Cigányok élete, integrációja - feladatok és kudarcok

Kategória: Cigánymisszió Megjelent: 2016. április 13. szerda

Régóta foglalkozom cigány családokkal, a ma leginkább égető missziós területtel. Amikor egy önkormányzati intézmény szociális  munkása, vezetője voltam és úgy találkoztam velük, nem volt ekkora rálátásom az életükre, mint azóta, hogy nyugdíjasként saját erőforrásomból teszem.

Azt mondhatom a családok mint régi ismerőst befogadtak, bár az elvárás irányomban sokáig a kapcsolatokkal bíró, ügyeket elintézni tudó embert testesítette meg. Ebből lassanként valamit visszavettek, mivel igyekeztem arról az oldalamról bemutatkozni, ami missziós lelkületemből fakadt.

Így lett a kis közösségben alpha kurzus, ami evangelizálás volt közöttük - lelkesen maguk is imádkozó közösséget szerettek volna.

A családokat külön-külön is  látogattuk, ha szükségük volt természetbeni, vagy más segítségre ezt is megtettük. Karácsonyi csomagok, tönkre ment háztartási gépek összekoldulása másoktól, ügyintézés stb.

Évenként elmentünk cigánypasztorációs konferenciákra, ahol más megtért cigányokkal is találkozhattak. Ez mindig nagy élmény volt a számukra ( ma már minden évben egyre többen megyünk el). Aztán hazajöttek és néhány hét múlva ellaposodott a nagy felbuzdulásuk, pedig igyekeztem  imaalkalmakkal maradandóvá tenni azt az élményt, hogy együtt imádkozni jó – akarták is -, de aztán csak-csak lelohadt a nagy buzgalom. Az, hogy nem volt pap – csak rövid –ideig  nagyon befolyásolta a jövőt.

Már  többször írtam ezen az oldalon, hogy sem egyház, sem önkormányzat nem támogatta a cigányság jóra való közösségi kezdeményezését. Amiről itt írok, az Érden, Ófaluban egy cigánytelep lakóiról szól. A magyar lakosság nagy ellenszenvvel viseltetik irántuk, a helyi, magukat lokálpatriótának mondott lakosság még a cigányokat segítőkkel is ellenséges. Az ott élők számára van lehetőség minden féle klub működtetésére, de a cigányokat ebből kizárják, ellenérvnek azt hozzák fel, hogy „ezek nem érdemelnek semmit”.

Évek óta küzdök értük és velük, mindig a szegénységük indított meg, nem a cigány voltuk. Az ebből fakadó viselkedés-kultúrájuk  betudható volt a több generáción keresztül örökölt szegénységnek. Igaz, hogy a kitörésnek - pl. a gyerekek diákotthonba való menésének - maguk is akadályaik voltak. Éppen ezért a nyomor a gyermekek születésével mindig többszörösen halmozódott. "A gyermekáldás az élet része a jövő meg majd csak lesz valahogy." Pedig az értelmiségi vagy ha nem értelmiségi, de integrálódott cigány emberek jó része a tanulmányukat kamasz korukban az otthontól távol végezték. A cigány család azonban a „fészek melegét” nem akarja feladni, így a változás a  felnövekvő, vagy felnőtt családtagok számára alig lehetséges.

Azért is írtam le ezeket, mert nagyon sok kudarccal élem meg a missziós munkát, és feltettem magamnak a kérdést, hogy velem van –e a baj, vagy mit csinálok rosszul? Közben úgy érzem sok energiát fektetek bele én és még néhány segítő testvérem.

Mindig kerestem a papság segítségét, hisz látunk jól  működő pasztorációs helyeket ahol a pap vagy diakónus jelenlétével sok cigány ember élete megváltozott. Legutóbb néhány cigány nő, lány elmentek cursillo tanfolyamra, ahonnan nagy lelkesedéssel jöttek haza – hogy most aztán majd ők nagy evangelizálást fognak itt, ahol élnek csinálni. Segítettem - némi fondorlatossággal -, heti két órányi időre helyet találni, ahol lehet imádkozni, dicsőíteni. Először jöttek úgy 10-15-en aztán 5-en, végül hárman. A közülük való szervező azt mondta „nem lehet ezeknek semmit, mindig minden fontosabb minthogy eljöjjenek, pedig mindig egyenként szólok mindenkinek."

Nos ekkor még egy kísérletet tettem, beszéltem egy verbita atyával, - a verbiták köztudottan missziós munkát végeznek Magyarországon a cigányság körében. Sajnos - mondta -, ők el vannak kötelezve már másutt az ország nehéz településein, így Érdre nem tudnak jönni, de egy igen fontos dolgot mondott nekem.

Azt mondta, az a tapasztalatuk, hogy civil magyar embereknek ez nagyon nehéz, mondhatni kevés siker van sok munka mögött. A papság viszont Magyarországon nem vállalja fel a cigányságot... Magam is tudom, a pap jelenléte nagyon sokat jelent, még ha mást nem is tesz, csak befogadó, szeretetteljes. Óriási mulasztás, hogy ez nincs.

Azt is mondta még, ha nem vállalja fel a politika  –ne tévesszen meg senkit, hogy beszélnek a cigányságról –, az egyház és a média, nem lehet áttörésről beszélni, csak lefelé menetről.

Évek hosszú munkája eredményeként én is így gondolom.

De akkor mi lesz veled Magyarország? Mi lesz velünk, veletek kedves testvérek? Nem kellene már tovább mélyíteni a gyűlöletet, az önzés lassan megöli a keresztényi szeretetet! Azt gondoljuk bezárkózhatunk a saját kis komfortos világunkba... Jézus példát mutatott nekünk a szeretetről! Szükségünk van Isten felszentelt szolgáira nagyon is! Az Egyház együtt, mi vagyunk

Tarnóczi  Mária

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés