Húszévnyi károsodást szenvedett a velencei Szent Márk-bazilika egy nap alatt

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. november 02. péntek

"Egyetlen nap alatt húsz évet öregedett a bazilika, és ez optimista becslés” – mondta Carlo Alberto Tesserin, a velencei Szent Márk-székesegyház gondnoka október 31-én, miután rég nem tapasztalt áradást szenvedett el az északolasz település és vele az híres templom. Képekkel:

A bazilika egyes részeiben 16 órán át állt a víz mintegy 90 centiméteres magasságban, károkat okozva a márványban, az oszlopokban és a bronz ajtókban.

Ez a második alkalom 2000 óta, hogy az épület ilyen súlyos áradást él meg és az ötödik alkalom csaknem ezeréves történelme során – közölte az ANSA olasz hírügynökség.

A gondnok kiemelte: legfőbb ideje, hogy Velencét ellássák egy jobb árvízvédelmi rendszerrel, főként mivel a Szent Márk-bazilika csak legfeljebb 110 centiméteres vízszintig védett. Hétfőn a vízszint 156 centiméterre emelkedett a Canal Grande déli kapujánál végzett mérések szerint.

Luigi Brugnaro polgármester október 29-én, hétfőn hangoztatta, a történtek ráirányítják a figyelmet a MOSE nevű árvízellenes gát befejezésének szükségességére. Az eddig 5,5 millió euróba került MOSE elkészültét a növekvő költségek és az építkezés elhúzódása hátráltatja.

Szeptemberben Danilo Toninelli infrastrukturális miniszter az olasz parlamentben közölte, hogy a gát 94 százalékban elkészült, de 2017 óta áll a hatalmas közpénzeket felemésztő építkezés.

Forrás: Euronews, MTI

Fotó: ANSA

Magyar Kurír

You have no rights to post comments