Beszámoló tanúságtétellel a kunszentmártoni lelkigyakorlatról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2012. október 08. hétfő

Október első hétvégéjén egy autónyian mentünk Kunszentmártonba lelkigyakorlatot és gyógyító alkalmat tartani. A kunszentmártoni lelkigyakorlatnak mindig különleges atmoszférája van.

Ennek többféle oka van, talán lényeges a kolostor külső és belső környezete – élet van és rendezettség kívül és belül. Zselepszki Fábián atya szeretete mindenkit megérint, általa a Szentlélek betölti a szomjas és sebzett szíveket.

Forgó Andi csendes, szelíd, és mindenre figyelő gondoskodása elfeledteti velünk azt, hogy nekünk valamire is gondunk legyen.

Péntek este vacsora után volt Sipos Gyulának az első előadása, ami az angyalokról szólt, majd szombat délelőtt a szentekről és azok segítségéről beszélt, a vasárnapi buzdítás pedig a mi keresztény életünknek adott lendületet.

Gyula mindig a bőség zavarával küszködik, sokkal többet szeretne átadni, mint ami a rendelkezésre álló idő alatt lehetséges – a befogadó kapacitásunkról nem is beszélve.

A lendületes buzdító tanítás megerősítette a testvérek küldetését.

Szombat délután gyógyító alkalom volt, a szentmise alatt többen tapasztaltak melegséget a beteg testrészen és gyógyulást.

Egy asszony elmondta, hogy a nyáron tartott gyógyító alkalmunkon is itt volt és úgy jött el, hogy előtte három orvos diagnosztizálta, hogy lábon kihordott egy infarktust – ebből adódóan súlyos szívritmuszavara volt. Előjegyezték ultrahangos vizsgálatra, de az elhúzódott a nyári lelkigyakorlat utánra. A szentmise alatt Gyula az ismeret szavával kimondta, hogy egy asszonynak gyógyítja Isten a szívbetegségét – ennek az asszonynak gyógyult a szíve! Az ultrahangos vizsgálat is azt állapította meg, hogy a lezajlott infarktusnak vagy egyéb rendellenességnek nem maradt nyoma – ezt utólag, a mostani lelkigyakorlaton tudtuk meg.

Isten minden szentmisén gyógyít, de hittel és erővel kérni kell a gyógyulásunkat.

Isten gyógyító szeretetéről egy megtért helyi cigány ember is tanúságot tett, nagy hatással volt a hallgatóságra – ez újra megerősített engem is abban, hogy még többet kell tennünk a cigányság megtéréséért.

Minden gyógyító alkalmon érezhető az emberek súlyos sebzettsége, és hogy rászorulnak Isten gyógyító szeretetére. A sebzettség megvallásához szükség van arra a bizalmi légkörre is, ami a Szentlélek által lehetséges.

Istennek legyen hála minden gyógyulásért és szabadulásért, a megújult erőért amivel tovább lehet haladni a krisztusi úton Máriával, az összes szentekkel és az őrző angyalunkkal együtt! Ámen. 

                                                                                            Tarnóczi Mária