Tanúságtétel erőteljes testi gyógyulásról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2014. december 05. péntek

"Életem delén túl vagyok, egészségem állapota, életkörülményeim (és természetesen saját hibáim) miatt a "hogyan tovább" kérdőjele eluralkodott életemen.

Szeptember 20-án a "Szeretet földje" éves találkozóján a szentmisét követő közbenjáró ima során lelki és testi erőt kaptam. Ünnepelt a lelkem, de fogalmam sem volt arról, hogy mit is jelent a kapott kegyelem. Itthon (még a kora esti órákban) döbbenten észleltem, hogy a gerincem nagyon erős oldalirányú görbülete eltűnt. És gyanítottam, ami másnap egyértelművé vált: a szinte már teljesen eltűnt izmaimat visszakaptam. Így az életkoromnak megfelelő állapotúak lettek!

"Magasztalja lelkem az Urat!" Eddig nem tettem tanúsbizonyságot. Lelkierő tekintetében ugyanis még "tolószékes" vagyok. Lelki gyógyulásom hírével együtt szerettem volna bemutatni, hogy milyen csodálatos módon nyilvánult meg életemben az Úr ereje és dicsősége. De az Úr az én buzdításomra hatalmának és jóságának újabb jelét adva irgalmában látható és kézzel tapintható jót cselekedett velem. Ennek örömét meg akarom osztani mindenkivel!

A lelkem erejét valószínűleg hosszabb folyamat révén sikerül majd megszerezni. Ebben a folyamatban nekem is aktívan részt kell vennem. Ehhez - ha szabad -, kérem a testvérek ima-támogatását!

Ahogyan kérem Szűz Mária, a Szentlélek szeplőtelen jegyese, valamint az összes szentek és a szent angyalok támogatását és pártfogását mindnyájunk számára!

Szűz Mária Szentlélektől szított Szeretetlángja áradjon szét az egész világra, hogy mindnyájan leborulva áldjuk, imádjuk, dicsérjük és magasztaljuk hálatelt szívvel az Eucharisztiában valóságosan jelen lévő Úr Jézus Krisztust! Ámen.

M.É."