Tanúságtételek gyógyulásokról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2013. május 28. kedd

A Cor et Lumen Christi közösség magyarországi csoportja 2013. március 9-én tartott gyógyító összejövetelt - ezen mi is ott voltunk, sokakkal együtt, a közbenjáró imaszolgálatban segíteni - ahol sok gyógyulás történt. Íme néhány, ezek közül:

 

Az első, hogy volt a találkozón egy édesanya, aki a beteg gyermekét vitte el, akinek valamilyen anyagcsere-betegsége van. Szóval az nem gyógyult meg, de az édesanya ekcémás keze (sokszor vérzett az ekcémától), meggyógyult. Mit csináljon? Fényképezze le? De előtte nem volt fénykép, most meg már nincs előbbi felvétel? (A gyermek is meggyógyult, lásd a következő tanúságtételt – Péter)

 

Szeretettel küldöm a bizonyságtételt Z-énk gyógyulásáról: kisfiúnk májusban lesz 6 éves, és körülbelül 3 éves kora óta tápanyag felszívódási zavarral küzd, aminek okát eddig nem sikerült kideríteni. Kis növésű, vékony, sápadt gyermek, aminek oka valószínűleg a vas felszívódásának zavara (volt). Mivel nagyon fürge, nagyon energikus, mozgékony kisfiú, nem gondoltunk semmi komoly bajra, de hogy megnyugodjunk, elvittük őt az összes lehetséges vizsgálatra, amelyektől azt reméltük, hogy majd fényt derítenek a baj okára. 4 éves korában vizsgálták lisztérzékenység gyanúja miatt, és egyúttal elvégezték a tejfehérje és tejcukor vizsgálatokat is, és az összes élelmiszer allergiát is kizárták.

Minden eredménye negatív lett, egyedül a vas értékei voltak bőven az alsó határérték alatt, és egyetlen tünete (3 éves kora óta): nagyon folyékony, híg, sötét színű széklete volt, és iszonyatos haspuffadása. Miután a tünetei nem szűntek meg, ez év februárjában újra végigcsináltuk a fent leírt vizsgálatokat, mert a doktornő arra gyanakodott, hogy lisztérzékenységről van szó, melyet 4 évesen még nem mindig lehet kimutatni (a betegség markerei nem mindig jelennek meg ebben a korban még). Fel is készített minket, hogy számítsunk rá, hogy cöliákiáról van szó, ugyanis a tünetek nagyon is tipikusak voltak.

Amikor elmentünk március 9-én a pápai gyógyító imanapra, még nem tudtuk a vérvizsgálat eredményét, de az Úrra bíztuk a dolgot, és reménykedtünk benne, hogy ha valóban beteg a kisfiúnk, akkor Isten meggyógyítja őt. Ezzel a hittel mentünk ki imát kérni, a kisfiamnak is elmondtuk előtte, hogy most imádkozni fognak érte közbenjáró nénik vagy bácsik, mert ha többen kérjük Isten segítségét, akkor az imának még nagyobb ereje van. A szemeiben láttam, hogy tényként fogadta el, amit mondok, hiszen a gyermeki hitnél nincsen erősebb.

Aznap este a széklete már teljesen szilárd volt, amelyre évek óta nem volt példa! Azóta a vérvizsgálat eredménye is kiderült: minden teljesen negatív. A vasa is rendben van. Azóta is elmaradnak a folyékony székletek, és nagyon örülünk, mert hisszük, hogy Isten egy újabb csodával ajándékozott meg bennünket! Hála és dicsőség ezért Neki!

Köszönettel: KG

 

Édesapámnál 2012-ben vastagbéldaganatot diagnosztizáltak. Megműtötték, stoma zsákot kapott. Ez év januárjában megtörtént a visszahelyező műtét. Édesapám mindvégig hitte, hogy a jó Isten segítségével meg fog gyógyulni. Nagyon sokat imádkozott ő is és az egész család. 

Nagyon gyorsan gyógyult és erősödött napról-napra. Egyedül az zavarta, hogy a hasán lévő sebek nagyon viszkettek. Éjjel-nappal szenvedett tőle. Mikor meséltem neki, hogy egy gyógyító napra megyek, ő azonnal azt mondta, hogy szeretne eljönni velem. Először nagyon idegenkedett az egésztől, mert ilyen rendezvényen sosem volt. Majd egyre jobban tetszett neki. Végül is nem bánta meg, hogy eljött, pláne mikor másnaptól kezdve nem viszketett a sebe. Azóta is minden nap megkérdezem, hogy viszket-e, de a válasza, hogy nem. Hála legyen érte Istennek.

 

Kedves A.!

Hála neked, hogy elküldted a gyógyító alkalom időpontját. Az ínhüvely gyulladásom meggyógyult. Sajnos az ikrek sírtak egy óra után, így az ő problémájukat nem tudtuk megvárni. Mikor lesz a legközelebbi gyógyítás? Számítunk rá, hogy jelzed.

