Megerősítés Isten gyógyító szeretetéről a Szentlélek által

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2010. november 24. szerda

A Fogolykiváltó Szűzanyánk háromszoros közbenjárására Urunk Jézus a mi Gyógyítónk ezen a napon, a gyógyító szentmise után a kegytemplomban üzeneteivel egyidejűleg  elkezdte mindkettőnk gyógyítását. Miért háromszoros közbenjárás? Nos, mert:


1. A Szűzanya Rádiójában (Mária Rádió) hallottuk a makkosmáriai szentmiséről;
2. Fogolykiváltó Boldogasszony kegytemplomában történt;
3. November 13.-án szombaton, a Szűzanya napján, a Fatimai jelenés emléknapján történt;

 

Feleségemnek rosszindulatú rákos daganatát ez év májusában diagnosztizálták, júniusában operálták (bal mell lominectomia), ezután sugárterápiát kapott, jelenleg gyógyszeres hormonkezelés alatt áll. A gyógyulásban  mindezideig kételkedve a következő üzenetet kapta:

"...Köszönöm Uram, hogy gyógyítod azt a hölgyet, akinek a mellében van daganat és tele van szorongással és félelemmel és úgy jött ide,hogy nem nagyon hiszi el,hogy Te meg fogod őt gyógyítani. Köszönöm Uram és dicsőség Neked a gyógyításért. Ámen."
Először nem magára gondolt, majd fizikálisan kapott egy "ütést"  mely kissé megszédítette, jelezve mintegy: hát mit tegyek, hogy higgyél nekem?

 Az üzenet mely nekem szólt, gyermekkoromból származó nagy lelki sebzettségemet, - mely egész életemet önközpontúvá tette -, a szeretethiányosságomat érintette és így szólt:


"...és van egy férfi testvérünk is közöttünk, aki egy ilyen belső erőtlenséget él át és még a maga férfiúi életében is kétségek támadtak felőle, és az Úr most megerősíti őt ebben a férfiúi életében és férfiasságában és úgy érzem, hogy higgyen, bízzon - légy bátor és erős, mert Én még sokat gondolok rólad. Dicsőség és köszönet Neked Uram, hogy többeket meg akarsz erősíteni!."

Az üzenetek alatt mindketten éreztük, hogy ez az üzenet a másiknak szól, és bízva gyógyító Urunkban örömmel várakozunk, hálát adunk és dicsőitjük Urunkat és Szűzanyánkat a folyamatos gyógyulásunkért, még ha ez hosszú éveket fog jelenteni.
 
A megosztott öröm dupla öröm...ezért osztjuk meg örömünket testvéreinkkel Krisztusban...


Mária és férje István, Budapestről