Portugáliában győzött az élet: nem szavazták meg az eutanáziatörvényeket

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. június 02. szombat

A portugál parlament május 29-én négy eutanáziát legalizáló törvénytervezetről szavazott a baloldali radikális kormány kezdeményezésére, de a tervezetek nem érték el a bevezetésükhöz szükséges szavazati arányt.

A mérsékelt politikusok, az életvédő civil szervezetek és a Katolikus Egyház határozottan elutasították a kezdeményezést. Csak néhány képviselő tartózkodásának köszönhető, hogy nem kaptak elég szavazatot a törvénytervezetek, tehát nem elsöprő győzelemről van szó, mégis győzelemnek tekinthető. A portugál katolikus püspöki konferencia a szavazást követően közleményt adott ki, amelyben kifejezte örömét és elégedettségét az eredmény kapcsán. A püspökök az élet győzelmének és a demokrácia sikerének nevezték a történteket.

A portugál Duarte da Cunha prelátus, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) főtitkára kezdetétől fogva közelről követte a vita alakulását. A Vatican Newsnak adott interjúban örömének adott hangot a szavazás végkifejletét illetően. Elmondta, az egész portugál civil társadalom aktívan részt vett a parlamenti szavazást megelőző vitában. Az emberek nagy része ellene van az eutanázia bevezetésének. Nagy meglepetést okozott a prelátus számára, hogy a portugál kommunista párt is ellene volt a törvényjavaslatoknak. „Ez is mutatja, hogy az élet védelme nem egy politikai párthoz vagy egy adott valláshoz tartozik” – tette hozzá. Ez érdekes példa lehet más európai országok számára is. Öröme azonban nem teljes, mert tisztában van vele, hogy előbb vagy utóbb a baloldal ismét visszatér a javaslattal. Duarte da Cunha szerint egy klasszikus módszerrel próbálják majd véghezvinni elképzelésüket: a lakosság érzékenységét igyekeznek majd befolyásolni. „Készen állunk a küzdelemre” – jegyezte meg a prelátus.

Portugáliában 2007-ben legalizálták az abortuszt. Elemzők szerint annak szándéka, hogy legalizálják az eutanáziát vagy az orvosi közreműködéssel elkövetett öngyilkosságot, annak az ideológiának a logikus következménye, amely az életet nem minden eszközzel védelmezendő értéknek tekinti, hanem az ember teljes szabadságának alávetett javak egyikének.

Ez szinte kötelezően bekövetkezik az abortusz bevezetése után. Így lesz majd Írországban is. Az abortusz után az eutanáziát is el akarják majd fogadtatni. Mi történik tehát Európában? – tette fel a kérdést a Duarte da Cunha. – Nagyon egyszerű: elkereszténytelenedés. Az emberek nem hiszik többé, hogy Isten a teremtő, aki szeret bennünket.

Szerencsére azonban nem mindenhol van ez így. Vannak olyan országok, mint Lengyelország és Szlovákia, ahol próbálják mérsékelni az abortusztörvényeket. Állampolgárok milliói gyűjtenek aláírásokat az életvédő Egy közülünk (One of us) nevű kezdeményezés keretében. Élő vita folyik tehát az élet és a halál kultúrájáról. A győzelemhez szükség van a népek közötti szövetségre. És szükség van a hit újra felfedezésére, amely erős alapot ad az emberi értékeknek a teremtő Istennel való kapcsolatnak köszönhetően. Enélkül törékenyek és elpusztíthatók lennének ezek az értékek – hívta fel a figyelmet a CCEE főtitkára.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

You have no rights to post comments