Az úrvacsoráért korbácsolás jár Iránban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. február 22. péntek

 Három keresztényt ítéltek nyolcvan korbácsütésre az Iráni Iszlám Köztársaságban. A három fiatal bűne az volt, hogy részt vettek egy evangéliumi keresztény szertartáson, ahol úrvacsorához járultak.

Nem csaltak, nem loptak és nem követtek el semmilyen bűncselekményt, mégis az egyik legkegyetlenebb büntetést szabták ki három keresztényre Iránban. A fiatal perzsa férfiak elhagyták muszlim hitüket, és meggyőződésből felvették a keresztény hitet, ami súlyosabb bűnnek számít az iszlám köztársaságban, mint a fent említett bűntettek.
Yaser Masib, Saheb Fidaye és Mohamed Raztha Omidi három jó barát, akik közösen döntötték el, hogy a nyilvánosság előtt is felvállalják Jézusba vetett hitüket, és részt vesznek egy keresztény istentiszteleten – írta az aletihadpress.com.
Az iráni hatóságok letartóztatták a fiatal keresztény férfiakat, mivel vétkeztek a Saría iszlám törvénykezés ellen. A vallási bíróság bűnösnek találta őket, mivel elhagyták muszlim hitüket és áttértek a kereszténységre. Megszegték az alkohol fogyasztásának tilalmát, mivel részt vettek egy keresztény szertartáson, a szentáldozás keretében pedig misebort – hitük szerint Jézus vérét – vettek magukhoz. A vallási bíróság eretnek cselekedet vádjával nyolcvan korbácsütésre ítélte a keresztény ifjakat – közölte az aleteia.org arab nyelvű oldala.
Az egyiptomi light-dark.net keresztény hírportál információja szerint a  középkori kegyetlen büntetést már végrehajtották, de a fiatalokat még mindig fogva tartják, mivel az iráni hatóságok a nemzetbiztonság bomlasztásának vádjával tettek vádemelést, amiért állami bíróság előtt kell majd felelniük. Iránban mindennaposak a keresztények ellen elkövetett állami atrocitások. A letartóztatások többségét tiltott keresztény szertartáson való részvételért eszközlik.
A mai adatok szerint Iránban mintegy nyolcvan millió ember él. A lakosság túlnyomó többsége muszlim, azon belül is az iszlám síita ágát követik. Az elmúlt száz év háborúi és üldöztetéseinek következményeként mára csak pár tízezren maradtak a kétezer éves múlttal rendelkező asszírok és örmények. Az iráni rendszer az ősi keresztény egyházak mellett még elismeri a zsidók és a zoroaszterek közösségét.
Az iráni evangéliumi keresztény közösségnek viszont semmilyen joga nincsen, sőt, teljes illegalitásban működik. Az társadalom kiveti magából az evangéliumi keresztényeket, mivel korábban az iszlám hit követői voltak, és csak felnőtt korban tértek át a kereszténységre.
A becslések szerint akár félmillió evangéliumi keresztény is élhet Iránban, akik állandó zaklatásnak és támadásnak vannak kitéve. Gyakran megtámadják az otthonaikat, ahol istentiszteletet tartanak.
A keresztényüldözésben nem csak a muszlim lakosság, hanem az állami hatóságok is részt vesznek. Legutóbb a karácsonyi ünnepek előtt tartottak országos razziát, amelynek keretében több száz perzsa keresztényt tartoztattak le. Ennek ellenére az iráni  evangéliumi közösség évente húsz százalékkal gyarapodik, ami százezres nagyságrendet jelent.
Kassab Adonis
(s4c.news)

You have no rights to post comments