük. A Legfelsőbb Bíróság a Brown kontra Oktatási Hivatal ítéletben kimondta: az állami általános iskolákban alkotmányellenes a faji elkülönítés. Ez a jogelv jelent meg Magyarországon is Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003-as törvényben. A jogszabály szerint az elkülönítés már önmagában sérti az egyenlő bánásmód követelményét még akkor is, ha más hátránnyal nem jár. Az elkülönítés ugyanis szükségszerűen hátrányt okoz, még ha „szeretetteljesen” különítik is el a roma gyereket.
Székely János nem fukarkodott az erős történetekkel, példázatokkal, amelyekkel a szegregátumokban élő romák kétségbeejtő helyzetére kívánta felhívni a figyelmet.
– Hadd idézzem fel Harrach Péter volt szociális és családügyi miniszter egy bölcs mondatát. Ő azt mondta, Magyarországnak két sorskérdése van. Az egyik a demográfiai krízisünk, hiszen egyre kevesebb gyermek születik. A másik sorskérdés a cigány testvéreinkkel való együttélés. Ha nem tanuljuk meg egymást segítve, egymást tiszteletben tartva testvérként építeni ezt a közös hazát, akkor nemzetünk számára nem képzelhető el szép jövő. A roma testvéreink sorsát figyelve gyakran jut eszembe Trianon, az, hogy a kiegyezés utáni évtizedekben a magyar politikai vezetés nem volt érzékeny a nemzetiségekre. Trianon előtt nem éreztük a veszélyt. Nem tettünk meg mindent a nemzetiségek felemeléséért. Szinte mi építettük azt a hangulatot, ami aztán a trianoni békediktátumhoz vezetett. Mintha hasonló folyamat zajlana most a cigánysággal kapcsolatban. Mintha nemzetünk teljesen elhagyta volna a kelet-magyarországi régiót, mintha itt hagynánk az itt élőket elképesztő nyomorban, teljesen kilátástalanságban, ócska iskolákban, munkalehetőség híján tengődve. Építjük azt a hangulatot, amelyben teljesen jogos lesz az a kérés, hogy elszakadunk-e ettől a hazától. Mintha mi építenénk ezt az újabb Trianont. Erre a területre, Észak-Kelet Magyarországra minden felelős kormánynak óriási energiát, rengeteg pénzt, sok figyelmet kellene koncentrálnia – fejtette ki.
Székely püspök felszólalása után a konferencia szakmai felelőse, Topolánszky Ákos beszélt. A Budapesti Református Cigány Szakkollégium lelkésze, korábbi kábítószerügyi helyettes államtitkár elmondta: hat éve hívta el őt egy cigány vezető Somogyba, megmutatni neki a valóságot.
– Azóta vált személyes missziómmá, hogy megpróbáljuk felhívni a figyelmet erre a jelenségre. Azóta járok miniszterekhez, államtitkárokhoz, s e konferencia is igazi, testvéri együttműködésnek köszönhető. Jó lelkek mozogtak ebben a történetben, amelyet a rossz lelkek sem tudtak elrontani – fűzte hozzá.
A konferencia szervezésekor, mint mondta, az az elv vezérelte, hogy megpróbálja létrehozni a megbékélés, a feltárás és a megoldáskeresés hármasát. – Ezzel a témával kicsit Jézus lábaihoz is telepszünk – mondta. Topolánszky Ákos beszélt a telepek világáról: a nyomor, a diszkrimináció és a szegregáció hármasáról, amelyre eddig is rátelepedett a legális szerfogyasztás, de most már az illegális szerek fogyasztása is. Ez a teher rátelepszik és bezárja ezeket a közösségeket, még inkább megszűnnek a társadalmi értelemben vett kiutak. – Arat a halál, az egészségromlás, a sorsromlás, a lehetőségek elfogynak, és a remény is elfogy – mondta.
De miről is van szó, amikor a szegregátumokban fogyasztott dizájnerdrogokról beszélünk?
