Százmilliókkal több 1 százalék érkezett a civileknek

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. szeptember 17. hétfő

Jelentősen nőtt a civil szervezeteknek tett 1 százalékos felajánlások összege az előző évhez képest – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjára pénteken feltöltött adatokból. Összesen 1 millió 788 ezer 331 felajánlás érkezett be.

A felajánlások összértéke a 8,28 milliárd forint volt, ami bár elmarad a 2016-os 8,5 milliárdtól, jóval több, mint a tavalyi 7,5 milliárd forintos összeg. A tavalyi visszaesést az okozhatta, hogy az adóhatóság bevezette, hogy a NAV magánszemélyek helyett is megcsinálja az adóbevallást. 8míg kötelező volt kitölteni a bevallást, mindenki találkozott a papír alján az 1 százalékos felajánlással, az új rendszerben azonban csak azok a tudatos adózók látják a felületet, akik veszik a fáradságot, hogy belépjenek a rendszerbe.  Az idei adat alapján úgy tűnik, hogy már többen odafigyelnek erre.)
Tavaly a legtöbb felajánlást kapó 20 szervezet összesen kb. 1 milliárd 134 millió forintot kapott 269 162 adózótól, idén viszont már 1 milliárd 444 millió forint jött be 313 214 adózótól. Ez jelentős növekedés, de még mindig kevesebb pénz, mint amennyit a top20 összesen kapott 2016-ban (1 milliárd 492 millió).
A legtöbb felajánlást kapó civilek sorrendjében nem volt érdemi változás, továbbra is a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány kapta a legtöbb pénzt a Danatos.hu alapítványt és a Bátor Tábor Alapítványt megelőzve.

(index.hu)