Beszámoló a mohácsi gyógyító imatalálkozóról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2013. július 09. kedd

"...A záró szentmise után még hosszan folyt a gondok sorolása, a megoldódásuk felett érzett öröm megosztása egymással. Még néhány szkeptikus kíváncsiskodó is gazdagodva távozott. Mellesleg csoportunk is bővült két olyan taggal, akik itt kapták az indíttatást..."

Tizennégy év telt el azóta, hogy Angyi néni vezetésével a Szeretetláng hiteles személyiségei látogatást tettek Mohácson a már akkor hetedik éve működő Szeretetláng közösség vendégeként. Az akkori bensőséges hangulatú testvéri együttlét után senki nem gondolta, hogy majd’ másfél évtizedet kell várnunk a következő alkalomra.
 Sok víz lefolyt azóta a Dunán, és egy sor nehézség gátolta az újabb meghívást. De végre idén június 22-én létrejött a rég várt találkozás. Imacsoportunkon kívül a Kedd estieknek nevezett biblikus-teológiai beszélgető csoport is támogatta plébánosunknál az összejövetelt.
 A program úgy kezdődött, hogy „a fickó” (a „másik oldal”) betette a lábát: bár percnyi pontossággal megérkezett Sipos Gyula, Tarnóczi Marika és Gaál Olga, a kellékek kipakolása közben egy véletlen mozdulattól becsapódott a kocsi csomagtartója, benne a kulccsal. Kiváló alkalom a dühöngésre, egymásra mutogatásra. Ám a fickó legnagyobb mérgére nem ez történt. Saját "ügyességünkön" humorizálva próbáltuk kinyitni a kocsit, eredménytelenül. Negyedórán belül megérkezett egy ismerős szerelő, kedves barátunk, és megoldotta a problémát. Közben az alkalomra összegyűlt testvérek, hallva, hogy mi történt, elkezdték az imát.

 Az imaórán – némi késéssel bekapcsolódva – Gyula buzdítása megalapozta a gyógyító közbenjáró szolgálatot.
 A szentségimádás alatt többen kértek segítő imát, és a testvérek lelkébe – saját elmondásuk szerint – béke költözött, lelkek gyógyultak, problémák oldódtak meg.
 A záró szentmise után még hosszan folyt a gondok sorolása, a megoldódásuk felett érzett öröm megosztása egymással. Még néhány szkeptikus kíváncsiskodó is gazdagodva távozott. Mellesleg csoportunk is bővült két olyan taggal, akik itt kapták az indíttatást.
 Köszönjük a fáradságot, az imát és azt az optimizmust, amely mindannyiunkat magával ragadott!

(Kovács Győző)