Hosszú idő után először tartottak magyar nyelvű misét Moldvában

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2019. január 28. hétfő

A romániai jászvásári (Iasi) római katolikus püspökség január elején engedélyezte, hogy havi egy magyar misét tartsanak Bákóban. Az első szentmisét január 27-én tartották a bákói Szent Miklós-templomban.

Bákó főterének szomszédságában levő Szent Miklós-plébániatemplomban minden hónap utolsó vasárnapján tartanak majd magyar nyelvű misét, amelynek celebrálására Felix Mariut forrófalvi (Faraoani) és Andrei Varga bogdánfalvi (Valea Seaca) plébánost kérték fel. 

Korábban Nyisztor Tinka néprajzkutató, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) vallási ügyekért felelős vezetője az MTI-nek elmondta: a Jászvásári Püspökség 1884 óta íródó történetében először fordul elő, hogy az egyházmegye területén, annak vezetése által elrendelt rendszeres magyar nyelvű misékre kerülhet sor. A moldvai csángók magyar misézésre vonatkozó kéréseit mindeddig elutasította az egyházmegyét 1990 óta vezető Petru Gherghel jászvásári püspök. A püspök korábban kijelentette: csak akkor engedélyezi a magyar misét, ha megbizonyosodik róla, hogy a hívek legkevesebb két százaléka nem érti a román nyelvet.

A néprajzkutató egy interjúban felidézte: közel harminc éve küzdenek a magyar misék engedélyezéséért, és tervezi, hogy közzéteszi azt a két kötetet kitevő levelezést, amelyet a különböző egyházi elöljárókkal folytatott ez ügyben. „Én annyit sírtam a jászvásári püspökségen, hogy még a kövek is megpuhultak volna, de tíz papot állítottak szembe a delegációnkkal, és azt magyarázták, hogy a csángó nyelv nem magyar nyelv” – idézte fel a néprajzkutató, aki tanulmányai után visszatért a szülőfalujába, Pusztinába. Megjegyezte, a küzdelmük három évtizede alatt kihalt Moldvában egy olyan generáció, amely sóvárogta a magyar misét, és alig tudott románul. Azt is hozzátette azonban, hogy ez idő alatt a papok egy új generációja is megjelent, akik már jobban megértik a hívek igényeit.

Nyisztor Tinka szerint a bákói magyar mise ugyanolyan nagy dolognak minősül, mint az, hogy júniusban Csíksomlyóra jön Ferenc pápa.

A jászvásári püspökséghez tartozó nyolc moldvai megyében - a püspökség honlapján közölt adatok szerint - több mint kétszázezer római katolikus hívet tartanak számon. Magyar kutatók 30-40-ezerre becsülik azoknak a moldvai katolikusoknak a számát, akik beszélik a magyar nyelv valamely nyelvjárását.

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír

You have no rights to post comments