Kunszentmártoni lelkigyakorlat - beszámoló a három napról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2011. július 28. csütörtök

Túl vagyunk a kunszentmártoni Szeretet földje lelkigyakorlaton, így néhány nap távolságából jobban ki lehet értékelni, mi is történt ezen a hétvégén.

Már indulásakor érezhető volt az akadályok miatt, hogy nagy szellemi harc várható.

Többen közlekedési akadályokba ütköztek az előttük lévő balesetek miatt – az M0-son 14 km-es dugó volt, Dunaföldvár felé ugyanúgy. Az adománygyűjtő doboz tartalmát valaki kiemelte, vagyis ellopta. Hát ennyit a gonosz próbálkozásáról….

Amikor megérkeztünk sokan akkor értesültek arról, hogy Fábián atyát nem engedte el a rendi elöljárója. Bizony ez pillanatnyi csalódást okozott, de aztán Bocsa atya tanítása és az „ősök miséje” kárpótolta Fábián atya hiányát.

A lelkigyakorlat témája „növekedés a hitben, növekedés a szeretetben”, melynek előadója Sipos Gyula testvérünk volt.

Gyula mint mindig magával ragadta a hallgatóságot, nagyon mélyen érintett mindnyájunkat.

A hitről és Isten kitartó szeretetéről beszélt Ábrahám, Mózes, Dávid, és Péter apostol viselkedésén keresztül. Kiemelte, hogy mindnyájan tele voltak kétségekkel - sőt el is buktak -, de hűségesek maradtak Istenhez. Ezzel bátorítva bennünket, hogy Isten mindig kész arra, hogy a velünk való kapcsolatot megújítsa.

Bocsa József atya az ősök miséjét megelőzően végig vezetett bennünket azokon a bűnökön amik megkötöznek és nem engedik az Isten és ember között a szabad kapcsolatot és szeretet-áramlást.

Az őseink bűneivel való kapcsolat - azokat a bűn-kapcsolatokat amelyeket egy család akár generációkon át tovább vitt -, szálait most imádság és a szentmise által elvágtuk és magunknak is kértük Isten szabadító kegyelmét. (Bocsa József atya az abortusz bűnét különösen is kiemelte.)

Nagy megtisztulást és lelki épülést jelentett számunkra ez a lelkigyakorlat.

Ebben a végső időben sokkal gyakrabban kellene ilyen alkalmakat tartani - a langyos kereszténység ideje lejárt! – Isten határozott döntésre, apostoli feladatra hív bennünket. A bűn túláradt, a lelkek megmentésében feladatunk van, ezt pedig világos látással erős hittel lehetséges. Ezt péntek estétől vasárnap délig meg lehetett kapni s kunszentmártoni lelkigyakorlaton.

A szombat esti közbenjáró imánál újból megtapasztaltuk, hogy az emberek lelkileg, fizikailag betegek – várják Isten gyógyító és szabadító erejét.

De jó, hogy ezek az emberek Hozzá mennek - reméljük, tovább adják a jó hírt Isten ma is gyógyít!

Gyula a lelkigyakorlat végén felvázolta, hogy a 21. századdal a reménység százada kezdődött el – vége van a 20. századnak amiben a gonosz háborúval ateizmussal és sok gonoszsággal megnyomorította a világot.

Isten mindent megtesz, hogy megmentsen bennünket az örök életre – bízzunk benne, hogy ezt a földet hamarosan beragyogja Isten dicsősége, bízzunk benne akkor is, ha a megpróbáltatások még nagyon nehezek, fájdalmasak.

 Tarnóczi Mária