Beszámoló a Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány 2010. évi munkájáról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2010. december 22. szerda

A 2010-es évben több jelentős változás is történt a missziós munkánkban. A Zarándok Kiadót és vele a Zarándok honlapot is átadtam, hogy teljes időben a missziós munkát végezhessem. (Ez azt is jelenti, hogy az eddigi biztos anyagi bázis is megingott, és sokkal jobban rá vagyunk utalva a nagylelkű támogatásokra, mint eddig. Bízom azonban abban, hogy munkánk elég meggyőző tud lenni ahhoz, hogy Isten kegyelme és mindannyiótok bizalma továbbra is megmaradjon…)

Elindult az új honlapunk (www.szeretetfoldje.hu), aminek egyelőre örvendetesen nő a látogatottsága.

Több értelemben is tágult a „hatókörünk”: olyan helyekre is eljutottunk, ahol eddig nem jártunk, és új munkaterületeket is kaptunk. Célunk továbbra is Isten országának, mint a Szeretet földjének az építése, minden számunkra lehetséges eszközzel.

Mi a Szeretet földje? Isten országának megvalósulása közöttünk, ahol az  emberek megbékélnek egymással, elfordulnak a rossztól és jó célokat tűznek ki maguk és közösségeik elé. Ahol Isten áldása alá kerül az egész teremtett világ, mindenki lehetőséget kap  képességei és tehetségei kibontakozásához, és az emberek megerősítik egymást a szeretet útján. Ezt szolgáljuk a magunk eszközeivel. Röviden összefoglalva néhány programunkat:

- Hetedik alkalommal szervezzük országosan a Nemzeti Imanapot (Január 18, Szent Margit ünnepe). A régi imafüzet mellé kiadtunk egy új ingyenes ima- és elmélkedő füzetet is. Az füzeteket, a plakátokat és a kedvezményes árú missziós kiadványokat továbbra is eljuttatjuk és mindenkinek, aki kéri, és igyekszünk növelni a hazánkért és nemzetünkért imádkozó keresztények számát.

- Missziós alkalmaink száma tovább növekedett. 26 gyógyító összejövetelt tartottunk (Budapest, Székesfehérvár, Vác, Zákányszék, Torbágy, Érd, Gyál, Tárnok, Sóshartyán, Törökbálint, Köveskál, Nógrádmegyer, Edelény, Makkosmária, a szlovákiai Komárom, stb.) és 37 egyéb alkalmat: előadást, lelki napot, evangelizációt, iskolai előadást, stb. (Ide tartozik a Szentlélek-szeminárium, az Alfa-kurzusokon való előadás és imaszolgálat, de nincs benne a törökbálinti egyházközségi munka: az igeliturgiák, a hétfői plébániai közösség és a keddi Szeretetláng-kápolnai szentségimádás…)

- Szeptemberben újra elindult az ingyenes Szeretet Földje Missziós Iskola - amelynek célja missziós látásmód és gyakorlat kialakítása a résztvevőkben.

- Törökbálinton egész évben végeztük a szokásos munkát az egyházközségben, a lelkipásztori kisegítői munkát az igeliturgiával, a lelkigyakorlatokat és a Szeretet Földje Találkozót (lelki nappal, kiállítással, gyógyító összejövetellel, és templomok éjszakájával.)

- Három képzőművészetit kiállítást szerveztünk, az egy csoportost a törökbálinti juniálison, egyet a Szeretet Földje Találkozó keretében, s egyet Ercsiben a művelődési házban.

- Ingyenes kiadványaink: a két imafüzet, a felvilágosító szórólap-sorozat és füzet, négy fajta plakát és imalapok, az ingyenes időszaki kiadványunk (Élő Szeretetláng, szeptembertől Szeretet földje néven). Ezen kívül terjesztjük kedvezményes árú missziós kiadványainkat is.

- Szeptemberig részt vettünk a Zarándok Honlap működtetésében, amelynek látogatottsága folyamatosan emelkedett és őszre elérte a napi 1200-as látogató számot. Ez lehetőséget biztosított nekünk, hogy minél több emberhez juttassuk el a Szeretet földje üzenetét. Szeptembertől ezt a munkát a Szeretet földje honlapon keresztül valósítjuk meg, és itt adunk lehetőséget tehetséges alkotók bemutatkozásának is.

- Új munkaterületek: A cigány-misszió folyamatosan erősödik (ahogy erről a honlapunkon is olvasni lehet), és felkaroltuk a nehéz sorsú és árva gyerekek megsegítését is. Imaláncot szerveztük, plakátot és szórólapot adtunk ki, és kifejezetten erre a célra elkészült egy új honlap is (www.imalancagyermekekert.hu).

- Bekapcsolódtunk több nagyobb esemény munkáiba is, szervezőként és résztvevőként. Ilyenek voltak többek között a törökbálinti lelki programok, a Szeretetláng Országos Találkozó, a Regionális Karizmatikus Találkozó, Igaz Élet Istenben találkozó, Váci kiengesztelődési találkozó, cigány karácsony, Szent István Könyvhét, stb.

- Továbbra is lehetőséget és segítséget biztosítottunk adománygyűjtésre az Alapítványon keresztül más – céljainkkal egyező – szervezeteknek. Így tudtuk támogatni az óvodába fel nem vett gyerekek számára szervezett keresztény baba-mama klubot (délelőtti foglalkozások) valamint a törökbálinti Római Katolikus Egyházközséget.

Az Alapítvány munkáját Törökbálint Önkormányzata, Törökbálint Római Katolikus Egyházközsége, valamint cégek és magánszemélyek anyagi támogatása tette lehetővé. Köszönjük a 2009-ban kapott 1%-os támogatást is. Továbbra is bízunk segítségükben és közreműködésükben. Kérjük azt is, ha tehetik, az 1% felajánlásával segítsék munkánkat: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány adószám: 18684319-1-13. 

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik munkánkat anyagiakkal, ötleteikkel, szervezői munkával, illetve imáikkal segítették. Nélkülük egy programunk sem valósulhatott volna meg.

Imádkozunk értük és minden jótevőnkért!

(Bővebb információ a 06-23/330-585-ös, a 06-30/33-88-245-ös telefonszámon, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímen, vagy a www.szeretetfoldje.hu honlapon.)

Tisztelettel:   Sipos Gyula

2010.12.22. alapítványi képviselő