Tanúságtétel többszörös gyermekáldásról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2013. október 14. hétfő

"A férjemmel 11 éve vagyunk házasok, és az első hét évben nem született gyerekünk. 

7 évi kitartó ima és mindenféle orvosi próbálkozások után 2010. szeptemberében megszületett első kisfiunk, akinek a Sámuel nevet adtuk (nem véletlenül).  Ő még mindenféle rágódás és utánajárás, kérdezősködés után inszeminációval fogant. Arra jutottunk akkor, hogy ezzel nem vétkezünk.

Mikor ő kicsit több, mint egy éves volt, eljutottam egy kétnapos lelkigyakorlatra Zakariás és Jacob atyához. Itt számomra még sosem tapasztalt dolog történt velem: megkaptam a lélekben nyugvást. Még előtte sosem láttam ilyet, így nagyon meglepett. Mégjobban meglepett, hogy másnaptól kezdve újra tudtam imádkozni, ami az előző öt évben nem volt jellemző. Isten meggyógyította a lelkemet, azokat a sebeket, amit ez a sok év gyermektelenség okozott.  De még más is történt, csak ezt akkor még nem tudtam. Kb. 2 nappal a lelkigyak után megfogant második kisfiunk. Mindenféle gyógyszer és kezelés nélkül.

Most, hogy ő is elmúlt egy éves, eljutottam a Szeretet Földje Találkozóra. A közbenjáró imánál arra kértem a fiatal párt, hogy azért imádkozzanak, hogy lehessen megint kisbabánk. Itt megint megkaptam a lélekben nyugvást, és két hét múlva újabb pozitív tesztet tartottam a kezemben.

Persze biztos valaki még erre is azt mondja, hogy véletlen, meg ha egyszer egy üzlet beindul meg ilyenek, de én ezt nem hiszem el. Két ilyen véletlen már nincs..."

(B. Katinka)"