Öt csapda a kamaszok nevelésében

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. augusztus 06. hétfő

Egy kamasz nevelése teljesen más hozzáállást igényel, mint egy kisgyereké. Azok a trükkök, amik kétévesen működtek, már nem állják meg a helyüket egy olyan fiatalnál, aki már mindent el tud mondani (ha akar), és saját kulcsa van a lakáshoz. Elly Robinson, kamaszokra specializálódott mentálhigiénés szakember, a Surviving Adolescents 2.0 (Túlélni a kamaszkort 2.0) társszerzője a Mamamia oldalon foglalta össze a leggyakoribb hibákat a kamaszok nevelése során.

1. Úgy kezeled, mint egy gyereket
A csecsemőkor után a kamaszkor a második legfontosabb periódus a gyerek életében. Hirtelen növésnek indulnak, a kognitív képességeik is fejlődnek, és a szociális életük is megváltozik, ahogy középiskolások lesznek. Heves érzelmekkel küzdenek, és szívesebben kockáztatnak ebben az életkorban.
A szülő dolga ilyenkor, hogy biztosítsa a korosztálynak megfelelő lehetőségeket a fejlődésre, hogy segítsen feszegetni a határokat, és talpra állni a bukás után. Vagyis, kicsit lazábban kell kezelni a dolgokat. Bizalmat kell szavazni a kamasznak, és megadni neki a lehetőséget, hogy helyesen döntsön. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy elszúrja a matekdogát, vagy odaégeti a vacsorát.

2. Nem állítasz korlátokat, mert már felnőtt
De azért csak csínján a nagy szabadsággal. Bár fizikailag már úgy tűnhet, hogy mindenre készen áll, a tinédzser agya még fejlődésben van. Ezért bármennyire is közhelyes, de korlátokra van szükség.

3. Eltiltod a kütyüktől
Nem nagyon van olyan kamaszt nevelő szülő, aki ne vitatkozott volna már a gyerekével a kütyük használatáról, talán csak azok, akik büszkén hirdetik, hogy ők minden technológiától eltiltják a gyermeküket. De ezek a készülékek nem fognak eltűnni, és a fiatalok előbb-utóbb használni fogják őket. Az internet már szerves része a világuknak, ezért az a legjobb, ha megtanítod a használatára, és beszélsz vele a veszélyekről. Fektessétek le a nethasználat szabályait, és a következményeket is, ha azokat megszegi. Ha kell, akkor rendszeresen biztasd, hogy menjen ki a szabadba, éjszakára pedig kapcsold ki a wifit.

4. A legjobb barátja akarsz lenni
Nem könnyű szabályokat állítani, és kemény dolog, amikor amikor egy duzzogó tinédzser az orrod előtt becsapja az ajtót. De hidd el, hosszú távon ő is hálás lesz ezért. És különben is, melyik 14 éves akarna egy 40 év feletti barátot?

5. Hiszel a rémhíreknek
A kamaszkorról sok szülő úgy nyilatkozik, hogy mennyire nehéz korszak. Sokan félreértik és ellenségesnek tartják ezt a korosztályt.
A tinédzsereknek biztonságra van szükségük, azt szeretnék, ha értékesnek tartanák és meghallgatnák őket. Nehéz dolguk van, hiszen először kellene önálló személyként boldogulniuk a világban.  A legtöbb kamasz okos, vicces, lelkes, és egy másfajta, új nézőpontja lehet a dolgokról. Legyünk pozitívak, hallgassuk meg őket, és adjuk meg nekik a lehetőséget, hogy a legjobbat hozzák ki magukból!
(divany.hu)

You have no rights to post comments