Egy jó példa: mobilházban kezdhetik újra az életüket hajléktalan családok

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. április 15. vasárnap

A magyar államnak nem igazán van lakáspolitikája, olyan átfogó programja pedig egyáltalán nincs, ami a lakásszegénységben élőket célozná. Ezért aztán minimális erőforrásból gazdálkodó civil szervezetek próbálják a maguk eszközeivel ellátni ezeket a feladatokat, ilyen az Utcáról a Lakásba Egyesület (ULE) is, amelynek képviselői és támogatói bemutatták legújabb projektjük, a mobilház-program első eredményeit a sajtónak Soroksáron.

A program lényege, hogy az egyesület által megvásárolt telkeken apró, skandináv típusú mobilházakat húznak fel, amelyeket aztán megpályáztatnak rászoruló emberek, családok közt. A projekt újszerű, sokszereplős konstrukcióban jött létre:
1. az ULE saját tőkéjéből megvásárolja a telket;
2. a programot támogató befektetők megveszik a házakat,
3. az egyesület egy lízinghez hasonló szerződést köt velük, év végén egy összegben kapják meg a bérleti díjat, a ház ára az év során megtérül;
4. a házba pedig kedvezményes bérleti díjjal beköltözhet, aki a pályázaton befut.
Az Utcáról a Lakásba Egyesület 5 éve működik, célja a lakásszegénységben élő emberek (hajléktalanok, bizonytalan lakhatásúak) szociális bérlakáshoz juttatása.
34 ügyfelet juttattak eddig bérleményhez, több mint egy tucat lakással dolgoztak. Jelenleg három projektjük fut még, a Kunyhóból a lakásba, melyben közterületen élő hajléktalanokat segítenek lakhatáshoz, az önkormányzatokkal együttműködő Lakhatást Most lakásügynökség, és az Adj munkát program, amelyben munkaadókat kötnek össze rosszabb szociális helyzetű munkavállalókkal, ehhez nem kritérium, hogy az illető a lakhatási programban is részt vegyen.
Az ULE az "elsőként lakhatást"-módszer (melynek lényege, hogy a szociálisan rászoruló embereknek először a lakhatási problémáit kell megoldani, utána jöhet a többi) első képviselője Magyarországon, akinek ebben a szellemben sikerült is lakáshoz juttatnia ügyfeleit.
Az egyesület képviseletében Sipos Zoltán szólalt fel a sajtótájékoztatón, aki elmondta, hogy a beköltözés csak a kezdet, a cél a lakások megtartása, emiatt nem lehet magukra hagyni a bérlőket az új lakásukban, rengeteg szociális munkára van szükség a folyamat során.

Ugródeszka lehet a mobilház
A programot jelenleg a Biggeorge Holding két tagja, az Otthon Centrum és a Biggeorge Property, valamint a Polgár Alapítvány támogatja. Rajtuk kívül az ULE szerzett még támogatást a telek megvásárlásához a Lakhatást Most szociális lakásügynökségtől, amelyet korábban az egyesület a TESZ Magyarországért Alapítvánnyal közösen hozott létre, de önálló entitásként működik. A soroksári telek megvételéhez ezen kívül több száz magánszemély mikroadományai járultak hozzá, amelyek két kampánnyal szedett össze az ULE.
A mobilházak, amelyeket az USA-ban és a skandináv államokban is használnak szociális bérlakásoknak, kis alapterületűek, de összkomfortosak. Víz-gáz-villany és csatorna is van a soroksári telken, amelyre összesen négy házat tesznek majd le önkéntesek segítségével, vagyis maximum kb. 12 embernek nyújtanak majd lakhatást. Két ház már áll, bár a mostani - a képeken is látható - külsejük még változni fog, mert rájuk kerül kívülről egy vastag szigetelés, hogy fenntartható módon lehessen őket fűteni – magyarázta Kovács Vera, az ULE munkatársa. Kovács, aki az egyesület alapító tagja arról is beszélt, hogy a mobilházak természetesen nem jelentenek végleges megoldást a lakhatási problémára, újrakezdési lehetőséget viszont igen.

Környékbelieké a lehetőség
És hogy kik költözhetnek be? Mivel egyelőre csak négy háztartásnyi embert fognak tudni elhelyezni, az egyesületnek részletesen mérlegelnie kell, kik szorulnak rá leginkább a szűkös kapacitásra. Ehhez felvették a kapcsolatot a Soroksár környéki szociális szolgáltatókkal, például a Családok Átmeneti Otthonával, ezek ügyfelei közül fognak kikerülni a pályázók, akikkel személyesen is találkoznak majd a kiválasztási folyamat során.
A cél azonban több telek megszerzése és mobilházak felhúzása ugyanebben a modellben, hogy többen juthassanak lakhatáshoz mindig az adott környék rászorulói közül. Kérdeztük az ULE-seket, mit szóltak a környékbeliek a projekthez - a soroksári kertvárosban sok, látszatra egészen új, talán csok-os ház van -, amire azt mondták, akiket el tudtak érni, pozitívan álltak a dologhoz. Kiderült az is, hogy nincsenek egyedül, néhány utcával arrébb indult egy másik civil kezdeményezésű szociális lakhatási projekt.

Rengetegen működtek együtt, hogy összejöjjön
A házakat egyébként a Léthatáron Alapítvány és az Alapítvány a Társadalmi Felelősségvállalásért segítségével szerezték be, akik már a sokadik kis szervezet a teljes folyamatban, emiatt szükség is van egy koordináló szereplőre, aki segít tartani a kapcsolatot a területen dolgozó civilek közt, ezt a feladatot a támogatók közül a Polgár Alapítvány látja el.
A telken a sajtótájékoztató alatt is folyt a következő két ház lerakását megelőző munka, akkor éppen három önkéntes segítségével, akiket az egyesület egy korábbi ügyfele, Lipkovich József igazít el szakmailag. Lipkovich egyébként maga is az egyesület ügyfele volt, tavaly jutott a segítségükkel szociális bérlakáshoz, azóta munkaerőként is beszállt a folyamatba.
A modellben éppen az a jó, hogy ennyire különböző szintekről sikerült bevonni aktív szereplőket a támogatói körbe és a munkafolyamatba, így a szociális lakhatás ügye nem kétszereplős (klasszikusan: állam/önkormányzat – bérlő), hanem egy szélesebb háló szervezi, segíti.
Ebben az ötletgazda civilek mellett lényeges a magántőkét képviselő cégek szerepe, és a több száz magánadományozó, illetve a tucatnyi önkéntes építkező hozzájárulása. A projektet kommunikációs csomaggal segítő Otthon Centrum képviseletében Kühne Kata ügyvezető igazgató a sajtótájékoztatón arról beszélt, a munkájuk során rengeteg lakáskereső emberrel találkoznak, jómódúakkal és kispénzűekkel egyaránt.
Látjuk, hogy a kispénzűeket milyen kevés választja el az utcára kerüléstől, ezért tartottuk fontosnak, hogy támogassuk a mobilház-projektet - mondta.
(index.hu)