– 2005-2006 tájékán jelentek meg a dizájnerdrogok a piacon, azonban először ezek a középosztály szerei voltak. 2010 környékén azonban a hátrányos helyzetű csoportoknál tűntek fel ezek a szerek. Megjelent a gettódrogozás fogalma – tudtuk meg Rácz Józseftől, az ELTE Pszichológiai Tanácsadás Tanszék vezetőjétől. Két csoportra oszthatók ezek a szerek, az egyik csoportba a katinon-származékok tartoznak, azaz a mefedron, pentedron, a kristály, illetve másikba a szintetikus kannabinoidok, mint amilyen a biofű vagy a herbál.
A szakember bemutatott egy friss kutatást, amely az észak-magyarországi és a dél-dunántúli régiók szegregátumaiban készült. A kutatás szerint a szerhasználat már nagyon korán, 12 évesen elkezdődik. A vizsgálat rámutatott arra is, mennyire nincs kihez fordulni, ha valaki függővé válik. A mentő csak akkor jön, ha életveszélyes állapotba kerül valaki, de egy-két nap kórházi ápolás után az illető visszakerül ugyanabba a közösségbe, a teljes reménytelenségbe. A kutatás szerint a nyugalom a szerhasználat célja, mert a nyugalom a legfőbb érték. Ezek a szerek nem eufóriát, hanem egyfajta menekülést kínálnak a használóknak. Segítenek a stressz túlélésében, a nyomor előli menekülésben. E szerek legbrutálisabb jellemzője az, hogy nem tudni, milyen hatásokkal jár a tartós fogyasztásuk. Mivel néhány éve vannak csak a piacon, így nincsenek tapasztalatok az egészségkárosító hatásukról. Tartani lehet azonban attól, hogy nem csak, hanem a vivőanyag – ami lehet növényvédőszer, rovarirtó, de még halotti balzsam is – is súlyos károsodásokat okoz a szervezetben.
A Tárki-Tudok Kutatóintézet munkatársa, Lannert Judit egy tavaly végzett vizsgálat tapasztalatait osztotta meg a konferencia résztvevőivel. A kutatás során kilenc iskolát kerestek fel, ahol 5-8. osztályos gyerekekkel, a szüleikkel és pedagógusokkal, segítő szakemberekkel beszéltek. Azt hitték, a téma tabu lesz a gyerekek között, de tévedtek: a 261 általános iskolás korú válaszadó 8 százaléka mondta azt, hogy fogyasztott már valamilyen szert. Az is kiderült, hogy a családok zömében és a tágabb közösségben valamilyen függőség – leginkább az alkohol – jelen volt. Lannert Judit szerint az iskola lehetne egyfajta védőfal, mert azok a gyerekek, akiknek a tanulás, az iskolai közösség sikerélményeket, örömöt ad, kevésbé vannak kitéve annak, hogy tudatmódosító szerekkel meneküljenek a jelenből. Lannert Judit kritikusan beszélt az egyházak szerepéről, és ezek a mondatok álltak össze a konferencia egyik legfontosabb üzenetévé.
– A településeken a helyi elit elkülönül, jó iskolába, akár a szomszéd településre is elviszi a gyerekét, ahol jellemzően egyházi iskolák vannak. Az egyházi iskolákra nem jellemző, hogy integrált iskolákat tartsanak fent – világított rá arra, hogy mennyire Janus-arcúak az egyházak: amikor aktívan részt vesznek a roma gyerekek iskolai elkülönítésében, akkor megfosztják őket a társadalmi integráció legfontosabb helyszínétől, miközben pasztorációval és más szolgáltatásokkal próbálnak segíteni. – Az egyházaknak reflektálniuk kellene erre a jelenségre – összegezte.
