Cigány Alfa kurzus tapasztalatairól

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2012. február 13. hétfő

"...Az első alkalommal, amikor az volt a téma: „Ki ez a Jézus ?” Nagy volt a kétkedés és a vita, amikor Isten különös módon a segítségünkre sietett..."

 

Érden mint ahogy erről már korábban beszámoltunk elindult az alfa kurzus. Egy családi háznál tartjuk mivel közösségi helyünk továbbra sincs. A meleg nappali étkező helyen jövünk össze, ahol kicsit szorosan vagyunk, de elférünk. Azt mondják, nagyon várják a péntekeket amikor összejövünk, már reggel örömmel gondolnak rá.

Isten megpecsételi az alkalmakat, meg akarja nyerni a hallgatóságot és az Ő szeretetét valamivel mindig megerősíti. Mondanom sem kell, hogy ez nekünk is fontos, mert nem könnyű áttörni a falakat. Vágynak Isten szeretetére, de a következetes kitartás nehéz a cigányságnak – még a magukat kereszténynek vallóknak is - a babonás hitből a racionális életbe való belehelyezkedés komoly döntést kíván.

Az első alkalommal, amikor az volt a téma: „Ki ez a Jézus ?” Nagy volt a kétkedés és a vita, amikor Isten különös módon a segítségünkre sietett. Az alkalom közepén egy távoli rokonuk érkezett meg, aki a kórházból kapott eltávozást, mint rákos beteg. Ő egy szabad keresztény gyülekezet tagja (ha jól emlékszem Kecskeméten), most fogják operálni Budapesten, de ott, mindenki előtt tanúságot tett arról, hogy nagyon boldog, mert Jézus vele van. Nagy örömmel adta át tapasztalatát, hogy amióta befogadta Jézust megváltozott az élete, minden értelmet nyert ami vele történik. Azt hiszem, akkor a Szentlélek belépett a szobába, erővel és hatalommal.

Kaptak a résztvevők egy CD-lemezt, amin a dalok a Szentlélekről, Isten szeretetéről szólnak, hét közben ezt hallgatják. Az elmúlt alkalommal már kérés nélkül tanúságot tettek arról, hogy mióta elindult az alfa kurzus megváltozott az életük, azóta van munkájuk – igaz hogy alkalmi, de van – mindennap van mit az asztalra tenni, nyugalom van a szívükben, a rákos beteg édesanyjuk is jól van – én is azt láttam, hogy tele van élettel a szeme. (Orvosi eredményről nem tudunk, de mindezért hálásak vagyunk Istennek!) Egy másik férfi azt mondta, hogy ő többet nem iszik, mindennap ehhez kéri Isten megerősítését, be akarja fogadni az irgalmas Isten szeretetét, hogy az élete megváltozzék.

Ezek a tapasztalatok bizonyítják, hogy Isten a cigányság életét is meg akarja és meg tudja változtatni Isten, mert Ő irgalmas és jóságos.

Add Uram, hogy ne csüggedjünk el ebben a szolgálatban és minden a Te legnagyobb dicsőségedre legyen.

Tarnóczi Mária