Kopt keresztényeket lőttek agyon Egyiptomban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. november 03. szombat

Kopt keresztény zarándokokat szállító buszra támadtak ismeretlen fegyveresek pénteken Egyiptomban, az egyház tájékoztatása szerint legalább heten meghaltak, tizennégyen megsebesültek.

A támadás Minja tartományban történt a Kairótól 260 kilométerre délre fekvő Hitvalló Szent Sámuel-kolostor közelében. Hírügynökségi jelentések szerint három busz tartott a kegyhelyhez, a fegyveresek azonban csak az egyik járműre tudtak rálőni. A TASZSZ orosz hírügynökség előzetes információkra hivatkozva 10 halálos áldozatról írt. A halottak között nők és gyerekek is vannak.
Egyelőre egyik terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként.
Mahmud Taufik egyiptomi belügyminiszter televízióban közvetített nyilatkozatában bejelentette: műveleti csoportot hoznak létre a támadók előkerítésére.

Tavaly 28 halott volt
2017 májusában ugyanebben a térségben szintén zarándokok buszát vették célba szélsőségesek, akkor 28 halálos áldozat volt és több tucat sebesült.
A koptok alkotják a legnagyobb, egyben legősibb keresztény közösséget Egyiptomban. Számukat 7-10 millió közé teszik a mintegy 95 milliós lakosságon belül. Hoszni Mubarak egyiptomi diktátor 2011-es bukása után, a 2013-ig tartó iszlamista kormány alatt a koptok helyzete nagyon megnehezült. Az olykor több tucat halálos áldozattal járó támadások azonban ezt követően sem szűntek meg.
(index.hu)

You have no rights to post comments