Tehetséggondozás a cigány gyerekek körében Érden

Kategória: Cigánymisszió Megjelent: 2016. június 15. szerda

Az elmúlt évben a Boldog Ceferino Alapítvány lehetőséget biztosított cigány gyermekek számára, alkotó műhely keretében, hogy különböző foglalkozásokat kipróbáljanak, ismerjék meg irányultságukat  képességeiket. A Boldog Ceferino Alapítványt Székely János püspök atya hozta létre a cigány felnőttek és gyerekek szellemi és lelki támogatására. A felnőtteknek Cursillo lelkigyakorlat részvételét támogatja – nagy megtérések vannak ezeken a lelkigyakorlatokon – anyagilag, az ország több helyén is, ahol lelkigyakorlatos házak vannak. A gyerekeknek tehetséggondozás lehetőségét 2015-től 2016 júniusáig anyagilag támogatta az alapítvány. A támogatás a foglalkozáson résztvevő gyerekek élelmezéséről és kevés eszköz beszerzéséről szólt.

Azokon a településeken indult el, ahol már cigánymisszió korábban is volt, illetve ahol vállalkoztak rá gyerekek és segítők. Mi vállalkoztunk rá hívők és nem hívők.
Pest megyében négy településen vállalkoztak rá, mi Érden 10-15 gyerekkel hetente összejöttünk a Bólyai kisiskolában – az iskola igazgatójának megértésének köszönhetően. Sajnos a városban másutt nem találtunk befogadást.
Önkéntes segítők boldogan jöttek. Tehetséges festőművészek, zenészek, előadóművészek, varrást oktatók és azok akik csak egyszerűen közösséget akartak vállalni a gyerekekkel.
Hetenként jöttünk össze, mindig nagy izgalommal várták a gyerekek és a segítők is a találkozást. Készültek maradandó munkák, így festmények, hímzések, asztalos barkácsolások és kibontakozott a zenei tehetségük. Kialakult egy kis dicsőítő csoport, hisz a zenei tehetség otthon már elkezdődött. Akinek kellett, vettünk gitárt, vagy rendbe hozattuk amivel eddig próbálkozott, ha szükséges volt.
Amikor jött a jó idő az egyik családnál veteményeztünk, aztán elmentünk Martonvásárba a Beethoven parkba, ahol a természetről készítettek rajzokat, sétáltunk, és nagyokat fociztak a gyönyörű zöld gyepen.
A Ceferino Alapítvány  záró rendezvénye Verőcén volt ahol az egyes csoportok bemutatták  az elmúlt időszakból a legjobb teljesítményüket. Mi a dicsőítő csoporttal álltunk ki, a hallgatóság nagyon elégedett volt és szeretnék, ha máshol is fellépnénk. A gyerekek nagyon fegyelmezetten és örömmel voltak jelen a foglalkozásokon és kiderült, hogy annyi minden van bennük, csak elő kell hozni.
A tehetséggondozás egyik szervezője arra bíztatta a gyerekeket, hogy nem csak autentikus cigány zenével vagy cigány tánccal, hanem a művészet és ügyesség minden ágában próbálják meg magukat.
A hátrányos helyzetből nagyon nehéz megmutatni, Isten milyen adományokkal, képességekkel teremtette meg ezeket a gyerekeket, szeretném, ha mindazoknak akiknek lehetőségük van a közösségi lét biztosítására nem fanyalognának, nem kifogásokat keresnének az elutasításra. Isten gazdagsága a szegényekre is árad, nagyon jó volt ezt megtapasztalni.
Tarnóczi Mária