Tanúságtétel a Szentlélek-napról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2016. november 22. kedd

"Istentől megáldott napot tölthettünk veletek szombaton, ezért nem győzünk hálát adni az Úristennek és a mindenkor segítő Szűzanyának. Olyan jó hangulatban telt a lelki nap, hogy állítom, hogy minden egyes lélek megrészegülten ment haza. Bízunk benne, hogy ez a lelkiállapot kitart bennünk egészen földi életünk utolsó pillanatáig :) hogy aztán megtapasztahassuk azt, amit még fül nem hallott, szem nem látott, emberi ész fel nem foghatott.

 

Mi itt Baján a közösségépítés elején tartunk, ez volt az első Szentlélek napunk, de bízunk benne, hogy még nagyon sok ilyen áldott együttlét követi majd ezeket az alkalmakat.

Hiszem, hogy történtek szabadulások, gyógyulások, hitben való növekedések a Szentlélekkel való eltöltekezés során. Személyes tanuságtételem, hogy egész hétvégén mámorban úsztam és még ma reggel is máshogy süt a nap itt Baján :) Úgy érzem, hogy az Úr megerősített a szolgálatban és sok-sok kegyelmet adott az előttünk álló küzdelmek szeretetben való megéléséhez!!!

Isten áldjon meg benneteket és a Szűzanya borítsa rátok mennyei kék palástját! 

Szeretettel és imával,

Berci"