Ima a pápáért – Német László nagybecskereki püspök felhívása

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. szeptember 02. vasárnap

Alábbiakban Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök körlevelét adjuk közre.

Krisztusban kedves testvérek!
Régi szép szokás templomainkban, hogy ünnepi szentmisék végén elénekeljük a „Hol Szent Péter…” kezdetű úgynevezett pápai himnuszt. Ezzel az énekkel akarjuk nyilvánosan is megvallani azon hitünket, hogy Róma püspökének, Szent Péter utódjának, különleges hivatása és feladata van a katolikus Egyházban, és nyugodtan mondhatjuk, az egész világon.
Róma püspöke 2013 óta Ferenc pápa, aki minden nyilvános találkozás vagy felszólalás után arra kéri a jelenlevőket, hogy imádkozzanak érte.
Gondolom, hogy a jelenlegi egyházi helyzet nagyon is időszerűvé teszi ezen kérését. Elég figyelmesen követni a sajtóorgánumokban (újság, TV, internet) megjelenő híreket, legutóbb ami a kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésekkel kapcsolatban hangzottak el. Ferenc pápa „zéró-toleranciát” képvisel az egyháziak által elkövetett visszaélések esetében. Ennek ellenére, egyházon belül olyan hangok is megjelentek, amelyek arra szólítják fel a pápát, hogy mondjon le, mintha ezen a téren mulasztásokat követett volna el.
Kedves testvérek, ha valaki, akkor Ferenc pápa az, aki 2013 óta rengeteget tett annak érdekében, hogy egy ilyen bűntény se maradjon büntetlenül, és egyházon belül ne történhessen több ilyen bűncselekmény.
Biztosítani akarlak benneteket afelől, hogy Krisztus földi helytartójaként a Szentatyánk Isten akaratát keresve vezeti az Egyházat napjainkban, amikor az álhírek, úgynevezett fake-news-ok sokszor nagyobb figyelmet kapnak, mint az igazság. Mint minden intézményben, úgy az Egyházban is vannak hatalmi harcok, érdekszövetségek, amelyek kihasználva a nyilvánosság szenzáció-hajhászását, minket is összezavarhatnak. Ne engedjük, hogy ilyen hírek áradata meggyengítse azon hitünket, hogy a Szentatyát a Szentlélek vezeti!
Bízzunk továbbra is abban, hogy Ferenc pápa az életszentség útján vezeti a rábízott népet.
Támogassuk hát Róma püspökét. Arra kérlek ezért benneteket, hogy most még többet imádkozzunk Ferenc pápáért, legyen ereje kitartani az igaz tanítás mellett ebben a nehéz időben is. Ezért kérem az Egyházmegye papjait, szerzeteseit és a kedves testvéreket, hogy szeptember 9-én, minden szentmise után, énekeljük el a „pápai himnuszt”, imádkozzunk el egy Miatyánkot, egy Üdvözlégy Máriát és egy Dicsőséget a Szentatyáért.
+ László SVD

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír