„Az én házam az imádság háza lesz minden nép számára!” – Imádság Háza Konferenciát tartottak Pécsen

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. május 04. péntek

Április 28. és 30. között Pécsen rendezték meg a IV. Imádság Háza Konferenciát. A háromnapos program szentmisével kezdődött, melyet Varga László kaposvári megyéspüspök celebrált.

A Szentlélekben való újjászületésem után hatalmas tűz, lángolás tört az életembe, ami fantasztikus volt. Soha nem tapasztaltam ekkora erővel a Szentlélek jelenlétét, karizmáit, adományait, munkáját az életemben és az egyházam életében. Ez a hatalmas tűz, ami éveken át tartott, mély vágyat ébresztett fel a szívemben, amit úgy fogalmaztam meg: ismerem a karizmáidat, ismerem az ajándékaidat, megtapasztaltam a Szentlélek erejét, találkozni szeretnék Veled! Szeretnélek megismerni – fogalmazott prédikációjában Varga László.

Nem is sejtettem, hogy mit kérek. Azt végképp nem sejtettem, hogy ezt miként fogja megvalósítani az Isten – folytatta. – Ebből a nagy tűzből, nagy lelkesedésből bevezetett a csendbe, a jelenlétbe. Egy új találkozást, új egységet kínált fel, s boldog vagyok, hogy felfedezhettem. Ezúttal nem a karizmákon, megnyilvánulásokon, csodákon keresztül, hanem egy mély egységen keresztül kezdtem megismerni Jézust és az Atyát.

Ahhoz, hogy a Dunántúlt, Magyarországot, a Kárpát-medencét az imádság sátorává tegyük, a dicsőítés helyévé, ahhoz szükség van arra, hogy sokan legyenek, akik vágyakoznak erre. Ez a vágy elvisz bennünket a Vele való személyes, mély, csendes találkozásig, ami ha hiteles, akkor elvisz bennünket egy más megismerésig is, mely a megtört, szenvedő emberekben levő Krisztus megismerése – hangsúlyozta a főpásztor.

„Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem” – hallottuk Jézust. – „Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek.” A világot nem érdekli a lelkesedésünk, a világot a tettek érdeklik. Ha látják a tetteinket, hinni fognak Jézusban és az Atyában. Nagyon könnyű dolgunk van, mert Jézus nemcsak az Eucharisztiában van jelen, hanem jelenvalóvá tette magát minden megtört, szegény emberben – emlékeztetett Varga László. – „Éheztem, és ennem adtatok. Szomjaztam, és innom adtatok. Idegen voltam, és befogadtatok. Ruhátlan voltam, és ruhát adtatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben sínylődtem, és megkerestetek. Amit egynek ezek közül tettetek, azt nekem, velem tettétek.”

Ilyen egyszerű naponta Jézus jelenlétébe kerülni. Szegények, megtört emberek mindig lesznek veletek. Ha figyelünk a Lélek szavára, az Ő vezetésére, akkor mindaz, amit megélünk a Lélek túláradásában, az irgalmasság testi-lelki cselekedeteiben válik tettekre. Akkor majd hinni fognak Jézusnak és az Atyának, mert hiteles tanúi leszünk – biztatott a kaposvári püspök.

A pécsi Imádság Háza Alapítvány által szervezett konferenciára több mint ötszáz résztvevő érkezett az ország különböző pontjairól. A meghívott főelőadó Wes Hall volt, aki a Kansas City-i Imádság Házában szolgált éveken keresztül. Az előadók között szerepelt Prazsák László, a budapesti Imádság Háza vezetője; Flach Gabriella, a pécsi Imádság Háza munkatársa és Pavol Strezo, a szlovákiai Dolny-Kubin város katolikus közösségének pásztora.

A dicsőítéseket többek között Csiszér László, a Te Deum zenekar és a Szabad-On dicsőítő közösség vezette.

Varga László püspök prédikációja letölthető és meghallgatható ITT.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír