A szülők tovább élnek

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. február 26. kedd

Egy friss brit tanulmány szerint jótékony hatással van az általános egészségi állapotra és a várható életkorra is, ha az embernek gyereke(i) van(nak). Miguel Portela és Paul Schweinzer tanulmánya, amit a Scientific Reports közölt, arra a következtetésre jutott, hogy az anyák, apák immunrendszere úgymond frissíti magát, amikor a gyerekük elkezdi a bölcsődéből, óvodából hazahordani a különféle fertőző betegségeket.

A kutatók szerint az immunrendszer – azaz a szervezet természetes védekező mechanizmusa, amivel a bejutó kórokozók ellen küzd – az ember élete során egyre gyengül. Ez a folyamat valamelyest visszafordul a szülők esetében, a másoktól származó, a saját családi környezetükbe óhatatlanul bekerülő vírusok, baktériumok hatására. A bölcsőde, óvoda hatására a szülők már gyengülő immunrendszere edzésbe lendül, új erőre kap.
A két biológus teóriája, a "szülői összimmunizációs hipotézis" szerint akiknek nincs gyereke, azok immunrendszere nem részesül ilyen "kiképzésben", hacsak nem éppen gyerekek között dolgoznak - mint például a tanárok, óvodai, bölcsődei dolgozók. A tanulmány szerzői azt feltételezik, hogy akár öt évvel is meghosszabbodhat a szülők élete, a gyerek nélküli felnőttekhez képest, akik több eséllyel halnak meg olyan fertőzésben, ami ellen a szülők szervezete jobban fel van vértezve.
A brit halálozási és gyerekvállalási adatokat elemző tudós azért óvatosan fogalmaz, mondván a kutatásuk még távolról sem teljes. Az adatokból egyelőre annyi látszik, hogy a vizsgált adatok korrelálnak, de vizsgálni kell még a lehetséges oksági kapcsolatokat, hogy miképp, milyen áttételeken keresztül működik az immunrendszer önfrissítő mechanizmusa. (Sky News)
(index.hu)

You have no rights to post comments