Ferenc pápa: A Szentlélek a keresztények kovásza

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. október 20. szombat

A Szentlélek kovász, aki segít növekedni, hogy elérjük az Úr által ránk hagyott örökséget – fogalmazott október 19-én reggel Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmiséjén.

Jézus kovászról beszél, amely segíti a növekedést, de van egy „rossz” kovász is, amely „pusztít”. Ez a farizeusok, a törvénytudók, a szadduceusok kovásza, vagyis az álszentség. Olyan emberekről van szó, akik bezárkóznak, a külső megjelenésre helyezik a hangsúlyt, úgy tesznek, mintha..., alamizsnát adnak, aztán pedig megzendítik a harsonákat, hogy tudassák ezt mindenkivel. Ezeknek az embereknek az önző céljuk az, hogy megvédjék az integritásukat, a saját biztonságukat – mutatott rá a pápa. Amikor valami nehéz helyzetbe hozza őket, mint a banditák által megtámadott és félholtan hagyott ember, vagy egy leprás, akkor ők elfordítják fejüket saját belső törvényeik szerint.

Ez a kovász veszélyes – mondja Jézus. Ez az álszentség. Jézus pedig ezt nem tolerálja. Ő maga mondja: kívülről szépek vagytok, mint a sírok, de belül rothadás, pusztítás, romhalmaz van. Ez a kovász befelé nő, jövő nélkül, mert az önzésben, az önmagunk felé fordulásban nincs jövő – nyomatékosította homíliájában Ferenc pápa. Van azonban egy másik fajta ember, akit egy más, ezzel ellentétes kovász segít a kifelé növekedésben. Ez örökösökké változtat minket.

A pápa emlékeztetett Szent Pál efezusiaknak írt levelére, amely elmagyarázza, hogy Krisztusban örökössé is váltunk. Ez a kifelé forduló emberekre igaz. Előfordul, hogy hibáznak, de kijavítják azt; van úgy, hogy elesnek, de aztán újra felállnak. Megesik, hogy vétkeznek, de aztán megbánják. Mindig kifelé fordulnak, az örökség felé, mert ígéretet kaptak rá. Az ilyen emberek örömteliek, mert megkapták az ígéretet a nagy boldogságra, amely Isten dicsőítése. Az ilyen embereknek a kovásza a Szentlélek, aki arra ösztönöz minket, hogy dicsőítsük Istent.

A Szentlélek pecsétje az ígéret, az örökségünk letéteményese, míg várjuk a teljes megváltást. Jézus azt akarja, hogy mindig úton legyünk, növekedjünk a Szentlélek kovászával. A Szentlélek kifelé, a horizont felé ösztönöz minket – hangsúlyozta a pápa. Jézus ilyennek akarja látni a keresztényeket a nehézségek, a szenvedés, a problémák és a botlások ellenére is. Haladjanak mindig előre a reményben, hogy megtalálják örökségüket, mert rendelkeznek a kovásszal, ami az előleg, vagyis a Szentlélek.

Az egyik fajta embert tehát saját önzése vezeti, befelé növekszik. Az önzés a kovásza, amely befelé növeszti, és csak azzal foglalkozik, hogy szépnek és kiegyensúlyozottnak tűnjön, hogy ne lássák a rossz szokásait. Ezek az álszentek, és Jézus óva int tőlük. A másik fajta ember a keresztény. Vannak álszent keresztények is, akik nem fogadják el a Szentlélek kovászát. Ezért Jézus figyelmeztet: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától.” A keresztények kovásza a Szentlélek, aki segít növekedni az úton, a nehézségek és bűnök ellenére, de mindig reménnyel eltelve. A Szentlélek ennek a reménynek és örömnek a letéteményese. Az olyan embernek, akinek a Szentlélek a kovásza, örömmel telt a szíve a problémák és a nehézségek közepette is. Az álszentek pedig megfeledkeztek arról, hogy mit is jelent örömtelinek lenni – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

You have no rights to post comments