Újabb lépés a teljes kontroll felé hazánkban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. október 23. kedd

Első körben Budapesten, majd országosan is egy hálózatba kötnék össze a térfigyelő kamerák felvételeit a belügyminiszter által benyújtott törvényjavaslat szerint. Jelenleg a különböző térfigyelő kamerák nem alkotnak egységes hálózatot, nem figyeli őket élő ember, és sok helyen három nap után törlik a felvételeket. Ezen változtatna a törvényjavaslat.

Ha a törvényt megszavazzák, akkor létrejönne egy nagy közös központi tárhely, ahová befutnának a közterület-felügyeletek térfigyelő kamerái, a BKK járműveinek kamerái, a BKK, mint közútkezelő kamerái, a rendőrség által üzemeltetett térfigyelők, a Magyar Közút kamerái és a bankok biztonsági kamerái.
A felvételeket harminc napig őriznék meg, és ezeket a törvény által megszabott rendben le lehet kérni. Ezek közt olyan pontok is vannak, mint  például terrorcselekmények vagy más bűncselekmények megelőzése, felderítése és megszakítása, vagy  pedig nemzetbiztonsági feladatok ellátása céljából. Valamint a törvény lehetővé tenné azt is, hogy a BKK bliccelőkről személyes adatokat igénylejen a központi nyilvántartási rendszerből, bár ehhez szükség lenne arcfelismerő szoftverre is.
(index.hu)