Tarnóczi Mária: A cigányok elindulnak - avagy a szeretet dimenziói

Kategória: Cigánymisszió Megjelent: 2020. április 10. péntek

Életünk elmúlt idejére visszagondolva  nem tudtuk  volna elképzelni, hogy egyszer csak minden megáll. Megállunk rohanásainkban, vásárlási lázunkban  és egy új világra ébredünk.

A húsvét az emberek nagy részében abból állt, hogy finom ebédeket készítenek, Wellness napokra készülnek  - mindenre ami a kellemnek jó – a lélek a szenvedő  Krisztusra nem szívesen emlékezett, a szenvedést elhárítja, pedig a szenvedésben erő van még a sajátunkban is.
Isten a földre jött, szenvedett értünk szeretetből ajándékba adta magát, hogy a mi életünknek legyen folytatása örök életünk legyen.
Mi éljük önző hedonista életünket, csak a ma és a most érdekes. Az Isten szeretetből teremtett az Ő lelkét adta nekünk. Nagy szenvedés lehet számára, hogy az az ember akinek mindent megadott elfeledkezett Róla.
Most Isten megállította ezt a világot, hogy felébressze az embert, rossz úton jár, nélküle nem lehet teljes az élet saját romjainkon bukdácsolunk.
ISTEN  nem hagyott el vissza akar téríteni magához.
Látom a csoda fényeit: az ember  ébredő szeretetében kezd előjönni, amit az önzés eddig lefedett.
Érd 70.000 fős város  ahol kb 30% -t tesz ki a cigány és idős lakosság. Nagy fejtörést okozott a város vezetésének, hogy anyagi forrás nélkül, állami támogatás nélkül hogy lehetne megoldani ennyi ellátatlan, éhező embert.
Korábbi kapcsolatomból a TündérPakk Alapítvánnyal szövetkeztünk, hogy azoknak a cigány családoknak segítsenek (15-20) akikkel eddig is kapcsolatban voltam.
Adományaikból  bevásároltak tartós élelmiszert, zöldséget, tisztítószert és a megadott címekre kivitték. A megtömött mikrobusszal a megtervezett útvonalon – Érden nem könnyű praktikusan közlekedni –, mentek már harmadik alkalommal, immáron 40 családra felduzzasztva az adományozást.
Mindezt három asszony  (5-2  gyerekesek), ők vállalták a kockázatot cipekedtek, fáradtak.
Azt mondanám hősök, bátrak a szeretetre. Nem hősiességből teszik hanem szeretetből. Én sajnos csak telefonos kapcsolatban vagyok velük kísérve őket útjukon,  mivel jóval túl vagyok a 70 éven, nem engedik, hogy velük menjek.
A helyismeretemet és a családok ismeretét tudtam nekik adni.
A csodának még nincs vége, mert a cigány kisebbséggel egy újabb akció lett. Gazdag cigányok több tonna  élelmiszert  és pénz  adományt adtak össze, nem csak cigányoknak, hanem a város minden  rászorulójának: több 100 liter olaj, rizs, hagyma, liszt, cukor. További utánpótlás is érkezik az elkövetkező hónapokban is tudnak segíteni. Ez jelenleg 300 körüli család.
Ennek a kihordásában a Csőzik László polgármester a polgárőrséget kérte meg a kiszállításra. A cigányok az osztásban nem vesznek részt, hogy ne legyen részre hajlás, ez nagy gesztus tőlük. Az az elvük, hogy ki a szegény azt nem bőrszínük dönti el. Nagyon megindító, hogy a hátrányokat megélő cigányság elindult  a többségi lakosság felé is.
Gyakran mondják az emberek hol van Isten, amikor baj van, hát itt van.
Szomorú vagyok, hogy az egyházközségekből nem látok, nem  hallom hogy segítenének. Az idős hívek távolmaradása természetes, de csak belőlük áll az egyház?! A keresztény nem csak az ájtatosság idején keresztény, hanem a hétköznapokban is. „Szeresd felebarátodat mint önmagadat.”
A szeretet nem ismer félelmet, legyünk bátrak!  Szent II. János Pál pápa mondta:  bátorság ne féljetek. Hát ne féljünk, váljunk szabaddá mindattól, ami lekorlátozza a bennünk élő szeretetet.
A mostani csendességben gondoljuk át, hogy folytassuk, ha véget ér a külső és belső karantén.
Jó alkalom a TV–ben a szentmisék az elmélkedések ideje, gondoljuk át hogy tudjuk áttranszformálni az életünket, hogy Isten mindig mindenben  jelen legyen. Mutassuk meg a szeretet győzelmét!
Tarnóczi Mária