Köszönjük szépen! Isten áldjon meg!

Szeretettel: K.

 

X. születése óta mozgássérült beteg. Csak két bottal tud járni, és csak segítséggel, állni nem bír, csak ülni vagy feküdni. Állandó derékfájdalma van, de soha nem panaszkodik! Március 21-én a következőket mondta: "Az ima közben éreztem a meleg kezet. Az ima alatt vettem észre, hogy már milyen régóta állok, fájdalom nélkül! Másnap tapasztaltam, hogy a derékfájásom is jelentősen csökkent. A közbenjárás óta szinte a fellegekben élek!"

Több mint tíz éve ismerem, Ő családközösségünk "imamotorja". Hihetetlenül sokat köszönhetünk neki, a rengeteg rózsafüzérért! Imái által már több csodában is részesítette az Úr közösségünket.

 

 

Nyitott szívvel mentem erre az imanapra. Vártam, hogy találkozzam az Irgalmas és Gyógyító Jézussal. Hála is volt a szívemben, mert Szegeden szeptemberben meggyógyított az Úr. Imában kaptam, hogy meg fog gyógyítani, most is. A csoportos imakor „nem volt emberem”, aki imádkozott volna értem. Az egyéni imakor nem tapasztaltam semmi változást csak azt kaptam üzenetben, hogy Jézus akar nekem mondani valamit, nyissam ki a szívem és csendesedjek el. Ilyen lelkülettel vártam a szentmisét. Amikor a betegek szentségét kiszolgáltatták, nagyon örültem. Amikor szentáldozáshoz járultam, nagy öröm töltötte el a szívemet, hogy Jézust fogadhatom be. Az áldozás után el tudtam csendesedni, csak akkor kaptam fel a fejemet, amikor Gábor azt az esetet mesélte el, amikor „egy rákos hölgy gyógyult meg a szentáldozás után”, és azt is mesélte még, hogy „Jézus részletekben is gyógyíthat, mindenkinél máshogyan, de van, akit a földi életben nem gyógyít meg. A gyógyítás az Ő titka marad.” A szentáldozás után mikor elmondták ezt a tanúságtételt, hogy valaki akkor gyógyult meg a rákos betegségéből, amikor áldozott, akkor egy hangot hallottam, aki azt mondta: nézd meg a lábadat! És ki tudtam nyújtani! Azonnal hálát adtam Isten gyógyító kegyelméért. Örömmel tudattam a szervezőkkel, hogy mi történt, hogy ki tudom nyújtani, de sajnos több probléma is van a lábammal. Az izmok elsorvadtak a gipsz alatt, és még más is volt. Másnap azt vettem észre, hogy egyre kisebb a horpadás, „töltődik” fel a csont felett izommal. A mai napig is folyamatosan érzem a gyógyulást és az erősödést a lábamban. Hiszem, hogy Istennél nincs lehetetlen, már ezt olyan sokszor megtapasztaltam.

Testvéri szeretettel:

A.

 

 

K.A. vagyok, 69 éves.  2002-ben nagy műtéten estem át., a jobb vállamon elszakadtak az izmok. Budapesten, a Szt. János kórházban műtöttek.. A bal vállamat a műtét miatt jobban igénybe vettem, holott a vizsgálat kimutatta, hogy ott is jön a probléma.(izomsorvadás, izomszakadás)

 

Telt múlt az idő, s a bal vállamban egyre fokozódtak a fájdalmak. Utóbbi két évben már orvosi segítség kellett. Gyógyszer, kenőcs, s majd injekció, ami csak egy rövid ideig volt hatásos. A fájások fokozatosan visszatértek. Nehézséget okozott, ha a karomat fel kellett emelni, pl. fésülködés, öltözködés, s a sálat csak a feleségem segítségével tudtam a nyakamba tenni. Ha a kezemmel felfelé akartam dolgozni, az mindig nagy fájdalmat okozott.

 

2013. március 19. szombat délután részt vettünk feleségemmel a Gyógyító alkalmon. Valahogyan éreztük, hogy el kell mennünk, de nem kimondottan a váll fájdalma miatt, hanem azért, mert még nem voltunk ilyen „gyógyító”napon.

 

Csodálatos szervezett volt a Szt. József templomban minden. Lehetőségem volt a szentgyónásra, s a betegek szentségének felvételére is. Imát kaptam a beteg vállamra. Az ima, s a gyógyítás után kérdezték, hogy érez-e valaki változást, s ezért nem jeleztem.

 

Másnap reggeltől kezdve fokozatosan javult a kezem mozgása, s a fájdalom lassan-lassan megszűnt. Mikor én ezt észrevettem, csak pár nap után mertem a feleségemnek elmondani, mert szinte hihetetlen volt számomra ez a változás.

 

S azóta sem jött vissza a fájdalom a vállamba, s tudok vele dolgozni, pedig most már 2013. május 26. van! Istennek legyen hála!

 

 

 

K. A.