Se vállalkozó szellem, se pénz...

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. szeptember 26. szerda

A rendszerváltás idején megvolt, mára eltűnt a vállalkozószellem a magyarokból. 1990-ben lelkesen vettünk az államtól cégeket. Ma viszont már nem veszünk az első körös alapítóktól. Ez pedig a magyar gazdaság egyik legnagyobb problémájává vált – meglepő tanulságokkal szolgál egy frissen elkészült kutatás. A cégtulajdonosok idősek, átörökítésre alig van példa.

Napjainkban a magyar gazdaság egyik legkomolyabb kihívása a hazai középvállalatok átörökítésének kérdése – kezdi a két szerző, Kövesdy Mihály és Szendrői Gábor, a Concorde MB Partners (CMBP) munkatársai az elemzésüket. Eszerint a hazai gazdaságban ma körülbelül 2000 olyan közepes-, illetve nagyvállalat működik, amelyek legalább egymillió euró (330 millió forint) éves EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt) termelnek.
Az ezer hazai tulajdonban álló közepes- és nagyvállalat-tulajdonosainak az átlagéletkora 2018-ban 65 évre emelkedett.
A cégtulajdonos személye általában megegyezik az alapítóval, aki egyben az ügyvezető is, de sok esetben ő a teljes menedzsment is (a saleses, a pénzügyi vezető, a hr-es, a marketinges). Ez a CMBP tapasztalatai szerint komoly problémát jelent akkor, ha a cégtulajdonos eladás mellett dönt.

Külföldiek és versenytársak sem jönnek
Amikor a cég eladására kerülne a sor, a hazai magánszemély vállalkozók szinte kivétel nélkül külföldi vevőben reménykednek. Ám ma már a külföldiek nem tolonganak Magyarországon, a legtöbb nyugat-európai középvállalat már megérkezett, aki be akart lépni Magyarországra, nehezebb a határokon átnyúló finanszírozás megszerzése, a magyar piac már nem is nő annyira, több a politikai-szabályozói kockázat is.
Hazai szakmai vevőt sem olyan könnyű találni. Az MBO (management buyout) ritka, alig vannak a tulajdonostól független és számottevő, mobilizálható tőkével rendelkező menedzserek. Említettük, hogy a tulajdonos-menedzserek mindent maguk csináltak, így nehezen találnak olyat, aki mindezeket a funkciókat hasonló szinten betöltené.
A versenytársak nem vásárolnak, mert nem igazán bíznak a másik cégében, ráadásul a versenytársak tulajdonosi köre pont annyira idős, vagyis ők sem bővülésen, hanem kilépésen gondolkodnak inkább. És sajnos a hazai cégeknél jellemzően hiányzik a tudás is a beolvasztásra, egy másik cég integrálására.

Magántőkés sincs sok
Harmadik vevőkör lehetne a hazai magánszemély befektetők köre. Akinek jelentős befektetni való pénze van Magyarországon, általában oly módon akar invesztálni, hogy már a cégvezetés, illetve annak kialakításának nyűgével nem akar foglalkozni.
A helyzet súlyosnak látszik.
A következő öt évben a CMBP becslése szerint minimum 200-300 hazai középvállalatot érintő tranzakciónak kellene megtörténnie, azonban nem látszik, hogy honnan lesz majd ennyi befektető...
(index.hu)

You have no rights to post comments