Beszámoló a máriabesnyői zarándoklatról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2011. május 17. kedd

Nagy lehet?séget ad számunkra az Úr e zarándoklat-sorozat által ennek a világméret?re n?tt és egyre jobban terjed? betegségnek a megállítására. Külön öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy egyházközségünk tagjai és a Szeretet Földje Szolgálat általi kezdeményezés részesei lehetünk. Vágyakozva és reményekkel teli szívvel indultunk a zarándoklat sorozat 3. állomására Máriabesny?re is. Biztos nem a véletlen m?ve, hogy a máriagy?di helyszín nem volt szabad a megbeszélt id?ben és ezért kellett Besny?re mennünk.

Idegenvezetéssel megnéztük a templomot és a kegyszobrot. Ezután Sipos Gyula tanítását hallgattuk meg, amelynek fő gondolata az Istenbe vetett bizalom volt.

Jézus köztünk van most is, és most is cselekszik. Már a tanítás alatt is érezhető volt az a nyugalom és béke, ami az egész alkalmat jellemezte. A szeretetben nincs félelem, feltétel nélkül rábízhatjuk magunkat Istenre, és így nála megpihenhetünk: ez a bizonyosság töltött el sokakat.

Miséző atyát is nehéz volt találni erre a napra. Baladincz József atya is, aki szentmisét bemutatta, igen elfoglalt, csak később ért a helyszínre, ezért a programok időrendjét fel kellett cserélni. Bizonyossá vált, hogy ez sem véletlen, mert többek visszajelzése szerint is a tanítás utáni közbenjáró ima, majd az azt követő szentmise adta a lelki töltődésnek, a kegyelmek áradásának a csúcspontját. A közbenjáró imádság éppen akkor ért véget, mikor József atya megérkezett.

A szentmisén lehetőség volt a betegek szentségének felvételére is és valószínűleg József atya sem gondolta volna, hogy ilyen sokan élnek majd ezzel a lehetőséggel.

Örömmel láttuk, hogy a zarándoklaton a Törökbálintról és máshonnan érkező zarándokok nagyjából egyenlő számban vettek részt. Külön köszönettel tartozunk a zenekar tagjainak akik hűséges szolgálatukkal még bensőségesebbé tették ezt az alkalmat. A hazafelé induló zarándokok arcán Isten kegyelmének és békéjének fénye tükröződött.

Köszönjük az Úrnak, hogy köztünk van és gyógyít! Istennek legyen hála!

Elchlinger Andi és Gyula