Istent játszók - génmódosított iker gyerekek születtek Kínában

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. november 27. kedd

Egy kínai kutató beavatkozása révén jött világra a világ első két génmódosított csecsemője. Az ikerlányok DNS-ét egy olyan eszközzel módosították, amivel akár az élet alapjai is átírhatók. Ha a kutató állításai igazak, az komoly tudományos-etikai vitát fog maga után vonni.

Egy amerikai kutató is részt vett a kínaiak projektjében, de az efféle génmódosítás az Egyesült Államokban tiltott, mivel a módosított DNS-t az alanyok utódai is megörökölhetik. Ha a gének a beavatkozás miatt károsodtak, az az egész családfára kihathat. A kutatók többsége szerint ez a fajta beavatkozás túl veszélyes ahhoz, hogy gyakorlatba ültessék, és elítélték a kínai kutatók munkáját, emberkísérletnek minősítve azt.
A kínai kutató, a sencseni He Csienkuj elmondta, hogy a megtermékenyítési eljárás során hét pár embrióját módosította, közülük egy jutott el a terhességig. Csienkuj azt mondta, hogy a célja nem egy örökölt betegség megelőzése volt, hanem úgy módosította a babák DNS-ét, hogy ellenállók legyenek az AIDS-et okozó HIV vírussal szemben.
Az érintett szülők nem járultak hozzá, hogy elárulják a nevüket. Interjút adni nem hajlandók, még a hollétüket is titokban tartják. Emiatt Csienkuj állításait független forrásból nem erősítették meg, és a módszertant sem publikálták egy tudományos folyóiratban sem. Csienkuj egy Hongkongban tartott hétfői konferencián beszélt az eredményeiről.
Felelősnek érzem magam abban, hogy ne csak az első legyek, de példát is mutassak. A társadalom majd eldönti, mi legyen a következő lépés – mondta az AP hírügynökségnek.
A kijelentését sokan felháborodva fogadták.
- Kiran Musunuru, a Pennsylvaniai Egyetem génszerkesztésben jártas szakértője szerint az embereken végzett kísérletek sem morális, sem etikai szempontból nem védhetők.
- Dr. Eric Topol, a kaliforniai Scripps Research Translational Institute vezetője szerint az eljárás még túl kezdetleges stádiumban van; az ezzel kapcsolatos kutatások még csak a használati utasítás kialakításánál tartanak.
- Ugyanakkor George Church, a Harvard Egyetem kutatója megvédte a HIV ellen védelmet nyújtó génszerkesztés gyakorlatát. Szerinte a HIV növekvő közegészségügyi veszélyt jelent, így a kísérlet létjogosultsága igazolható.
Az elmúlt években a kutatók felfedeztek egy módszert, amivel viszonylag egyszerűen szerkeszthető az emberi DNS. A CRISPR-Cas9 nevű eszközzel beiktathatók a hiányzó gének, vagy kikapcsolhatók azok, amik problémákat okozhatnak. Csak a közelmúltban kezdték arra használni a módszert, hogy halálos betegségekben szenvedő felnőtteket kezeljenek vele.
A spermium, a pete vagy az embriók szerkesztése viszont más kategóriába tartozik, mivel ezeket a változtatásokat tovább lehet örökíteni. Az Egyesült Államokban ezt a gyakorlatot csak laborkísérletekben engedélyezik. És bár Kínában is törvényen kívüli tevékenység az emberek klónozása, a génszerkesztésre ez a tilalom nem vonatkozik.
(AP, index.hu)

You have no rights to post comments