Tanúságtétel fizikai gyógyulásról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2013. február 01. péntek

Több, mint egy évvel ezel?tt tartottunk gyógyító összejövetelt Pomázon. Most kaptunk egy tanúságtételt az akkori - maradandó - gyógyulásról:

"Körülbelül 3 éve derült ki számomra, hogy a jobb csípőm jelentősen ki van kopva. Ettől kezdve az állapot a mostani időre jelentősen romlott. Ezek a fájdalmak még viselhetők számomra, de nagyjából a gyógyító imanapot megelőzően 2 hónapja szintén a jobb lábam térde mögött a hajlatban nagyon erős, éles (ugyan nem hosszú időre) eddigi fájdalmaimhoz nem hasonlítható naponta többször (ha terheltem, ha pihentettem, nem volt jelentősége) szinte számomra elviselhetetlen fájdalmat éreztem. A legnagyobb nehézségem az volt, hogy nagyon sok gyógyszert, erős fájdalomcsillapítókat, különböző görcsoldókat, ízületi problémákra való gyógyszereket kipróbáltam eredménytelenül. Ha jött a fájdalom, kicsit sem tudtam mozdítani a térdem.

Az Isten gyógyító szeretetében bízva a Sipos Gyuláék részvételével tartott szentmisén közös és egyéni gyógyulást kérésben kizárólag csak ezen fájdalom megszüntetését kértem. Előtte pár órával még erős fájdalom jött a lábamba, többnyire váratlan helyzetekben. A gyógyulást kérő mise utántól kezdve a mai napig ezt a típusú fájdalmat egyszer sem éreztem.

Nagy örömmel tölt el ezen megtapasztalás, hogy Isten szeretete gyógyít!!!

Hálát adok Istennek és köszönöm minden szolgáló testvérnek áldozatos közreműködésüket.

Alleluja!!!

P. Zsuzsi (67 éves)

2012. május 17."