Petíció az üldözött keresztényekért tett nemzetközi lépésekért

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. november 01. csütörtök

A keresztény a legüldözöttebb vallás a világon. Havonta átlagosan 255 embert gyilkolnak meg, 104 embert rabolnak el, 180 nőt erőszakolnak meg vagy zaklatnak, 160 embert börtönöznek be bírósági tárgyalás nélkül keresztény hite miatt, és 66 keresztény templomot támadnak meg az Open Doors szervezet kimutatása szerint. A gyermekek és fiatalok kiemelt célpontjai az iszlamistáknak. Az üldöztetés Afrikában, Ázsiában és a Közel-Keleten a legintenzívebb.

Mit tehetünk az üldözött keresztényekért?

Imádkozzunk értük, gondoljunk rájuk, fordítsunk figyelmet a szenvedésükre, osszuk meg a velük kapcsolatos híreket és csatlakozzunk az értük indított kampányokhoz, vagy küldjünk nekik anyagi támogatást, ha van rá lehetőségünk. Akár közösségek, gyülekezetek is összefoghatnak egy-egy üldözött közösség egyszeri vagy rendszeres támogatására.

Petíciónkban Ahmed Shaheedhez, az ENSZ vallási és meggyőződési szabadságért felelős kölönleges jelentéstevőjéhez fordulunk, arra ösztönözve, hogy tegyen meg mindent a keresztények éveken át folyó üldözésének elismerésére. A jelentéstevővel Genfben lesz lehetősége találkozni a CitizenGO munkatársainak, és átadni neki a támogató aláírásokat, melyek a világ különböző pontjain történt és történő keresztények elleni népirtás további felkutatására és elismerésére ösztönzik a nemzetközi szervezeteket.

Köszönjük, ha Ön is a nevét adja az ügyhöz!

A népirtás bűntettének pontos meghatározása megjelenik a nemzetközi jogban. Olyan bűncselekményekre vonatkozik, amelyeket„valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával” követnek el. A népirtást a többi „emberiesség elleni bűncselekménytől” a részleges vagy teljes megsemmisítés konkrét szándéka külöbözteti meg. A nemzetközi jog szerint nemcsak azokat terheli a felelősség, akik közvetlenül részt vesznek a népirtásban, hanem azokat is, akik népirtás elkövetésére szövetkeznek, népirtást kísérelnek meg vagy pedig bűnrészesek. Így minden személy, szervezet vagy állam, legyen bárhol – akár Európában is –, büntethető népirtásért, ha nyilvánosan támogatja ezeket a bűncselekményeket. (Az 1948-ban elfogadott, A Népirtás Bűntettének Megelőzéséről és Megbüntetéséről Szóló Nemzetközi Egyezmény; A Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútuma)

A népirtás elismerése cselekvésre kötelezi az államokat és a nemzetközi közösséget, és sürget, hogy lehetőségeikhez mérten akadályozzák meg a népirtás bekövetkeztét, védjék meg a megtámadott közösségeket, illetve ítéljék el és büntessék meg a felelősöket a nemzeti és nemzetközi bíróságok előtt.

A petíció szövege:

A keresztények ellen elkövetett népirtás elismerése

Petíció Ahmed Shaheed, az ENSZ vallási és meggyőződési szabadságért felelős kölönleges jelentéstevője figyelmébe

Keresztények ezreit gyilkolják meg, kínozzák és erőszakolják meg évente a világon keresztény hitükért. Nagyrészt gyermekek és fiatalok kerülnek a terroristák célkeresztjébe a megfélemlítés céljából.

Az elmúlt két évben a keresztények üldözése a tetőfokára hágott, emberek millióinak sérülnek az emberi jogai a vallási meggyőződésük miatt.

Kérem, tegyen a keresztények elleni népirtások elismeréséért, ébredjen rá a világ erre a gyakran elhallgatott tényre!

Kérjük, javasolja továbbá az ENSZ megfelelő szervei számára, hogy megfelelő mechanizmusokkal védelmezzék a világszerte üldözött keresztényeket!

Itt írhatod alá: https://citizengo.org/hu/pr/166440-peticio-az-uldozott-keresztenyekert-tett-nemzetkozi-lepesekert