Ez nem a népmesék szegénysége

Kategória: Cigánymisszió Megjelent: 2017. december 13. szerda

Az értelmiségi, polgári létből jövő emberek számára elképzelhetetlen az az anyagi nyomor, amiből a mi tanítványaink jönnek. Otthonaikban számunkra letaglózó a zsúfoltság, az egyéni intimszféra teljes hiánya, az élhetetlen káosz és a higiénia hiányosságai.

Ez az élettér aligha alkalmas arra, hogy a házi feladatot el lehessen készíteni.
Az ebből a környezetből kikerülő gyerekek – pl. szegényes szókincsük miatt - már hátránnyal indulnak az általános iskolában, ami a negyedik osztályra behozhatatlan lemaradást eredményez.
Azt hiszem, kevesen gondolunk bele, hogy még az anyagi nyomornál is nagyobb teher számukra a teljes önbecsülés hiánya, ami sokszor az agresszió melegágya is.
A többségi társadalomból feléjük áramló elutasítás, ami szóban és még inkább metakommunikációban feléjük irányul, megteszi a hatását. Az iskola nem tudja csökkenteni a különbségeket, a funkcionális analfabétaság borítékolható, ami újabb megalázó szituációkat indukál.
Nálunk a tanodában sok olyan tanuló megfordul, akikkel a túlterhelt iskolák nem tudnak és sokszor nem is akarnak mit kezdeni. Így indukált szülői kérésre - ahol a legtöbbször funkcionális analfabéta szülő vállalja gyereke oktatását - magántanulói státuszba kerülnek.  A gyerek így elveszít minden jogot arra, hogy az iskola - a vizsgáztatás kivételével - bármilyen fejlesztésben részesítse.
Ezért is igyekszünk rajtuk segíteni, és harcolunk azért, hogy legalább azokat a kérdéseket kapjuk meg az iskolától, amik a vizsgán fognak szerepelni! (Eddig- két iskolát kivéve- nemzeti alaptantervet, az iskola kerettantervét és a tankönyv tartalomjegyzékének fénymásolatát kaptuk segítségképpen. Ezekkel nem tudunk mit kezdeni, hiszen hogyan  sakkozzam azt ki, hogy mi az a minimum, amit az iskola a vizsgán hallani akar!)
Elképzelhetetlen, hogy a hozzánk kerülő, alapvető hiányosságokkal küszködő tanulót a NAT szerint készítsük fel, mondjuk a nyolcadik osztályból, amikor a normál harmadikos felmérőkön sem érnék el az elégséges szintet. Ezek tények, és ehhez kell alkalmazkodnunk. Köztudott, hogy Magyarországon a gyerekek több mint 25%-a kap nyolcadikos bizonyítványt funkcionális analfabétaként. (Érden ez az arány iskolánként változik. Az egyházi iskolát kivéve - ahol ilyen gyerekek nem fordulnak elő - ez az érték 5% és 25 % között mozog, átlagosan kb. 13% )
Tankönyvet gyártunk, alapkompetenciákat fejlesztünk. Szókincsfejlesztő játékokat játszunk, alapvető - mindennapi életben előforduló - feladatokat oldunk meg. S amit egyre fontosabbnak látok, igyekszünk önbecsülésüket növelni szeretettel, türelemmel, mindennapi újrakezdéssel. ( Miközben küszködünk azzal, hogy a sikerről alkotott polgári nézeteinket revideáljuk, hogy megtanuljunk örülni a látszólag icipici eredménynek, és ne keseredjünk el, ha erőfeszítéseink sokszor látszólag a semmibe hullanak.)
Szeretnénk közös asztalhoz ültetni az Érden gyerekekkel foglalkozó szervezeteket - nem tűnik egyszerűnek - hiszen összefogással talán nagyobb eredményt érhetnénk el, láthatnánk egymás kompetenciáit és annak határait. Sok olyan gyerekkel találkozunk, akikről azt hisszük, vagy akarjuk hinni, hogy valaki más gondoskodik róluk.
Betöltjük a hagyományos tanodai funkciót is, helyet biztosítunk az iskolából jövőknek a tanulásra, és segítünk – kiscsoportban - a lecke elkészítésében, a hiányok pótlásában.
Itt lehetőség van arra, hogy egy tanár két három, adott esetben egy gyermekkel foglalkozzon. Ezt a számos önkéntes segítségével érhetjük el.
Összegyűjtöttünk olyan tizenhat évesnél idősebb embereket, akik nem végezték el az általános iskolát, de szeretnének tanulni. Nekik este is szervezünk oktatást. Nagy számban vannak közöttük Erdélyből áttelepült magyar anyanyelvű romák. ( Az utóbbiak - akik nem kiskorúak - szinte mind dolgoznak, és szeretnék megszerezni a nyolc osztályt, hogy legálisan alkalmazhassák őket nem segédmunkási munkakörben.)
Közben lakhatóvá hozzuk a házunkat: festünk, fűtést szerelünk, világítást korszerűsítünk, parkettázunk stb.
Igyekszünk egymásra is figyelni, hiszen emberek vagyunk, és nem is egyszerű terepen. Ez a munka kihozza sebzettségeinket, ami egyben persze ezek gyógyításának lehetőségét is jelenti.
Számomra a munkatársakra való értő figyelés, a munkáltató és a szerető kolléga szinkronba hozása jelenti az egyik legnagyobb kihívást.
Nehéz volt megszokni, hogy órarendet szinte lehetetlen készíteni, mert a gyakorlat folyton felrúgja a leírt kereteket. Akiknek jönni kellene, nem jönnek, akiknek pedig nem, azok megjelennek.
Akikbe reményt fektetünk, sokszor elmaradnak, majd előkerülnek és kezdhetjük majdnem elölről az egészet.

Az Egyesület finanszírozásának nagy részét egy magánszemélytől kapjuk, de sokat jelentenek nekünk az egyéni adományok, amiből könyveket, számítógépet, vagy a ház szebbé varázsolásához szükséges anyagokat vehetünk.
Felbecsülhetetlen értékű az a sok óra önkéntes munka, ami a tanítást, az adományok szortírozását, ezernyi jó ötlet megvalósulását, az adminisztráció segítését, a könyvelés elvégzését stb. jelentik.

Érd, 2017-12-08      Asztalos György