Idén már augusztus 1-jén elérkezett a túlfogyasztás napja: elhasználtuk a Föld éves erőforrásait

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. augusztus 02. csütörtök

Idén minden eddiginél korábban elérkezett a túlfogyasztás napja: 2018-ban mindössze 212 nap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amit bolygónk egy év alatt tud termelni, illetve megújítani.

Ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson, egy évre kellett volna elegendőnek lennie annak az erőforrás-mennyiségnek, amelyet idén 212 nap alatt elhasználtunk – derült ki egy új tanulmányból.

A Global Footprint Network nevű nemzetközi kutatószervezet 2003 óta évről évre összehasonlítja a természeti erőforrások megújulóképességét az emberiség erőforrásigényével, vagyis ökológiai lábnyomával. A nemzetközi túlfogyasztás napja (Earth Overshoot Day) minden évben az a nap, amikor a két érték találkozik, vagyis amikortól már a bolygó megújulóképességén felül fogyaszt az emberiség.

A túlfogyasztás napja évről évre egyre korábbra csúszik, ez a tendencia az 1970-es évek óta tart. 

Az emberi tevékenység aktuális szintjének fenntartásához annyi erőforrásra lenne szükség egy év alatt, amennyit 1,7 Föld tudna biztosítani – olvasható a The Guardian című brit lap honlapján.

A túlfogyasztás az 1970-es években kezdődött, amikor a népesség és a szükségletek növekedése nyomán a fogyasztás átlépte a fenntarthatósági szintet. Azóta egyre korábban jön el a nap, amikor az emberiség által elhasznált természeti erőforrások és a károsanyag-kibocsátás átlépi azt a mennyiséget, amelyet a Föld egy éven belül még újra tud termelni, illetve el tud nyelni. Ezt követően az emberiség fogyasztása már az ökoszisztéma rovására megy.

Ahhoz, hogy később jöjjön el ez a nap, közös cselekvésre van szükség, például kevesebb autózással, az élelmiszer-pazarlás csökkentésével, otthonaink szigetelésével jelentősen csökkenthetnénk ökológiai lábnyomunkat – olvasható a Természetvédelmi Világalap (WWF) közleményében. (MTI)

1970-ben a túlfogyasztás napja december 29-ére, 1988-ban már október 15-ére esett. Húsz évvel ezelőtt szeptember 30-ára használta el az emberiség a Föld éves erőforrásait, tíz évvel ezelőtt ez augusztus 15-én következett be. Ezután egy kis lassulás következett, ám az elmúlt két évben ismét felgyorsult a naptári előremozdulás, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi ütemet nézve 2019 lehet az első év, amikor már júliustól fogyasztja a bolygó tartalékait az emberiség.

A szervezet szerint az egyre nagyobb mértékű élelmiszergyártás, ásványianyag-kitermelés, erdőirtás és fosszilistüzelőanyag-égetés ugyan rövid távon – és egyenlőtlen mértékben – haszonnal jár egyesek számára, ám egyre szembetűnőbbek az olyan hosszú távú következmények, mint a talajerózió, a vízhiány és az éghajlati változások.

Az országok gazdaságai jelenleg Ponzi-féle piramisjátékot űznek Földünk erőforrásaival – mondta Mathis Wackernagel, a Global Footprint Network társalapítója és vezetője. – A bolygó jövőbeli erőforrásait kölcsönvéve működtetjük a gazdaságainkat. A piramisjátékhoz hasonlóan ez egy ideig működik. Ám ahogy a nemzetek, vállalatok vagy háztartások egyre mélyebbre és mélyebbre süllyednek az adósságban, végül össze fog omlani – tette hozzá a szakember.

Ha a világ teljes lakossága úgy élne, mint a kanadaiak, akkor már március 18-án eljönne a túlfogyasztás napja, Németország esetén ez a nap május 2-án jönne el, Kínában pedig június 15-én. Tavaly Luxemburg volt a rekorder, idén azonban Katar megelőzte: ha az egész emberiség olyan életmódot folytatna, mint a katariak, akkor már február 9-én elérnénk a túlfogyasztás napját – figyelmeztet a WWF környezetvédő szervezet. Magyarországon is jóval túllépjük az ideális fogyasztási szintet; ha az egész világ úgy élne, ahogy hazánkban élünk, akkor közel két (1,92) Földre lenne szükségünk, és már június 20-án eljönne a túlfogyasztás napja. (MTI)

A jelenlegi állapot azonban visszafordítható. A szervezet szerint a politikai intézkedések messze hatékonyabbak, mint az egyéni szintű erőfeszítések. A húsfogyasztás 50 százalékának helyettesítése vegetáriánus étrenddel például öt nappal tolná vissza a túlfogyasztás napját, míg az épületek energiahatékonyságának növelésével és az ipari termelés terén bevezetett változtatásokkal három hetet, az emberiség ökológiai lábnyomának jelentős hányadát kitevő szén-dioxid-kibocsátás mértékének felére csökkentésével három hónapot lehetne nyerni.

Az elmúlt évtizedekben a gazdasági fejlődés lassulása – amely az energiaszükségletek csökkenésével jár együtt –, pozitív irányba mozdította el az ökológiai mutatót. A 2007–2008-as pénzügyi válság öt nappal tolta ki a túlfogyasztás napját. Az 1980-as és 1990-es évek gazdasági visszaesései ugyancsak enyhítettek a bolygóra nehezedő nyomáson, akárcsak az 1973-as olajválság.

A tavaly készített különböző tanulmányok szerint azonban a bolygó földterületeinek egyharmada pusztul, és a trópusi erdőségek egyre inkább karbonforrásokként, mintsem -elnyelőkként működnek. A kutatók egyre aggasztóbb jelenségként kezelik a szokatlan időjárást, különösen az Északi-sarkvidéken, valamint a terméshozam szempontjából kulcsfontosságú méhek és egyéb beporzók populációinak hanyatlását.

Forrás: MTI

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír

You have no rights to post comments