Ezt követően az Emberi Erőforrások Minisztériumától Csányi Endre Péter egészségügyért felelős helyettes államtitkár beszélt. Kiderült, hogy a hét elején vette át a kábítószer-ügyet a szociálistól az egészségügyi az egészségügyi államtitkárság, ami Csányi Endre Péter szerint lehetőséget nyit a dialógusra (bár ez, tekintettel arra, hogy az Orbán-kormány semmilyen szinten nem hajlandó szakpolitikai vitákra, túlzott optimizmusnak tűnik). Az államtitkár a súlyos ellátási hiányosságokról nem beszélt, viszont elmondta, hogy vannak egészségfejlesztési irodák és kábítószerügyi egyeztető fórumok, van uniós forrás is. Az más kérdés, de erről a minisztérium küldöttje már nem beszélt, hogy ezek a szegregátumokba egyáltalán nem érnek el.
A konferencia legfelkavaróbb előadását Urbanovszky Zsuzsanna, a Kontúr Közhasznú Egyesület képviselője tartotta. E civilszervezet öt éve ténykedik a budapesti Hős utcai szegregátumban.
– 2014-ben érkeztünk ide, és azt láttuk, hogy ide az ellátórendszer semmilyen formában nem jut el. Az itteni gyerekek közül sokan csak az egyesület megjelenését követően mozgólépcsőztek életükben először, mert az utcát, ahová születtek, soha nem hagyták el. A Kontúr 2015-ben a Norvég Civil Alap pályázatából nyert pénzből kezdett közösségfejlesztési munkát végezni, de miután a pályázat kifutott, a magyar állam már nem tartotta érdemesnek tovább támogatni ezt a tevékenységet, így a civilek kis összegű Auchan-, Tesco-pályázatokat figyelnek, hogy a program ne haljon el. Az önkéntesek egy héten egyszer a kicsi gyerekekkel, illetve egyszer a nagyobbakkal foglalkoznak. Az érintett gyerekek egytől-egyig kiégett pedagógusokkal működő, szegregált iskolába járnak az amúgy jó iskolahálózattal rendelkező Budapesten, ami ékes bizonyítéka annak, hogy hazugság a kormány azon állítása, hogy a magyarországi szegregáció fő oka nem a politikai elköteleződés hiánya, hanem a spontán szegregáció. Az önkormányzat akkor érzet magán nyomást, amikor tisztázatlan körülmények között meghalt egy Hős utcai szerhasználó fiatal 2017-ben a Népstadionnál. A kőbányai önkormányzat ennek hatására a szegregátumba rendelt 10-12 rendőrt – nem szociális munkást, hanem rendőrt. Ők napi szinten igazoltattak, elvették a tűket, s akinél szert találtak, bevitték a kapitányságra. – A Hős utcában a mai napig nincs utcai szociális munka – tette hozzá Urbanovszky Zsuzsa.
– Elegendő tudás van arra, hogy a helyzeten javítani tudjunk. A rehabilitációra azonban szociális munkásra van szükség. De miért van hiány szociális munkásokból? Ez a munka nem alul van finanszírozva, jelzőket sem találok rá, mennyi pénzt keresnek. A nettó fizetés úgy 110-120 ezer forint. Amíg nincs minisztériumi elköteleződés olyan bérre, amelyből meg lehet élni, kutathatunk bármennyit, nem fogunk előrelépni – mondta Urbanovszky Zsuzsa, és mondatait éljenzés követte. Iróniával a hangjában jegyezte meg, örvendetes, hogy a szociális államtitkárságtól átkerült a kábítószerprobléma az egészségügyhöz, mert így a legalulfinanszírozottabb ágazatból átkerült a második legalulfinanszírozottba. – Merjenek szembenézni a problémákkal! Ne a felületet karcolgassuk tanulmányok megrendelésével! – üzent a döntéshozóknak, illetve a közönség soraiban is ülő minisztériumi dolgozóknak. Megjegyezte azt is, hogy a Nemzeti drogellenes Stratégiából hiányzik az alkohol- és a gyógyszerfüggés problémája, miközben a fél ország ezekkel a szerekkel kábítja magát.
– Párhuzamos világokban élünk, ennek az illúziónak a fenntartása is egy függőség. Merjük elmondani az igazságot! Az illúzióval való szembenézésre bátorítanám a döntéshozókat – zárta beszédét.
(168ora.hu