Ausztria mecseteket zár be, imámokat utasít ki

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. június 09. szombat

Az osztrák kormány hét mecset bezárását, valamint akár 40 imám kiutasítását tervezi, írja a Reuters Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteki bejelentése után. "A politikai iszlám párhuzamos társadalmainak és radikalizálódó tendenciáinak nincs helye ebben az országban" – jelentette ki Kurz pénteken Bécsben.

Az osztrák kormány egy bécsi mecsetet működtető, és egy török nacionalistákból álló ifjúsági szervezethez köthető társaságot, valamint egy legalább hat mecsetet működtető arab muszlim csoportot is beszüntet.
Ez még csak a kezdet! – mondta Heinz-Christian Strache alkancellár a bejelentés után. Kurz szerint a döntés összefügg azzal, hogy a bécsi török közösség mecsetében a gallipoli csata jeleneteinek megelevenítéséhez gyerekeket öltöztettek katonai terepruhába, ami heves társadalmi vitát váltott ki, írja az MTI.
A mecsetben készült képek a Falter nevű hetilapban jelentek meg, a fotókon katonának öltöztetett fiúk láthatóak török zászlóval a kezükben, valamint török zászlóba csavarva, ha a csata elhunyt áldozatait játszották.
A mecsetet az AFP hírügynökség szerint az Ausztriai Iszlám Török Szövetség (ATIB) tartja fenn, amelyet a dpa német hírügynökség szélsőjobboldalinak minősített, és amely utólag szerencsétlennek nevezte a játék megrendezését.
A dpa úgy tudja, a másik hat mecsetet az Arab Vallási Közösség nevű szervezet tartja fenn, az a negyven imám pedig, akinek az ausztriai tartózkodási engedélyét felülvizsgálják, mind az Ausztriai Iszlám Török Szövetséghez tartozik.
Herbert Kickl belügyminiszter később arról beszélt, hogy akár 60 imámot is kiutasíthatnak az országból, családtagjaikkal együtt. Gernot Blümel kulturális miniszter pedig hangsúlyozta: az osztrák törvények 2015 óta tiltják az országban tevékenykedő imámok külföldi finanszírozását, az ATIB azonban kijátszotta azokat.
Ausztria 8,8 millió lakosa közül nagyjából 600 ezren muzulmánok, többségük török, vagy török származású.
(index.hu)